Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

330 Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. den évben volt egy-egy forradalom és minden uj elnök, aki a forradalom révén elnök lett, kinevezett ezer bakát generálissá és végül a hadsereg esupa generálisból állt és minden generálisra jutott egy fél katona. (Derültség.) Az egész létszámunk, ahogy méltóztatnak tudni, a tisztekkel, altisztekkel, legénységgel együtt legfeljebb 35.000 ember lehet, és amikor átvettem, a hivatalomat, 630 ezredes volt. Méltóztassanak elgondolni, hogyan szabaduljon az ember ettől a rettenetes nagy létszámtól a magasabb fokozatokban, hogyan állitsuk helyre az egészségi viszonyokat a .rangok között, hogyan állittassék helyre a magasabb rangok tekintélye, ha nem lehet gyorsabban elküldeni azokat, akiknek egyrésze valószínűleg rendes körülmények között sohasem került volna ezekbe a rangokba, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől és a középen.) hanem odakerült azért, mert ezek az eseményeik! voltak és mert vittek mindenkit előre. (Szilágyi Lajos: Ugy van!) Ez magyarázza, részint a nyugdíjak nagy összegét is, de, mondom, csak részint, mert a legsúlyosabb oka a magas nyugdíjtehernek az, hogy a magyar nemzet ebben a kérdésben is, mint minden más kérdésben, gavallérmódjára viselkedett. (Erdélyi Aladár: Igaz! Túlságosan!) Az osztrák-magyar közös hadseregben szolgált tisztek legnagyobb része hozzánk fordult, mert hiszen aránylag a honvédség-ben szolgálóik akkoriban ehhez képest egy kis létszámot képeztek. Mármost méltóztatnak tudni, hogy a honosság kérdése a régi közös hadseregben akként volt megoldva, hogy aki hol született, azt a honosságot vitte végig az egész életéin keresztül. Teszem fel például,* hogy egy esaszlaui apának Aradon született gyermeke ezelőtt hatvan esztendővel; ha ez az illető ur akkor, amikor jött a felfordulás, azt kivánta, hogy itt kapjon nyugdíjat s hozta a honossági bizonyítványt s mondta: »Kérem, én Aradon születtem, én magyar ember vagyok, én optálok csonka Magyarországra, tessék kifizetni a nyugdíjamat,« (Erdélyi Aladár: Egy kukkot sem tudott magyarul!) nem lehetett megtagadni jogosan és tisztességes gondolkozás mellett ezeknek az uraknak a nyugdíjat, mert hiszen végeredményben mégis csak az országért véreztek ők is, az országért harcoltak, nem lelhetett tőlük! megtagadnunk a nyugdíjat, nem, lehetett, hogy ugyanazt csináljuk, mint amit az utódállamok csináltak, teljesen jogtalanul, például azt, hogy Cseh-Szlovákia, amely már akkor, amikor még csak megszállotta a felsőmagyarországi területeket, 1919 tavaszán, kiadott egy rendelkezést, hogy aki 1919 március 27-ig nem jelentkezik, hogy belép a cseh-szlovák hadseregbe, az minden nyugdíjigényét elveszti. Ilyen fogásokat mi nem csinálunk. Természetes az is, hogy mivel akkor aránylag mi fizettük a legnagyobb nyugdíjakat a katonatiszteknek, — megjegyzem,, hogy még ma is a nyugdíjak magassága tekintetében az utódállamok között mi vezetünk, — ennek következtében a legtöbb, aki megtehette, ide jelentkezett és ezeknek meg kellett adni a nyugdíjat. Innen vannak azután a nagy nyugdíjösszegek. (Borbély-Maczky Emil: Legalább megtanulnának magyarul!) A különböző nyugdíj-kategóriák kérdése is felvetődött. Teljesen egyetértek a t. barátommal abban, hogy ez nem egészséges, neim méltányos állapot. Kijelentette különben a kormányelnök ur is ugyanezt a nézetét, azonban itt is ugy állunk, hogy egyszerre nem tudjuk ezeket rendbehozni. Méltóiztatnak tudni, hogy a múlt év őszén történt lépés ebben az irányban, nem a legutolsó lépés. Lépésről-lépésre, ahogyan a pénzügyi viszonyok megengedik, kell, hogy itt jöjjön egy bizonyos kiegyenlitődés, kell, hogy valamikor elérjük azt az állapotot, hogy mindenki szolgálata egyformán jutalmaztassék. Az elvben itt nézeteltérés nincs közöttünk, itt természetszerűleg az a helyzet, hogy aki érzi az igazát, és akinek szüksélge van rá, az türelmetlen, akinek pedig a pénzt kell adnia, az nagyon óvatos és ennek következtében türelmes addig, amig be nem jött az a pénz, amelyet neki kell fizetnie. Megjegyzem, hogy itt egészen csodálatos meglepetések érik néha a pénzügyi kormányzatot. Például épen az őszi fizetésemelésnél hónapokig számítottak a pénzügyministeriumban, hogy mi lesz ennek a pénzügyi eredménye és körülbelül 35 millió pengő körül állapították meg ennek az egésznek az ujabb terhét és amikor kifizetésre került a sor, kisült, hogy 50 millió pengőről van szó. Nagyon nehéz ezeket a számításokat előre eszközölni, úgyhogy ez is dupla óvatosságra kell, hogy intse'a különben nagyon megértő pénzügyi kormányzatot. Az önként jelentkezett legénység végellátására vonatkozó kérdés többször merült fel. Erre nézve módomban áll teljesen megnyugtatni az igen t. Házat. A nyugdíjtörvénynek novelláris utón való megváltoztatása folyamatban van, a novellatörvényjavaslat ki van már dolgozva, a pénzügyministerium egyes szakosztályaival le is van tárgyalva, már csak egy szakosztály tárgyalása van hátra és Ígéretem van a pénzügyminister úrtól arra nézve, hogy ugy fogja letárgyaltatni. hogy még a nyári szünet előtt be tudjam a Házba hozni ezt a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés.) Ez a törvényjavaslat gondoskodni kivan azokról, akik tizenkettő, illetőleg hat évet önként szolgáltak a honvédség kötelékében és ez alatt az idő alatt nem lettek végleg felvett altisztek, — mert hiszen a végleg felvett altisztek nyugdíja rendezve van — és pedig gondoskodni kivan olymódon, hogy az illető szabad választása szerint vagy egy bizonyos évi nyugdíjat kap, vagy pedig végkielégítési összeget, amellyel magának uj életpályát nyithat meg. Ami mármost a végleg felvett altisztekre vonatkozik, itt is novelláris utón kívánunk intézkedni, azonban ebben a szesszióban, azt hiszem, nem tudom behozni a Képviselőház elé, valószínűleg őszre fog elkészülni. Ez tudniillik novelláris kiegészítése lesz az 1873. évi ellátási törvénynek, amely bizonyos helyeket kiszolgált^ altisztek részére tart fenn az állami kormányzatban. Ezt természetesen bizonyos mértékig ki kellene most terjeszteni és kiegészíteni* úgyhogy a honvédségnél kiszolgáló altisztek számottevő része nyerhessen elhelyezést ilyen szolgai állásokban. ! ! í Malasits Géza igen t. képviselőtársam felvetette a hadsereg kérdését, viszonylatban a politikával, kénytelen vagyok azonban rámutatni arra, hogy a képviselő ur felszólalása folyamán nem volt teljesen konzekvens. Felszólalásának legelső mondata az volt, hogy tartsuk távol a politikát a hadseregtől. (Malasits Géza: Ugy van!) Aláírom, rendben van, nem is teszünk egyebet; amióta itt vagyok, azóta a legszigorúbban kizárjuk a politikát a hadsereg soraiból. Nem is hiszem, hogy valaki is azt a szemrehányást tehetné a honvédségnek, hogy politikával foglalkozik. A képviselő ur utolsó mondatában ellenben azt mondta, hogy Debrecenben a szocialisták f ellen védekeznek és a debreceni vegyesdandárparancsnok a szocialisták elleni védekezés szempontjából valami