Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. 331 más lap előfizetését propagálja. (Malasits Géza: Száz darab Hajduföldre fizettetett elő!) Az hiszem, hogy a szociáldemokrata irányzat politikai irányzat, ha tehát az a dandárparancsnok védekezik a hadsereg körében ez ellen az irányzat ellen, ő a politika ellen védi a honvédséget (Ugy van! jobbfelől.) és meg is kell védenie mindenképen. (Malasits Géza: Akkor is az ördögöt kergeti Belzebubbal! — Farkas Elemér: Lehetett látni jól, hogy mit jelentett a politizáló hadsereg 1918-ban! — Malasits Géza: A nemzeti tanácsot megelőzőleg alakult meg a katonatanács!) Az igen t. képviselő ur a katonai büntetőperrendtartás megújítását is kivánta. Azt hiszem, hogy itt a képviselő ur összetéveszt két kifejezést és nem a büntetőperrendtartást gondolta, hanem a katonai büntetőtörvényt. (Malasits Géza: Ugy van! Azt!) Tudniillik a perrendtartást a háború előtt, 1912-ben újították meg és alakították hozzá a polgári büntetőperrendtartáshoz. A büntetőtörvény maradt még a régi, a Mária Terézia-korabeli. (Malasits Géza: Tévedtem, igaza van a minister urnák!) Megjegyzem, hogy talán volt már kétszer is alkalmam bejelenteni a Házban, hogy ez munkában van. Ma bejelenthetem, hogy tulajdonkénen készen is van és már csak az utolsó retortákon megy keresztül Az igazságügyministeriumnál késett a dolog s még egy darabig késni is fog, mert hiszen épen ez a tendenciája au egésznek, hogy a polgári bütetőtörvónykönyvvel lehetőleg összhangba hozassék, azaz, hogy a közönséges bűncselekményekre és vétségekre ugyanazok a büntetések rovassanak ki, mint amelyet a polgári büntetőtörvénykönyv megállapít. Természetes, hogy egyes bűntettekre és vétségekre, amelyek a polgári életben nem fordulhatnak elő. csak a katonaságnál, más és uj tételeket kell szabni. Mindenesetre azonbaln (belátható időn belül módomíban lesz azt a novellát is a Képviselőház elé hoiani. (Helyeslés.) Itt azonban természetesen bizonyos türelem szükséges, mert hiszen ez igen nagy és alaposan megfontolandó kodifikáliáisi művelet, amelyet nem lehet könnyelműen, elhamarkodva elintézni és a törvényhozás elé hozni. Ami az igen t. képviselő urnák aat a felszólalását illeti, ho&y^ a háború alatt elkövetett bűntettek és vétségek most már ne üldöztessenek,, a Kormányzó Ur t Öfőmeltóságának hét évi jubileuma alkalmából nemcsak a polgári amnesztiarendelet jelent meg, hanem megjelent a katonai amnesztiarendelet ia és épen ez a rendelet vonatkozik legnagyobbrészt ilyen bűntényekre, amelyek a háború idején vagy közvetlenül a háború után, vagy a forradalmak alatt követtettek el s amelyekben niem játszik a közönséges haszonlesés szerepet. Ennek alapján a katonai biróságok moist revideálják' ezeket az összes pendens ügyeket. Már sok megkegyelmezés történt ezen az alapon és még egy csomó fog jönni. amelyeke* a biróság majd ajánlani fog. A hadifoglyok hazatérésének költségeire nézve a helyzet az, hogy a, hadifoglyok legnagyobb része állami költségen hozatott haza. Voltak a magyar államnak, illetve azelőtt még a monarchiának megbizottai a különböző államokban, ahol hadifoglyaink voltak és ezek a megbizottak közvetítették a hazahozatalt, ezek fizették ki az esedékes összegeket, ezeknek téritette meg aztán ezeket az Összegeket a magyar kormány. Mármost, vannak itt még egyes függő dolgok, amelyek abból indulnak ki, hogy egyesek a saját szakállukra jöttek vissza, vagy pedig nem állami megbizott tette nekik lehetővé a hazahozatalt és most követelésekkel lépnek fel az állammal szemben. Ez természetesen nyilt kérdés, amelyet először el kell dönteni. Először tudniillik be kell bizonyítani, hogy tényleg hozott haza az illető ennyi és ennyi hadifoglyot, illetőleg, hogy tényleg ennyi volt a kiadásuk, továbbá, hogy ezek a hadifoglyok más módon, tudniillik a legális módon nem tudtak hazajutni és ha ezeket mind bebizonyították, meg is fizetjük ezt az útiköltséget. Ami a hadifogság alatt elmaradt zsoldot illeti, ezzel is ugy állunk, hogy annak, aki be tudja tényleg bizonyítani, hogy a zsoldját nem kapta meg, utólag kifizetjük. Természetes, hogy van nagyon sok eset, amelyben nem tudják bizonyítani, amelyben nem lehet megállapítani a tényállást és itt az állam nem is fizetheti ki a követelt összeget, mert akkor ki volna téve annak, hogy bárki bármennyit követelne is, ki kellene fizetni. (Malasits Géza: Csak teljesen jogos követelés megfizetéséről van itt szó!) Mármost, azt hiszem, épen Szilágyi Lajos igen t. barátom vetette közbe az angol fontok kérdését. Ez a dolog megint ugy áll, hogy annak, aki Angliában volt hadifogságban és akit ott munkára vezényeltek ki, az angolok bizonyos munkadíjat helyeztek kilátásba. Nem fizették ki, hanem felszámították. Ugy emlékszem, 1924-ben kaptunk egy jegyzéket az angoloktól, ebben a jegyzékben volt néhány ezer név. Mindenkinél oda volt irva, hogy mennyivel tartozik neki az angol állam munkadíj fejében. Az angol állam közölte, hogy hajlandó ezt az összeget kifizetni abban az esetben, ha az öszszes bizonyítékokat megszerezzük arranézve, hogy az az illető, akinek ő kifizeti, tényleg azonos azzal, aki Angliában dolgozott. Ehhez malmost egy csomó okmány kell, amelyet nagyjában, legnagyobb részben be tudtunk szerezni, vagy be tudtak szerezni az illető érdekeltek és akik beszerezték, azok vagy megkapták már ezt a pénzt, vagy pedig most van a pénzük kiutalás alatt. Van azonban egy csomó ember, aki természetszerűleg nem tudja megszerezni ezeket az okmányokat s ennek következtében az angol állam nem hajlandó addig kifizetni, amig valamennyi okmányuk nincs rendben. Általánosan felmerült kérdés a vitézségi érem-pótdíjak kérdése. Itt rögtön előre kell bocsátanom, hogy teljesen egyetértek mindazoknak a felszólalásával, akik egybehangzóan azt mondták, hogy ez becsületbeli kötelessége a magyar államnak (Ugy van! Ugy van!) és hogy ezt rendezni kell. (Malasits Géza: Ugy van! A legelemibb kötelessége a magyar államnak!) Hogyan állunk ezzel a kérdéssel ma? A dolog ugy áll, hogy amikor pénzünk teljesen devalválódott, akkor pénzügyministeri rendelettel beszüntették az érem-pótdíjak fizetését, mert 24 papirkoronáért valakit havonta beidézni egy kifizető helyre, hogy ott neki ezt a 24 papirkoronát kifizessék, egyszerűen boszszantó intézkedés lett volna. Nem lehetett folytatni, tehát be kellett szüntetni. Megmondották azonban, hogy addig szüntetik be, amig rendezik a kérdést. Mármost természetes, hogy mi, a honvédelmi kormányzat, ezt a kérdést mindig a legéberebb figyelemmel kísértük és mindig kértünk rá fedezetet a pénzügyi kormányzattól, azonban méltóztatnak tudni, hogy a szanálási időszak alatt ilyen követelményeket kielégíteni nem lehetett. Közbejött a rokkantkérdés megoldása egy uj céladóval, a rokkantsági adóval, amibe némileg bele lehetett kapcsolni ezt a kérdést. Tudniillik akkoriban az első számitások ugy néztek ki, hogy ez a
