Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

â26 Az országgyűlés kepviselőházánatc 169. ütése 1928 május 11-én, pénteken. dákok elfogadtattak és ma is letétben őriztetnek. A honvédségi pótlék tárgyában a múlt esztendei költségvetési vita alkalmával arra

1 kerítem a honvédelmi minister urat* hogy a, honvédségfi pótdíjakat a honvédség havidíjasaira is terjessze iki. Erre vonatkozólag sem történt intézkedés, ugy, hogy a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »Utasítsa az Országgyűlés a honvédelmi miinistei* urat. hogy a pénaügyminisitei* urna! egyetértőleg állapítsa meg. hogy mennyi öszszeg az, amennyi a osendőrségi és vámőrségi pótdíjakhoz hasonló kiméretben a honvédségi pótdíj fedezésére elegendő. Ezt az összeget az 1928/1929. költségvetési év kezdetétől a honvédelmi minister ur a honvédségi pótdíj rendszeres itésére fordítsa,« A múlt évi költségvetési vitában a tisztiszolga- váltság felemelését is kértem, mert^ lehetetlen az. hoigy az állam visszaállítsa a béke^beli állapotokat például a vasúton való utazásoknál, de olyan viszonylatokban nem akarja visszaállítani a béikeállap ótokat, ahol néni ő kap, hanem niekji kellene adni valamit. Eizéfrt a következő határozati javslatot terjesztem be (olvassa): »Utasítsa az Országgyűlés a honvédelmi ministen

1 urait, hogy a pénzügy ministen' úrral egyetértőleg a tisztiszoilga-váltságot havi 50 pengőben, vagyis egy cseléd átlagos havi bérében állappitsa meg.« A közlekedési segélyre a múlt évi költségvetési vitában havi 10 aranykorona folyósitá•sát kértem. Múlt évi költségvetési beszédének végén a honvédelmi minister ur azt mondotta, hogy nem ilyen apró összegekkel, hanem gyökeres fizetésrendezéssel lehet a tisztikar helyzetén segíteni. (Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: Ugy is van!) Azóta eltelt egy esztendő és sem a gyökeres fizetés-rendezés nem történt meg... (Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: A 10—15 százalékos fizetésemelés többet tesz ki, mint ez a pótlék!) ...sem a közlekedési segélyt nem adták meg. Ezért bátorkodom a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa): »Utasítsa az Országgyűlés a honvédelmi minister urat, hogy a pénzügyminister úrral egyetértőleg az 1924 : IV. te. értelmében, a Budapesten és a katonai dandárszékhelyeken szolgálatot teljesítő összes tisztek részére 170.000 papírkorona havi közlekedési segélyt utaljon ki. Továbbá minden szolgálati kirendelésnél a villamos költséget térítse meg«. (Szilágyi Lajos: Mi lesz majd a szavazásnál, amikor ezekről a határozati javaslatokról szavaznak?) Ezt a határozati javaslatomat azért terjesztettem elő, mert a tisztek a szolgálati utakra, a saját zsebükből sok pénzt fizetnek ki, úgyhogy a törvényesen járó havi 170.000 papirkoronával együtt a tisztek ilyen kiadása kiteszi havi fizetésük 7—8 százalékát. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Napról-napra halljuk, hogy az egyke pusztít az országban. Hát nem kellene-e megszavazni mindent, hogy ez a gyászos állapot megszűnjék? És mit látunk? Nálunk szinte lehetetlen, hogy egy tiszt gyermeket neveljen, mert a gyermek után a családi pótlék olyan nevetségesen csekély, hogy az amúgy is nyomorúságos helyzetben levő tiszt meggondolja, hogy gyermekek nevelése által még nyomorultabbá tegye-e életét. Itt gyors segítségre van szükség, mert különben kihal a gyermekkacaj, és elmúlik a családi élet, ebből pedig nem lesz magyar feltámadás. A honvédség kiegészítése jelenleg, mint tudjuk, toborzás utján történik. A bevonultaknak tizenkét esztendei katonai szolgálatra kell magukat kötelezniök. A fennálló szabályok szerint évente 3720 ember toborzása történhetik meg. A pénzügyi bizottság ülésén kiderült, hogy még ezt a számot sem tudtuk elérni, mert tavaly csak 2748, az idén pedig csak 1896 újonc jelentkezett katonának, annak ellenére, hogy a közemberek fizetése a tisztekéhez képest kitűnőnek mondható. Hogyan lehetséges ez? Szerintem ennek nemcsak pénzügyi, hanem lélektani okai is vannak. A pénzügyi résszel hamar végezhetek. A főbaj és a főindok az, hogy az állam itt hosszú 12 évi szolgálat után nem ad semmiféle kárpótlást a katonának. Itt szükség volna vagy nyugdíjra, vagy vékielégitésre, vagy pedig különböző irányú kiképzésre és elhelyezésre az ipari és egyéb pályákon. A minister ur "figyelmébe ajánlom például a motorvezetői kiképzést, amelynek esetleg még a honvédség is hasznát vehetné, viszont biztos kenyeret nyújtana később az elbocsátottaknak. Lélektani oka is van annak, hogy a hadsereg megbecsülése nem áll magas fokon az országban. Kevés ember mondja ugyanis azt, hogy büszke arra, hogy ennek a kis hadseregnek tagja lehet. Hivatkozom itt Raies altábornagynak, az ismert katonai Írónak megállapításaira, aki a mostani honvédség toborzott katonai legénységét »katonai napszámosok«-nak mondja és ezt a megállapítását igen szomorú statisztikával igazolta. Ëz pedig az, hogy a magyar honvédség legénységi állományának több, mint 4%-a üli és tölti börtönben idejét. Mig Németország 99.516 katonája közül csak 46 van fogházban, addig nálunk 26.000 emberből körülbelül 1000 ember. (Mozgás és zaj. — Csontos Imre: Ilyet még nem hallottunk! — Szilágyi Lajos: Én kételkedem is benne!) A honvédelmi tárca javára szükség volna szerintem olyan adónem behozatalára, amelynél igazságosabb ebben az országban még nem volt! Ez az adó a hadmentességi adó, amelynél a katonai szolgálatot nem teljesítő férfiakat vennők számításba, mégpedig a 23-ik életévtől kezdve 12 éven keresztül. Ha az adó évi összegét bizonyos százalékban állapítjuk meg, például ugy, hogy akinek 1200 pengő évi jövedelme van, az fizessen évi 12 pengő hadmentességi adót, akinek pedig 2—3 ezer pengő az évi jövedelme, az fizessen 20—30 stb. pengőt és igy tovább. Ha figyelembeveszem azt, hogy az ország 8-5 millió lakosságából átlag 10% az, amely alkalmas katonának, akkor ebből a 850 ezerből levonva az engedélyezett létszámot, 30 pengő átlaggal ez az adó évi 25—30 millió pengőt jelentene. Ezt az adót én teljesen a honvédelmi minister ur rendelkezésére bocsátanám. Telnék ebből a vitézségi érempótdíjasok fizetésére is, telnék azok. számára is, akik a háború alatt az első tűzvonalban, a legveszélyesebb helyen szenvedtek és szerezték meg vitézségi kitüntetéseiket. Meggyőződésem, hogy ennek felhasználásával a honvédelmi minister ur nemcsak a honvédséget tudná fejleszteni, hanem a tisztikart is megelégedetté tudná tenni! Én, mint volt népfelkelő tiszt, szeretetemmel és idegeim minden szálával ma is a^ hadsereg tagjának vallom magamat. (Helyeslés jobbfelől és a középen.) Biztosra veszem, hogy a t. Ház tagjai ebben az érzésemben és szeretetem-