Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-169

r Àz országgyűlés hépviselŐházánah 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. 327 ben osztoznak velem, ebben a biztos tudatban i voltam bátor benyújtani határozati javaslatai­mat is. Beszédem végére érkeztem. A magyar haza szempontjából ennek a legfontosabb tárcának, a honvédelmi tárcának tárgyalásával kapcso­latban azonban még egy kérésem volna a kor­mányelnök úrhoz is. Mint magyar ember és mint a nagy magyar Alföld szülötte azt a ké­rést intézem hozzá, mint a távol és bérces erdő­boritotta és erdőkoszoruzta szép Erdélyország szülöttéhez, akinek melegen szeretni tudó szivet adott a magyarok Istene, akit tuhudun őseink és Erdély hegyei között magukat legtovább tartó rabonbánjaink Hadúrnak neveztek, hogy keményítse meg a magyarság tengernyi bútól bánatos szivét és egy összkormány rendeletben, őfőméltóságának a Kormányzó urnák hozzá­járulásával tiltsa be országszerte a mi eddigi mindennapi keresztyén imánkat, a »Mi­atyán k«-unkat, mert mi megcsonkított hazánk sorsa felett bánatos szivü, de egyszersmind el­szánt alföldi magyarok nem imádkozzuk azt, hogy Isten, bocsásd meg vétkeinket, miké pen mi is megbocsátunk ellenségeinknek az elle­nünk vétkezőknek, mert mi nem bocsátunk meg ellenségeinknek! Nem bocsátunk meg ellenünk, ellenséges gyűlöletből vétkezőknek! (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Tiltsa el ezt az imát és ak­kor meggyőződésem, hogy akkor minden gerin­ces, kemény magyar ember előtt csak egyetlen­egy ima lesz: a »Magyar Hiszekegy«, ezt az imát fogják imádkozni a Hadúrhoz, egészen addig és bármeddig... (Malasits Géza: Mit szólnak ehhez a papok ! — Zaj a szélsőbalolda­lon.) amig akár békés gazdasági ténykedé­seinkkel vissza nem kapjuk, akár — ha kell — a magyar katonai erényekkel vissza nem vesz­szük ennek a jóban és rossz sorsban megtartott és az Úristen által is egy nemzetnek alkotott és a magyar nemzetnek teremtett ezeréves orszá­gunk régi határait! (Helyeslés jobbfelöl.) Ebben a reménységben, üdvözlöm mint ma­gyar katonatiszt a honvédelmi minister urat és köszöntöm mint magyar törvényhozó a minis­terelnök urat, a vezért, aki történelmi időket készit elő arra a nagy napra, amikor »mind­nyájunknak el kell menni.« Mert irántuk bizalommal viseltetem, a költ­ségvetést elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Farkasfalvi Far­kas Géza! Farkasfalyi Farkas Géza: T. Képviselőház! Előttem felszólalt t. képviselőtársaim reá mu­tattak már arra, hogy a toborzott hadsereg fen­tartása milyen erősen súlyosbítja a mi pénz­ügyi helyzetünket, de ezenkívül másképen is milyen abszurd helyzetet teremt számunkra. Hiszen valóságos immoralitás az, hogy az úgy­nevezett győző államok, győztes államok, gaz­dag államok általános hadkötelezettség alapján + arthatják fenn hadseregüket, mig mi, akiket ugyan soha egyik fronton sem vertek le, (Ugy van! Ugy van!) de akik Trianon által szétsza­kittattunk s a végletekig- megcsonkitva, gúzsba vagyunk kötve, ez a szegény kis ország a leg­drágább módszerrel tarthatja fenn hadseregét. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ilyen at­rocitást igazán csak a rossz lelkiismeret, a nyugtalan lelkiismeret súghat, diktálhat vala­kinek. Arra is rámutattak előttem felszólalt tisz­telt képviselőtársaim, hogy tisztikarunk és nyugdíjasaink milyen nyomorúságban vannak, különösen milyen elkeseredést, milyen igazság­KÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XII. talanságérzeíet szül az, hogy kategorizálják a nyugdíjasok osztályát. Ezen feltétlenül segíteni kell. (Borbély-Maczky Emil: A, legnagyobb igazságtalanság!) Itt van azután a vitézségi­érempótdíjak valorizálása, itt van a rokkantak helyzete. Mert én nem tagadom, hogy szegye­iéin magauu nekem ökölbe szorul a kezem, ha az utcasarkokon egy-egy nyomorék hadirok­kantat látok koldulni. (Ugy van! Ugy van!) Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen akkor az előttem felszólalt tisztelt képviselő­társaim által elmondottakat ismételném, csak mély tisztelettel kérem a honvédelmi minister urat — tudom is, hogy mihelyt ez lehetséges, meg is fogja tenni, — Ihogy ezekben a kérdé­sekben minél előbb sürgősen segítsen. (Helyes­lés a jobboldalon.) Ezen nagy problémák után egy minden­napi kérdésre akarok rátérni, amely hadsere­günk, a honvédség szempontjából szintén igen fontos. Ez a pótlovazás kérdése. Én a pótlova­zás nak mai rendszerét nem tarthatom meg­felelőnek és pedig nem tarthatom megfelelő­nek a honvédség szempontjából sem» minthogy az igazán legjobb lovakat az, országból ezzel a rendszerrel nem vehetik meg, a másik ok pedig, amiért nem tartom alkalmasnak a mai rendszert, a lótenyésztők szempontja — mint később leszek bátor reámutatni. Ma ugyanis az a helyzet áll fenn,, hogy az, egyes lovasezred­parancsnokok külön-külön veszik meg a szük­séges pótlovaikat, külön vásárolnak tüzérségi lovakat és külön vásárolnak tiszti lovakat. Le­het valaki kitűnő katona, lehet valaki kitűnő vezérkari tiszt, lehet kitűnő 1 ezredparancsnok, de nem következés ebből egyáltalán, hogy iga­zán lószakértő is az illető. A lóismeret egy egészen különleges valami. (Vértes Vilmos Ist­ván: Erre születni kell!) ezt nem lehet könyv­ből megtanulni. (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.) Ehhez egy speciális szem, speciális érzék és nagy gyakorlat kell. (Borbély-Maczky Emil: És óriási praxis!) E nélkül lehetetlen helyesen lovat vásá­rolni. Mert hiszen roppant nehéz, arra nem is méltóztatnak gondolni, akik ezzel a kérdéssel praxisban nem foglalkoztak, hogy egy fiatal lóból, amely még nincs kifejlődve, milyen ló fog később válni. Továbbá nagyon nehéz meg­ítélni azt, hogy milyen hibákat szabad egy ló­nál elnézni és milyeneket nem. Mert hibanél­küli ló épugy nincs, mint hibanélküli ember. A pótlovazási bizottságok élére az, arra leg­megfelelőbb kiváló lószakértő lovastiszteket kell helyezni, akiknek állandóan az a hivatá­suk, hogy lovakat vásároljanak. Hiszen e mel­lett még bátorkodom említeni, hogy az ezred­parancsnokok ma nagyon gyorsan változnak, úgyhogy nincs is idejük megismerni azt a vidé­ket, ahol nekik a lovakat vásárolni kell. (Ugy van! a jobboldalon.) Az is helytelen, a gyakor­latból látom, hogy helytelen, hogy az ország körletekre van osztva és pedig akként, hogy például ebben a körletben csak lovassági hátas­lovat lehet vásárolni, a másikban csak tüzér­ségi lovat. Ennek azután az a következménye, hogy abban a körletben, ahol csak lovassági lovat lehet vásárolni, igen sok ló, sőt a legjobb tüzérségi lo is megmarad és viszont. Mert hi­szen csonka hazánkban az egyes lótipusok nin­csenek területileg annyira elkülönítve, hogy ez a rendszer beválhasson. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Olyan országban, ahol ez a te­rületi elkülönülés megvan, talán beválhat ez^ a rendszer, nálunk azonban nem. Ha meg mél­tóztatik engedni a t. minister ur, csak a vár­megyére hivatkozom, ahol szerencsém van a ló­46

Next

/
Oldalképek
Tartalom