Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
Az országgyűlés képviselőházának 169, '. ülése 1928 május 11-én, pénteken. 315 adjátok katonának. Ma már a ministeriumnak lehetővé van téve, hogy a legjobban tanuló, legelsőrangu erkölcsi kvalitásokkal rendelkező növendékeket keresse ki, ami eleve záloga annak, hogy a mi jövendő tisztikarunk elsőrangú lesz. (Ugy van! Ugy van!) Cifra nyomorúsággal illették a hadsereg tisztikarát anyagi exisztenciájára célozva. Ezzel a jelzővel illették sokszor a hadsereget, és ebben sok igazság is van. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ha nem is cifra, de nyomorúságos!) A katonatiszt e jelző szerint fényes ruhában megjelenő valaki, aki talán nem vacsorázott. E jelző azt is jelenti, hogy a vezérkari vagy csapatszolgálatot teljesítő tiszt, aki az ő nemzetének problémáival foglalkozik, nyomorlakásban lakik és nem tudja gyermekeit neveltetni. Ezt nem azért mondom, mintha itt bizonyos hangulatot akarnék kelteni. Kizárólag az észhez akarok beszélni. (Helyeslés.) A tiszt nem tud privát foglalkozás után nézni, nem mehet este például egy szerkesztőségbe munkatársnak, .üzleteket sem tarthat fenn és vele szemben fokozott mértékben kívánjuk meg az erkölcsi intaktságot. Ennek a tisztnek tulaj donképen bele kell olvadni a nemzet életébe, teljes lelki egyensúlyban kell, hogy élje^ életét, mert különben nem tudja akaratát és szolgálati utasításainak szellemét átvinni arra a csapatra, arra az alakulatra, amelynek élén áll. Ennek a tisztnek nem szabad nyomorognia. (Élénk helyeslés.) nem szabad nyomorognia azért, mert én emlékszem egy időre, — és talán az igen t. Háznak a tagjai is emlékeznek, akik a háború előtt politikával foglalkoztak — amikor megkörnyékezték a régi császári és királyi vezérkart. A Kecllich-esetre és a Jandrich-esetre emlékeztetem a t. Házat. (Ugy van! a jobboldalon.) EgyiJc sem magyar ember, ezért hozom fel. Ezekkel szemben levonták a konzekvenciákat. Akkor az én Kriegsschule-parancsnokom, Krauss altábornagy nem azt kérdezte, hogy büntetendőké hanem, hogy miért cselekedték azok. Rájöttek, hogy annak a tisztnek, akit különösen magasabb kiképzéssel foglalkoztatnak, nagyobb a könyvszámlája, mint a fizetése. Mert aki igazi katona, aki katonai vezetésre készül, annak minden kérdéssel tisztában kell lennie, annak nagy, általános műveltségre kell szert tennie, és ez csak olvasottsággal érhető el. Akkor Krauss altábornagy megállapította, hogy a vezérkarnak úgyszólván 75 százaléka el van adósodva nem azért, mert tékozló életet éj, hanem mert kevés a fizetése és sokat követelnek vele szemben. És segítettek rajtunk. Az a tiszt uj ruhában megy egy parádéra, jön az eső, vége az uj ruhának és ujat kell neki venni, van sok hasonló más dolog. Épen ezért felhivom az igen t. Ház figyelmét arra, hogy méltóztassék a tisztek fizetésével speciálisan foglalkozni, nem összehasonlítva a polgári tisztviselőkével. Tessék számukra külön állományt kreálni. Az ezredparancsnok egészen más funkciót teljesít, mint mondjuk egy ministri osztálytanácsos. Ennek nemcsak a hivatalban kell dolgoznia, de ki kell mennie gyakorlatra, reprezentál, tanitja a tisztjeit. Az a tábornok, aki egy hadseregben előkelő szerepet visz, mondjuk hadseregfőparancsnokunk, ma háromszobás lakásban lakik. Ha jön hozzá egy külföldi attasé, és véletlenül egy másik is, egy harmadik is, nem tudja hová leültetni őket. Ez nem való, nem azért, mintha nem volnának sokan, akiknek nincs még háromszobás lakásuk sem, hanem azért, mert a hadseregfőparancsnok az első katona, akinek — hogy ugy fejezzem ki magamat — tökéletesen uri módon kell élnie. Nem beszélek azonban a magasabbranguakról. Ott kezdem, hogy a létminimumot kell biztositani tisztnek, altisztnek egyaránt, hogyha annak családja, gyermeke van. tudja neveltetni a gyermekeit, a családnak tudja azt a létet biztositani, amely azt az atmoszférát adja számára, amelyben magasztos hivatásának eleget tehet, sőt serkentést talál. Méltóztassék, megengedni, hogy néhány számadatot olvassak fel, amelyek érdekesen tüntetik fel, hogy ez a követelmény mennyire domborodik ki más államoknál. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A gyalogsági tábornoknak nálunk pengőben kifejezve 1240 pengő havi fizetése van, ezzel szemben az angolnak 5842 pengője van, a nélmetnek 2700 pengő fizetése van. Az angol őrnagynak, aki tehát a VII. fizetési osztályban van, 1544 pengő a fizetése, tehát több, mint nálunk a gyalogsági tábornoknak. (Gáspárdy Elemér: Ott nincs is annyi tábornok! Nálunk sok a tábornok!) A századosoknál a helyzet a következő. Az angol kapitánynak 1085 pengő fizetése van, a németnek 776 pengő, mig nálunk a legmagasabb fizetési osztályban 287 pengő fizetése van. Tessék ceruzát elővenni, kiszámitani a kiadásokat és szembeállítani a bevételekkel és méltóztatnak látni, hogy lehetetlen ennek a tisztikarnak ilyen körülmények között megélni. Azt mondta valaki, hogy sok a tábornok; én is azt mondom, hogy rossz politika volt, hogy nehéz helyzetükön előléptetésekkel akartak segiteni. (Perlaki György: Címeket adtak!) Ez hozzájárult egyrészt ahhoz, hogy ennek a magasabb rangnak tekintélyét szállították le, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) másrészt talán hozzájárult ahhoz, hogy túlságosan megterheltük az államháztartást olyan »sarzsik«-kal, amelyek nem megfelelők. Az én felfogásom szerint a létminimumot a tisztek számára sürgősen meg kell állapítani; a legalacsonyobb sarzsitól kezdve felfelé lasr sabban emelkedhetik a fizetés, és minden parancsnoknak speciális, reprezentációs pótdíjat kell adni. Én látom, hogy a t. honvédelmi minister ur milyen óriási — bocsánatot kérek» hogy így fejezem ki magamat — zsonglőr-munkát végez; mint hivatásos katona nagyon jól tudja, hogy mi fáj a tisztikarnak, de nem szólhat, nem hivatkozhatik szervezetekre. A tisztikar és a hadsereg számára nincs Kansz, ott nem lehet gyűlésezni, azok nem tiltakozhatnak és nem rendezhetnek tömegfelvonulást, deputációt. Ez összeférhetetlen a tisztikar felfogásával és fegyelmi érzékével, és helytelen is volna, ha a Rothenstein Mór igen t. képviselőtársam által proponált módon jelentkeznék r a tisztikar. Mi ezen 1918-ban már átestünk, láttunk lázas szemű, vörös kalapáccsal jelentkező tiszteket, akiket megvetünk, mert nekik nem hivatásuk, hogy orditsanak a kenyérért, de nekünk a hivatásunk, hogy kenyeret adjunk nekik. (Ugy van! Ugy van!) Ha abban a szellemben — és én mindig visszatérek^ Csontos Imre igen t. képviselőtársam fejtegetéseire — nézzük, illetőleg érezzük át a magyar hadsereg problémáját, akkor nincs kétség aziránt, hogy ennek a hadseregnek minden kérését teljesíteni fogjuk. Mert, amint méltóztatnak tudni, a kardot lehet szögre akasztani, de a jó fegyver még akkor is fényes, ha a szegen lóg. Fényesnek kell lennie ennek a kis hadseregnek is azért, mert benne látom a magyar jövő zálogát. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik.
