Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-169
2Ö8 T Az országgyűlés képviselőházának 169. ülése 1928 május 11-én, pénteken. Ajánlom a költségvetést elfogadásra. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A hadsereggel szemben elfoglalt elvi álláspontunk sóikkal közismertebb semhogy szükséges volna erről ma itt sokat beszélnem. Még csak azt akarom megemlíteni hogy Kálnoky-Bedő igen t. képviselőtársam amikor tegnap megemlékezett arról, hogy a polgári társadalom velünk szemben élethalál-harcot folytat, akkor ebbe az élethalál-harcba bizonyára mint instrumentumot bele gondolta és ennek az élethalál-harcnak tényezői közé számította a hadsereget is, mert hiszen az élethalál-harchoz a polgári társadalomnak mindenesetre a hadseregre is szüksége van. Jóleső érzéssel vettük tudomásul azt. amit Kálnoky-Bedő t. képviselőtársam tegnap megmondott, nyugodt lélekkel állunk a harc elébe, mint ahogy a német szociáldemokraták elébe állottak Bismarck háborújának, amelyhez szintén a hadsereget vette igénybe, mint ahogy a francia szocialisták egészen nyugodtan állták azt a harcot, amelyet Clemenceau intézett ellenük ugyancsak a hadsereg segítségével. Majd meglátjuk a végén, hogy ki lesz ebben a harcban a győztes. Csak egyre figyelmeztetem a minister urat, hogy tartsa a hadsereget a politizálástól távol. A hadsereg nem arra való, hogy bizonyos politikai pártok érdekeit szolgálja. (Felkiáltások a jobboldalon: Sohasem szolgálta azokat!) Abban a harcban, amely a társadalomban az egyes pártok közt mindenütt megvan, és amely harcban a többségben levő^ politikai párt rendszerint önmagának ajándékozza a »nemzet« címet, a hadseregnek nem kell részt vennie. A hadsereg maradjon ebben teljesen pártatlan annyival is inkább, mert a hadsereget nemcsak ahhoz a párthoz tartozó urak és hölgyek, illetőleg polgárok fizetik, hanem az egész nép fizeti, amely népbe mi is beletartozunk, és a mi adófilléreinkkel a hadsereg fentartásához mi is hozzájárulunk. (Karafiáth Jenő: De strigis quae, non sunt...!) Most egy kissé prózaibb dolgokra kívánok áttérni; mondom, nem kivánok tovább^ időzni ennél az elvi háborúságnál. Mindenekelőtt arra kérem a minister urat, legyen szíves és gondoskodjék arról, hogy a katonák szolgálaton kivül ne viseljenek oldalfegyvert. Ebből az utóbbi, években már annyi összeütközés támadt, hogy igazán a legfőbb ideje volna megszüntetni azt az abuzust, hogy a katonák, különösen a legénységi állományhoz tartozók, szolgálaton kivül oldalfegyvert viseljenek. Engedjék meg, t. Képviselőház, hogy csak néhány ilyen esetre mutassak rá. Szegeden nem is olyan régen, részeg katonák borozás közben szivén szúrtak egy napszámost. Összeültek a vendéglőben, egy tüzér egy másikkal összeveszett, a katonánál oldalfegyver volt, egyszerre csak belevágta a másikba. (Farkas Elemér: Ha kés vagy bicska van a zsebében, akkor is épugy meg tudja tenni, ha részeg!) De aki a bicskával szurkál, az nem viseli a nemzet ^ruháját és nem arra való, hogy a rendfentartásban segédkezzék. Aki bicskával verekedik, az nem nemzetfentartó elem,, holott önök szerint a katonaság elsőrangú nemzetfentartó elem. (Farkas Elemér: így is van! Ezt állitjuk!) Lássunk most egy másik esetet! Részeg katonák utcai botránya. Szabadnapos katonák összeverekedtek, amiből a legcsunyább botrány származott. Összeszurkálták egymást és a közönséget, a közönség rájuk támadt, csúnya verekedésbe fúlt az egész dolog és nem valami épületes látvány volt az ifjúság előtt az, ami kor a polgári közönség összeállt és csúnyán megverte a katonákat azért, mert ezek oldalfegyverükkel visszaélve, verekedést kezdtek. Vagy egy másik eset. Egy őrjárat leszúrt három katonát. De nem kivánom ezeket az eseteket mind felsorolni, amelyeket évszámra összegyűjtöttem; elvégre nem az a szándékom, hogy a hadsereget, vagy a hadsereg tagjait Kompromittáljam. Ez távol áll tőlem. Nekem csak az a szándékom, hogy felhivjam a minister ur figyelmét arra, hogy legfőbb ideje volna annak, hogy főleg a legénységi állományhoz tartozóktól szolgálaton kivül az oldalfegyvert elvegyék. Erre nincs szükségük, hiszen Magyarországon senkinek sem jut eszébe egy katonát megtámadni, senkinek sem jut eszébe egy katonát inzultálni. Miért is tennék? Hiszen az a katona nem vétett senkinek sem, és ha rendesen viseli magát, ugy, mint más ember, senkisem fogja megtámadni. Én soha életemben semmiféle fegyverrel nem jártam, pedig eléggé exponált helyeken jártam s mégsem féltem semmitől. Annak a katonának sincs mit félnie. A nyugati államokban a posztoló rendőröknek, akik mindennap szembeszállnak a társadalom bűnözőivel, nem kell oldalfegyver (Farkas Elemér: De revolver kell!) Londonban, Glasgowban, Liverpoolban, tehát kikötővárosokban, ahol mégis csak a társadalom különböző rétegei jönnek össze és ahol excessusok mégis csak előfordulhatnak, a rendőrség nem jár oldalfegyverrel. Ott a rendőrségnek nincs szüksége hosszú kardra, de még csak rövid kardra sem. (Farkas Elemér: Ott a revolver az oldalán mindegyiknek!) Az angol rendőr revolvert sem hord, csak akik a kültelkeken cirkálnak, azok hordanak revolvert; de oldalfegyvert azok sem. (Borbély-Maezky Emil: A franciáknál a háború előtt nem volt, most megadták nekik! Cseh-Szlovákiában is megmaradt!) Nem tudom, Cseh-Szlovákiában hogyan van; én csak arra alludálok, hogy például Angolországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában, de még azt hiszem, Németországban sem viselnek a katonák szolgálaton kivül oldalfegyvert. Én főképen erről beszélek. A szolgálaton kivül különösen a legénységi állományhoz tartozóknak semmi szükségük sincs oldalfegyverre. Annyira talán csak konszolidáltak az állapotok, hogy annak a legénységi állományú egyénnek nem kell félnie attól, hogy megtámadják? Semmi szükség sincs erre az oldal fegyverre. Nagyon kérem tehát a minister urat, szíveskedjék gondoskodni arról, hogy az oldalfegyver viselése szolgálaton kivül mielőbb megszűnjék. Második kérésem, amelyet a minister úrhoz vagyok bátor intézni, a katonai büntető perrendtartásnak módosítására, vagy pedig a polgári perrendtartás alá vonására vonatkozik. Méltóztatnak jól tudni, hogy a katonai büntető perrendtartás rendkívül elavult (Szilágyi Lajos: Ebben tökéletesen igaza van!) s nem egyszer drákói szigorúságú Ítéleteket kényszerít rá a bíróságra olyan esetekben, amikor a modernebb felfogás szerint enyhébb büntetés járna. Azonkívül az egész katonai büntető perrendtartást régi osztrák minta alapján vettük át (Szilágyi Lajos: Császári pátens alapján!) és semmi szükség nincs arra, hogy ez így legyen. Vagy tessék a katonaságot a polgári perrendtartás alá vonni, vagy pedig, amennyiben ez elvi, vagy egyéb előttem ismeretlen oknál fogva le-
