Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-167

Àz országgyűlés képviselőházának 167. ülése Í928 május 9-én, szerdán. 23l ügyvédi karnak nagy többsége a numerus clausus eszméjét visszautasította, (östör József: Még nincs leszavaztatva az egész en bloc!) Ahol leszavaztak, ott visszautasitották, és a budapesti ügyvédi kamara, mely az országnak legnagyobb ügyvédi kamarája, leszavazott. Ezt én csak arra akarom felemlíteni, hogy az az ügyvédi kar a maga nyomorában, "a maga kétségbeesésében nem nyúl ahhoz a foggantyuhoz, amely esetleg őt exisztenciában segíteni tudná, mert inkább elpusztul, semhogy a szabadságjogokat egy pillanatig is hűtlenül otthagyja. Ez a magyar ügyvédi kar felfogása és mentalitása. Inkább nyomorog és elpusztul, semhogy ő egy zártszám eszméjéhez a maga szavazatával hozzájáruljon. Ebben a súlyos gazdasági helyzetben, amikor látjuk az emberek kétségbeesett marakodását, verekedését a kenyérért, ez mégis szép momentum; ideális, felemelő momentum az, hogy ez az ügyvédi kar a saját exisztenciája szempontjából is az ideális magaslatra, ideális állapotra helyezkedett, mert ez jellemzi a magyar ügyvédi kart, amely mindig ott állott a közjogok terén, a nemzeti ügy és nemzeti eszme megvédésének terén. Nagyjában mindenütt lehetnek hibák, mindenütt vannak olyan esetek, amelyekkel az ember nem azonosíthatja magát, de állithatom és megállapíthatom, hogy a magyar ügyvédi kar zöme becsületes, tisztességes hazaszerető magyar ember. (Jánossy Gábor és Csontos Imre: Ezt senki sem vonja kétségbe! — B. Podmaniczky Endre: Senki sem mondta az, ellenkezőt!) Nem mondta senki az ellenkezőt, de engedjék meg, hogy ezeket megállapítsam itt, amikor a parlamentben erről a kérdésről szó eshetik s hogy ezt a kérdést idehozzam ^« kérjem a magam részéről — merem mondani az itteni hangulatból kifolyólag, — talán az egész Ház rokonszenvétől kísérten: ennek a derék, becsületes ügyvédi kárnak felsegitését törvényes, és lehető eszközökkel, amelyek a társadalommal semmiféle összeütközésben nem állanak. Nem akar ez az ügyvédi kar semmiféle más társadalmi rétegnek halála árán boldogulni, együtt halad mindenkivel az országnak ebben a szerencsétlen helyzetében, : xte most már igazán olyan az állapot, ameíy nem tür további halasztást. Nagyon kérem a minister urat, aki előtt különféle javaslatok fekszenek az ügyvédi nyomor megszüntetése tárgyában és akiről ugy tudom, hogy legközelebb magával az ügyvédi kar tagjaival óhajt tanácskozni, s akinek a rokonszenvét láttam ez iránt a kar iránt, valósítsa meg tettekben és cselekedetekben, hogy ez a magyar ügyvédi kar felemelt fővel teljesíthesse tovább azt a hivatást, amelyet számára lelkiismerete, kötelességtudása és diplomája kijelölt. Ezeket óhajtottam megjegyezni, a költségvetést pedig nem fogadom el. (Felkiáltások a jobboldalon: Miért nem fogadja elf) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Csák Károly! Csák Károly: T. Képviselőház! Nagyon hálás vagyok Bródy Ernő t. képviselőtársamnak, hogy a szabadságjogokkal és az ügyvéd-kérdéssel foglalkozott, mert alkalmat adott nekem arra, hogy legalább a szabadságjogok kérdéséhez én is néhány szót hozzá tehessek. Amióta szerencsém van ennek az országgyűlésnek tagja lehetni, ez a kérdés állandóan szőnyegen van, mint hogyha itt ostromolni kellene egy olyan áramlatot, amelyik a szabadságjogok érvényesülésének ellene szegülne. Ugy látom, t. Képviselőház, hogy erre szükség nincs KßrVISELÖHAZI NAPLÓ. XII. ; és pedig nincs szükség azért, mert hiszen a szabadságjogok szolgálatában valamennyien egyek vagyunk. (Rothenstein Mór: Nono! — Derültség a jobboldalon.) A kérdés csak az lehet, hogy elérkezettnek látjuk-e az időt arra, hogy a szabadságjogok teljes érvényesülésének utat nyissunk vagy nem? Egyébként sok más szempontból lehet e kérdéséket megítélni, mert hiszen a szabadságjogok teljes érvényesülése egyszerre ezt az országot boldoggá tenni nem fogja. (Kabók Lajos: Azt senki se mondta!) Igaz, hogy nem állította senki, hogy egyszerre boldogok leszünk, azonban mindig és minden állítással szemben egyet hallok: Azért van osztályparlament, osztályb íróság, osztály uralom, mert nincs általános, titkos választójog. Ezt a tételt elfogadni nem tudom, alá sem irom. Most már egyenkint foglalkozva a szabadságjogokkal, először az esküdtszék kérdésével kívánok foglalkozni. Hallottam intranzigens álláspontot arról, hogy az esküdtszék feltétlenül szükséges. Hallottam egy másik álláspontot, amely szerint az esküdtszék behozatala feltétlenül veszélyes. Egyiket sem fogadom el. Törtem a fejemet az imént egy név felett, sajnálom, hogy hirtelenében nem tudom idézni, egy francia jogász adatokat gyűjtött arra nézve, hogy vájjon az esküdtszék behozatala és az esküdtbíróság tevékenysége mennyiben javítja vagy süllyeszti a judicatura színvonalát és arra a megállapításra jutottam, hogy tulajdonképen békés időkben teljesen közömbös az, hogy esküdtszék itél-e vagy szakbiróság. Majd elő fogom keresni ezt a forrásmunkát, amelyben igen részletes adatok vannak és amely azt akarja bizonyítani, hogy az a 12 esküdt már a tömegszuggesztió hatása alatt áll és tulaj donképen vagy az esküdtbíróság elnöke, vagy az esküdtek közül egy erősebb egyén dominálja az egészet. Én tehát a magam részéről sem nem sürgetem, sem ellen nem állok az esküdtszék bevezetésének. (Rothenstein Mór: Ez a legkényelmesebb álláspont!) Az egyetlen cél amelyből az esküdtszék bevezetését talán üdvözölném is, hogy a birót megszabadítanánk a politikai perekkel való foglalkozástól! (Ugy van! Ugy van! a jobbbldalon és a középen.) Más fontos szempontot ebben a kérdésben nem ismerek. Abban a pillanatban, amikor a kormány elérkezettnek látja az időt, hogy visszaállítsa az esküdtszéket, én a legnagyobb készséggel állok melléje, sürgetni azonban nem fogom ezt azért, mert nem tulajdonitok neki az ország közjóléte szempontjából akkora fontosságot, mint amilyet a mélyen t. ellenzék. Ami a sajtószabadságot illeti, nagyon furcsa volna, hogy épen én, aki ennek a sajtónak nagyon szerény, egy vidéki szögletbe szorított munkása voltam, több mint egy évtizeden keresztül, s aki a sajtónak feltétlen és minden korlátozás nélkül hive vagyok, mondanám azt, hogy a sajtószabadságot feltétlenül háttérbe kell szorítani. Igenis a sajtószabadságnak feltétlenül és minden korlátozásnélküli hive vagyok, ezt kijelenthetem, nem látom azonban a sajtószabadságot olyan borzasztóan korlátozva tényleg, mint ahogy esetleg egyes jogszabályokból, amelyek ma is érvényben vannak, az kiolvasható és az Isten mentsen meg bennünket itt csonka Magyarországon a sajtó szabadosságától. Amerika és Anglia megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy kommunista lapok megjelenését is megtűrik, és megengedhetik maguknak még azt is, hogy London utcáin nagy zeneszóval vonulnak fel a kommunista szervezetek és a 34