Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-167
r Àz országgyűlés képviselőházának 167. ülése 1928 május 9-én, szerdán. 223 A törvényhozói, végrehajtói és birói hatalmat egymástól teljesen függetlenül és elkülönítve gyakorolják ;az összes civilizáüt államokban, amelyek a parlamenti államformáikhoz ragaszkodnak. Az idők folyamán azonban a három hatalom egymás közötti viszonya bizonyos változás alá került és a három, elvben egyenrangú szerv közül az egyik a maga befolyását direkt vagy indirekt utón kiterjesztette a másik kettőre. A végrehajtó hatalom fetjei, a felelős ministerek s a törvényhozás tagjai a törvényhozás megbízásaiból járnak el és igy a törvényhozások nemcsak indirekt utón. hanem tagjaikon keresztül direkt utón is parancsoló jogot gyakorolnak a végrehajtó haltalommal szemben. A harmadik szerv a birói szerv, amelynek kötelessége egyrészt, hogy ellenőrizze, hogy az államok törvényei és törvényerejű rendeletei bizonyos konkrét esetekben betartatnak-e vagy nem, másrészt pedig az, hogy amennyiben nem tartatnak be, akkor büntetőjogi vagy perjogi szempontból végérvényes döntéseket hozzon. A birói hatalom sokkal jobban óvta meg függetlenségét a törvényhozással szemben, mint a végrehajtó hatalom. Ennek^ ellenére, minthogy a biró kinevezésének, előléptetésének joga a törvényhozás tagjának s a végrehajtó hatalom fejének, az igazságügyminister urnák kezében van és minthogy fennáll tétel,, amelyet Adickes »Grundlinien durchgreifender Justitzreform« című munkájában mond, hogy tudniillik »Es dauert eben lange, bis ein Richter keine Wünsche mehr bei dem Minister vorzubringen und auf der Staffel der Ehren die ihm zusagende Stufe erklemmen hat«, ennek következtében világos, hogy az igaraságügyminíiister!, legalább indirekt befolyást gyakorol, tehát a törvényhozás indirekt befolyása a birói karra nyilvánvaló. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy a törvényhozói hatalmon belül ez a hatalmi eltolódás megint a végrehajtó hatalom tulaj don képen! fejeire, a ministerek elődeire nézve hogyan történt. Azzal sem akarok foglalkozni, hogy a népszuverenitás elméletének megfelel-e az, hogy a három egyenrangú faktor között az egyiknek, a törvényhozásnak nagyobb hatalma és nagyobb befolyása van az állami ügyek intézésére, mint a többinek. Csak le akarom szögezni, hogy ez igenis fennáll, s a törvényhozásnak ma nagyobb a befolyása, mint a többi egyenrangú szerveknek. Ebből azt a következtetést akarom levonni, hogy a nagyobb hatalom következtében kötelességünk, hogy az államéletben velünk elvileg egyenrangú szervekkel szemben méltányosan bánjunk, az ő érdekeiket saját érdekeinknek tekintsük és az ő érdekeik védelmét elsősorban viseljük szivünkön. Tagadhatatlan tény, hogy a magyar biróság erkölcsi presztízse csorbítatlan fényében ragyog (ügy van! Ugy van! r a jobboldalon és a közéven.) és senki által kétségbe nem vonatott, senki által meg nem támadtatott. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Arra is rá óhajtom forditani a t. Ház: figyelmét, hogy akár a sajtó hasábjain, akár máshol a nyilvánosság előtt van szó a magyar bíróságról, majdnem groteszkül ható szervilitással emlékeznek meg róla. A biróság tehát az erkölcsi presztízs teljes fényében ragyog, a mértékadó és mértéket, nem adó faktorok részéről teljes elismerés van a biróság iránt. Ennék következtében azt gondolhatná bárki, hogy a biróság összes jogos igényei kielégítést nyertek, ellenben a való helyzet ezzel szemben, sajnos, más. Az 1869: IV. te, majd az 1877: XXXI. tcikk, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XII. amely a külön státust felállította és a külön státus keretén belül magasabb dotációt állapított meg a bírák és ügyészek részére, annakidején a bíróságokat és ügyészségeket kielégítette és a birói és ügyészi karnak törekvése évtizedeken keresztül arra irányult, hogy ezeket a szerinte t jogos előnyöket fentartsa, esetleg tovább kiépítse. Az 1893 : IV. te. a külön státusrendezést áttörte és a bírákat és ügyészeket az állami hivatalnokok fizetési osztályaiba sorozta be. Ezen törvény ellen több, mint két évtizedig küzdelmet folytatott számos felszólalással és számos felirattal a birói és ügyészi kar és ki is vivta az első nemzetgyűlésen az 1920 : XX. tc.-ket, amely erkölcsi szempontból egyetlen egy pontjának, a 14. §-nak kivételével teljesen kielégítette a bírói és ügyészi kart, és amely anyagi szempontból is olyan előnyös rendelkezéseket tartalmazott, hogy tekintetbe véve az állam akkori szegénységét és tekintetbe véve az állam egyéb alkalmazottai fizetéséhez való viszonyát,- az érdekelteket tökéletesen kielégitette. Le akarom szegezni, hogy az 1920 : XX. tc.-ket és a külön státust azóta is semmilyen oldalról a nyilvánosság előtt senki meg nem támadta, senki nem vonta kétségbe azt, hogy állampolitikai szempontból, a birói függetlenség szempontjából, de a magasabb képesités és a szigorú birói inkompatibilitás szempontjából is nem volna joga a bíróságnak ahhoz, hogy külön státusba soroztassék és magasabb dotációval honoráltassék. Ennek ellenére azt látjuk- hogy a státustörvény fentartása mellett anélkül, hogy bármilyen oldalról a státustörvény a nyilvánosság előtt meg lett volna támadva, a státustörvény rendelkezéseiből folyó anyagi előnyöknek rendszeres belső leépítése folyik. Senki sem hivatkozott arra, hogy a bíróságnak nincs joga arra. hogy az egyéb állami hivatalnokokkal szemben magasabb fizetést élvezzen, a való állapot azonban ma az, hogy az a fizetési többlet, amelyben az egyéb állami hivatalokkal szemben részesülnek, olyan minimális, hogy alig jön számba. Itt statisztikai adatok halmazatával nem akarom a t. Ház figyelmét igénybe venni, azt hiszem, az igazságügyminister ur nálam sokkal jobban tudja ezeket az adatokat és kétségkívül csak nagyon súlyos és nehéz harcok után déferait a pénzügyminister ur sorozatos leépítési kívánságainak. De a t. Ház azon tagjainak, akik érdeklődnek a részletes statisztikai adatok iránt, nagyon szívesen rendelkezésre állok a folyosón vagy bárhol. Egészen röviden, — a lehető legrövidebben — csak arra akarok rámutatni, hogy az 1920. évi XX. te. a VI. fizetési csoportban lévő bírákat és ügyészeket 100 százalékos, az V. fizetési csoportban lévőket 75 százalékos, a IV. csoportban lévőket 57—71 százalékos, a III. csoportban lévőket 50—60 százalékos, a II. csoportban lévőket 87 százalékos, az I. csoportban lévőket pedig 105—135 százalékos fizetésemelkedéshez juttatta az ugyanezen fizetési osztályokban lévő állami tisztviselői fizetésekkel szemben. Az 1923. évi 6000 M. E számú rendelet már ezt az arányszámot csökkentette, az 1924. évii 5000. M. E. számú rendelet pedig az V. és VI. fizetési csonortnál lévő különbséget eliminálta, a IV, fizetési csoportban 10%-kai, a III. fizetési csoportban 20—26%-kai, a II. fizetési csoportban 36% -kai, az I. fizetési csoportban 30% -kai csökkentette. Ez a nagyarányú fizetésleszállitás a birói kar élénk tiltakozását váltotta ki, de maga az igazságügyminister ur és a nemzetgyűlés is érezte ennek fontosságát, mert az 33
