Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-166

186 Àz országgyűlés képviselőházának igazolják mindazokat a bajokat és hiányokat, amelyeket annak idején megismertem. A legnagyobb elismeréssel kell, hogy legyünk a magyar gyógypedagógiai ügy iránt. A külföldi szakemberek előtt is elismert magas nivójuk van ezeknek a hazai intézményeknek. Egy nagy hibában ieledzenek azonban, és pedig abban, hogy mivel nagyon kevés intézet áll rendelkezésre, ennek következtében nagyon csekély a befogadóképességük. Tudjuk, hogy ma egy szellemileg visszamaradottat, siketnémát vagy egyébként gyógypedagógiai nevelésre szoruló egyént elhelyezni nagyon nehéz mes akkor is, ha a legnagyobb jóakarattal kezelik ezt az ügyet és ha a legnagyobb jóakarat^ tal igyekeznek ezeken a fennálló bajokon segiteni. Tudom, hogy a nagy problémák mellett ez egy relative elenyésző probléma, de kihatásaiban mégis fontos, mert ha a mi kitűnő gyógypedagógusaink kezelése alá tudjuk bocsátani ezeket az egyéneket, ez által őbelőlük is ki tudjuk csiholni az isteni szikrát s a társadalomnak és az országnak munkaképes tagjaivá tudjuk őket nevelni. Látom, hogy milyen gyönyörű eredményeket érnek el ezek az iskolák. Olyanok, akik teljesen visszamaradottak. akkor, ha nem éri őket az a szerencse, hogy ezekbe az intézetekbe belekerüljenek, a falu bolondjaivá válnak, a szegényalap terhére esnek, az emberi méltóságnak szégyenére válnak; ellenkező esetben pedig, ha bekerülnek az intézetbe, értékes vagy legalább is valamenynyire felhasználható alanyaivá válnak a nemzeti társadalomnak. Azt kérem az igen t. kultuszminister úrtól, hogy nagy gondjai mellett az ő nagy energiájával foglalkozzék ezzel a matériával, és kérem főként a pénzügyminister urat, hogy gondoskodjék ennek a rovatnak nagyobb dotálásáról. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Usetty Béla! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Kivan még valaki szólani? (Nem!) Ha szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. A kultuszminister ur kivan nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minister: T. Ház! Az előttem szólott t. képviselő ur szóvátette a gyógypedagógiai intézeteket, amelyek azért vannak a szakiskolákkal együtt, mert a szanáláskor az volt a jelszó, hogy lehetőleg komprimáljuk a költségvetés címeit, nehogy igen nagy benyomást tegyen és akkor olvasztatott össze az, ami korábban tényleg különálló címe volt a budgetnek. Ennek tehát ilyen technikai oka van és ez nem rajtunk múlt. Igaza van a t. barátomnak, hogy ezek a gyógypedagógiai intézetek európai hirüek, és Náray-Szabó államtitkár ur, aki ezeknek tulajdonképeni megalkotója volt, halhatatlan erdemeket szerzett magának, — amelyeket külföldön is elismernek — amikor ezeket az iskolatípusokat kimunkálta. A baj csak az, hogy a gyermekszámmal szemben, amelyet be kellene fogadniok, kevés a férőhely. Ez is élénk tanúbizonysága annak, hogy mennyire nincs túldotálva a kultusztárca, hogy siketnéma, vak és gyengeelméjü gyermekeiket nagy számmal vagyunk kénytelenek iskolán kivül hagyni és nem fogadhatjuk be őket. Persze, amikor a feladatok sürgőssége között válogatnom kellett, akkor azokhoz az iskolafajokhoz kellett nyúlnom, amelyek a gyermekek nagy tömegénél fogva elsősorban szükségesek: óvo166. ülése 1928 május 8-án, kedden. dákhoz, népiskolákhoz. Természetesen nem fogok erről sem megfeledkezni, és amint túl vagyunk a nagy szükségleten, amely ránehezedik a kultusztárcára, ezen a téren is nagy lépéseket fogunk előre tenni. Ami a mezőgazdasági továbbképző oktatást illeti, ez, azt^ hiszem, eléggé fontos téma arra, hogy meg méltóztassanak engedni, hogy ennél a kérdésnél én is egy kicsit tovább immoráljak, mert hiszen az egész részletes vitában anynyira belementünk a szakkérdésekbe, hogy elsősorban a ministertől várható el, hogy ő is megvilágítsa közelebbről a dolgot, mert hiszen expozémban természetesen csak a főelvekről nyilatkozhattam. Ez az iskolatípus tulajdonképen nagyon keskeny törvénybeli alapon áll. Méltóztatnak tudni, hogy az 1868: XXXVIII. te-ben az 1. $ amely kimondja a tankötelezettséget, azt is megmondja, hogy a gyermekeknek életidejük hatodik életévének betöltésétől a 12-ikig a mindennapi iskolába, illetőleg a 15-ik év betöltéséig az ismétlőiskolába kell járniok. Azután az 51. §^azt mondja, hogy a 12-ik évet betöltött és általában azok a gyermekek, akik a mindennapi iskola egész tanfolyamát bevégezték, az ismétlőiskolába kötelesek járni, az 52, $ pedig azt mondja, hogy az ismétlőiskolák hetenként télen öt- nyáron két napon át működjenek. Ez az egész törvénybeli alapja az ismétlőiskolai ügynek. Ha nézzük ennek a dolognak fejlődését, a gondolat, amint a neve is mondja, eredetileg az volt, hogy az ismétlőiskola, vagyis hogy a gyermekek hamarosan el ne felejtsék azt. amit a mindennapi iskolában tanultak, tehát három év alatt ismételgették összefoglalva az anyagot. Utóbb jött azután a német pedagógiában a Fortbildungsschule-nek gondolata és akkor mi is átszerveztük a mi iskoláinkat továbbképző népiskolákká. Vagyis a tancél nem volt az többé, hogy ismételgessük azt, amit a mindennapi népiskolában tanultunk, hanem ezen továbbmenően az, hogy adjunk az életre hasznos ismereteket. így jött létre azután az általános továbbképző népiskola, amelynek azonban akkor szakiránya még nem volt. De az ismétlőiskolai gondolattal szemben a továbbképző iskola már haladás. További foka volt azután a haladásnak az. hogy azt mondottuk, hogyha egyszer már az életre hasznos ismereteket nyújtunk, akkor minden foglalkozási ágnak nyújtsuk azt, ami neki leginkább megfelel, tehát faluhelyeken, mezőgazdasági népesség mellett adjunk ennek a továbbképző népiskolának mezőgazdasági irányt. De tulaj donképen nem is lehet itt mezőgazdasági népiskoláról beszélni. Ez az általános, a mindennapi népiskolának egy tanfolyama, amelyet 5—7 órában adnak le olyan tanitók, akiket csak pár hetes tanfolyamokon képeztek ki erre. Tehát, hogy ezeknél a gyakorló testület nincs ideális helyzetben, ez természetes, és a szervezetnek hiányosságából folyik. De most már épen ezeknek a hiányoknak a felismerése — amire t. barátom rámutatott — vezette rá a kultuszrainisteriumot arra, hogy nem állhattunk meg a mezőgazdasági irányú továbbképző iskolánál sem, hanem oda szakembert kell belehelyezni, a szaktanítót, és hogy ezt az iskolát azután a népiskolától szervezetileg is önállósítsuk. (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) így jöttek létre az önálló szaktanitós mezőgazdasági népiskolák, amelyek azonban az 5—7 órás tankötelezettség alap. ján állanak.