Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-166

Áz országgyűlés képviselőházának i vetettük. Mindenki, vagy kevéssé megvizsgáztatott, tudásuk tekintetében nem ellenőrzött gyorsirók lepték el az irodákat és nyertek mindenütt alkalmaztatást. Most már a közhivatalokba csak olyanok pályázhatnak, akik egy állami bizottság előtt tesznek tanúságot a maguk képességeiről. Ez a nagyon helyes rendszer egyúttal igazolja magának az egységes gyorsirásnak is kitűnőségét, mert a kezemben lévő másik kimutatás azt mondja, hogy az összes eddig képesített irodai gyorsirók közül 85%-a a levizsgázottaknak tartozott az egységes gyorsirás hivei közé. A másik következő etapja lenne a gyorsirási ügy fejlesztésének az, hogy mint a fővárosnál is történt. — mint voltam bátor emliteni — tétessék kötelezővé mindenütt a közhivatalokban, irodai alkalmazásokban a gyorsirás ismerete. Egy további messzemenő lépés lenne azután, hogy ez egyáltalán minden fiatal tisztviselőnél tétessék kötelezővé, mint ahogy azt a főváros 1926-ban a maga kvalifikáeionális szabályrendeletének módosításával el is határozta. Senki ma itt, t. Ház, ne legyen egy percig sem abban a tévedésben, vagy abban a hiszemben, hogy például eredeti okmányoknak, vagy jegyzőkönyvnek kiadmányozása is gyorsirással történjék. Ez, senkinek sem lehet természetesen még ezidőszerint gondolatában, azonban részint diktandó után, részint a fogalmazásban, különösebben pedig a jegyzőkönyvek felvételénél a tisztviselők ezt rendkivül előnyösen használhatnák, mert igen nagy előnyöket biztosit. Biztosítaná a munkának, valamint az anyagi kiadásoknak is csökkenését, azonkívül időbeli megtakarítást is biztosítaná és előmozdítaná a szabatosságot. Ezeknek a céloknak elérésére elkerülhetetlen azonban az, hogy a gyorsirásnak tanulása kötelezővé tétessék. A kötelezővététel ezidőszerint, mint bevezető szavaimban voltam bátor mondani, most csupán a felsőkereskedelmi iskoláknál van meg. A felsőkereskedelmi iskola első osztályában ugyanis heti két órában, a többi osztályokban pedig, — a második, harmadik és negyedik osztályban — heti 1—1 órában kötelező a gyorsirásnak tanítása. Mindjárt hozzáteszem, hogy ezt a magam részéről is kevésnek tartom arra, hogy valaki a gyorsírást elsajátítsa csak úgyis, hogy a kereskedelmi iskola elvégzése után egy átlagos kezdősebességű diktandót tudjon leírni hiba nélkül. Magam szomorú tapasztalatokat tettem ezen a téren és állandóan látjuk, hogy ez nem elégiti ki a minimális igényeket sem. Itt tehát az egész gyorsíró társadalom nevében is azt a kérést vagyok bátor intézni a kultuszminister úrhoz, hogy ennek az óraszámnak felemelését lenne szives elrendelni. Egyelőre teljesen kielégítené az igényeket az, ha a gyorsirás nemcsupán az első, hanem a második osztályban is heti 2 órában tanittatnék. Hogy komoly eredménye legyen a gyorsirás kötelező tanításának, teljesen lehetetlen, azt csupán a felsőkereskedelmi iskolákra szoritani. Kívánatosnak tartom, sőt hozzáteszem, egyenesen elkerülhetetlenek azon előnyök biztosítása érdekében, amelyeket már többször voltam bátor jelezni, hogy a középiskolákban általában kötelezővé tetessék a gyorsirás. A kultuszminister ur nem áll távol ettől a gondolattól, hiszen az egységes gyorsirás alapokmányát kisérő leiratában már jelzi is, hogy nem idegenkedik ettől és foglalkozik a gondolattal, hogy a gyorsirást általában a középiskolákban kötelezővé tegye. 66. ülése Ï928 május 8-án, kedden. 181 Ma — mint jól méltóztatnak tudni — a gyorsirás a középiskolákban csak rendkivüli tárgy. Délutáni órákban tanítják heti 1—2 órában. Hogy ez mit jelent, ezt mindenki tudja, aki a középiskolai életet ismeri. Délután külön kell azért a növendéknek bemenni, külön díjakat fizetni, ami egyértelmű igazán azzal, még talán kevesebbet is ér, mintha egyáltalán semmit sem végeznének e tekintetben a középiskolákban. Sokan ellenvetik azt, hogy a gyorsirás gyakorlati ismeret, így tehát mit keres a középiskolákban, amelynek tanitása elsősorban elméleti tárgyakra vonatkozik. Azok, akik ezt állítják, nézetem szerint teljesen félreismerik a gyorsirás természetét, mert hiszen épen ellenkezőleg: a gyorsirás olyan szellemi képességeket fejleszt ki és olyan ismeretekhez juttatja a növendékeket, amelyek teljesen kongruensek a középiskolák tanterveivel és céljaival. Hogy egyebet ne említsek, az emlékezőtehetségnek, a nyelvtani ismereteknek, a logikának, a stilusérzéknek messzernenőleg kifejlesztője a gyorsirás. (Ugy van! Ugy van!) A polgári iskolákban szintén kötelezőnek vélném a gyorsirás tanításának elrendelését. Itt azonban különbséget kell tennünk. Én elsősorban a városi polgári iskolákra gondolok, ahol a kikerülő növendékek legnagyobb része — talán valamennyi is — ipari és kereskedelmi pályára megy. A mezőgazdasági jellegű polgári iskoláknál természetesen ezt a követelményt nem állítom fel. Hogy ezt elérhessük, ahhoz nézetem szerint elsősorban a gyorirás-tanárképzés reformja szükséges. (Ugy van! Ugy van!) A kultuszminister ur e tekintetben is megtette az első lépést, nevezetesen a gyorsirástanitókat nagyon helyesen, államilag szervezett bizottságnak cenzuálása alá veti. Ez szigorúan, lelkiismeretesen végzi feladatát és nyugodtak lej hetünk afelől, hogy azok a gyorsirástanitók, akik ettől az állami bizottságtói nyerik oklevelüket, valóban ^képesek is arra, hogy ezt a tudományt és művészetet tanítsák. Maga ez a körülmény azonban már nagy viszásságot is mutat, tudniillik állami ellenőrzés alá helyezi a gyorsirótanárok kvalifikációját, ellenben nem gondoskodik arról, hogy az ilyen gyorsirástanitói kvalifikációt meg is lehessen szerezni. Mindazok, akik ma az állami vizsgáló-bizottság elbírálása alá vetik ismeretüket, magánúton szerzik meg ezeket, mert ezidőszerint az állam még erre nem nyújt módot. Elkerülhetetlennek tartanám tehát azt, hogy mint a nyugati államokban van, i— sőt ott talán őszintén szólva, egy kissé túlságba is mennek ezzel, — a főiskolákon egy-egy lektor, egy-egy gyorsirási előadó végezze ezt a feladatot részint ama főiskolai hallgatók gyakorlati kiképzése céljából, akik oda netán a gyorsirás ismerete nélkül jutnak fel, részint pedig a gyorsirástanitók kiképzése céljából. Itt azután természetesen a gyorsirás története, irodalma és módszertana is előadandó lenne. így nagyjából, futólag szemlét tartva azokon a tereken, ahol a gyorsirás tért foglalt és tért foglalhatna, lehetetlen, hogy ne emlékezzem meg épen erről a fórumról, ahol most vagyunk, magáról a parlamentről, amelynek gyorsírói munkája különösebb jelentőséggel bír az én szememben. Majdnem azt mondhatnám, alkotmányjogi jelentősége van, mert hiszen a parlamentarizmusnak, a Képviselőház tárgyalásainak súlyt, jelentőséget csak a nagy nyilvánosság kölcsönöz. (Ugy van! Ugy van!) Az itt elhangzott szavak csak a sajtó közvetítésével erősödnek meg, amely ismét a gyors27*