Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-166

iéó Az országgyűlés képviselőházának Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Az egyetemi templom belső helyreállítására 40.000 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. Tandíjjövedelem 40.800 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 2. rovat. Ápo lási díjakból eredő ós egyéb jövedelmek 1,396.580 pengő. Elnök: Megszavaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 7. cím. Budapesti egyetemi közgazdaságtudományi kar. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok 465.600 P. Czettler Jenő! Czettler Jenő: T. Ház! Mindenekelőtt beszédidőmnek 20 perccel való meghosszabbítását kérem, (Helyeslés jobb felől.) miután az elnökség tagjai technikai kötelességeik teljesítése miatt felszólalásaikban meglehetősen korlátozottak, (Ugy van! Ugy van!) s én viszont a dologi és személyi kiadások rovataihoz egyszerre kívánok hozzászólni, hogy igy más képviselőtársaim elől a felszólalási időt el ne vegyem. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur felszólalásának időtartama 20 perccel meghosszabbíttassák? (Igen!) A Ház hozzájárult ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje 20 perccel meghosszabbíttassák és igy a képviselő ur beszédideje 35 perc. Czettler Jenő: Mindenekelőtt csak néhány szót óhajtok mondani őexcellenciája imént elhangzott nyilatkozatára. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetnem kell a magyar parlament régi szokására, hogy itt címeket nem használunk. (Derültség. — Helyeslés és taps a szélsőbalbldalon.) Czettler Jenő: A kultuszminister urnák, igen t. képviselőtársamnak és barátomnak előbbi nyilatkozatára óhajtok néhány szóval válaszolni, félreértett szavaim helyreigazítása címén. Én ugyanis azokat a veszedelmeket, amelyek a külföldön bekövetkezhetnek (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) csak a kényszerrendszabályra értettem és nem a kritikára, mert a kritikának bizonyos mértékig javító hatását elismerem. Csak a kényszerrendszabályoktól félnek, mert ezek már külföldön is sokkal nagyobb emóciót keltenének. Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy a közgazdasági fakultás dolgával kissé részletesebben foglalkozhassam. Ez ellen a fakultás ellen ugyanis, különösen egyidőben, nagy animozitás volt; azt mint kurzus-intézmányt támadták. Ezért elöljáróban egy kis hisztorikumot adok. A közgazdasági fakultás gondolata 1912ben vetődött fel, mégpedig Chorin Ferenc, Földes Béla, Darányi Ignác és társaik kezdeményezték. Gróf Zichy János akkori kultuszminister dolgozta ki első tervezetét és az egész akkori munkapárt, a kormánypárt és az ellenzék Apponyi Alberttől gróf Karolyi Mihályig egyaránt hangoztatta ennek az intézménynek szükségességét. Egy rész már akkor meg is valósult belőle, de nem abban a mértékben, ahogy azt a közgazdasági szakértők kívánták s ezért 1918-ban gróf Zichy János akkori kultuszminister újból kidolgozott e tárgyban egy törvényjavaslatot, ezt azonban a forradalom megyalósitani nem engedte. De már 1919-ben a szovjetköztársaság a Pázmány Péter tudo166. ülése 1928 május 8-án, kedden. mányegyetemen eszközölt erőszakos reformjával ugyanezt az elgondolást életbeléptette. A közgazdasági fakultást azután az a pártközi kormány teremtette meg egyhangú határozatával, amelyben helyet foglalt Peyer Károly t. képviselőtársam a szociáldemokrata párt részéről és Bárczy István igen t. képviselőtársam a demokratapárt részéről. A Huszár-kormány hivta életre ezt az intézményt és az általános, titkos választójog alapján választott első nemzetgyűlés törvényesítette az 1920. évi XXXI. tcikkel. Egy baj volt csak, az, hogy ez a törvénycikk nem intézkedett arról, vájjon a Pázmány Péter tudományegyetem, vagy a Műegyetem keretébe tagolódik-e, mint fakultás, a közgazdasági kar, vagy pedig önállóan fejlődik-e egyetemmé. Nem az intézményt tekintette tehát a törvényhozó akarata ideiglenesnek, hanem a fejlődés irányát. Ez a tévedés biztatta azokat, akik talán régi elhelyezkedésükben, ambícióikban zavarva, azt hitték, hogy ezt az intézményt most már könnyű lesz agyonreformálni vagy esetleg el is törölni. A közgazdasági fakultás — ezt is kevesen tudják — ezidőszerint hármais képzést ad, mégpedig gazdaság-közigazgatásit, amelybe beletartozik a diplomáciai képzés is, ez annakelőtte egyáltalában nem volt Magyarországon, mert azt a bécsi Teréziánum látta el, azután mezőgazdaságit és kereskedelmit, beleértve a kereskedelmi tanárképzést is. Sokszor felmerül az a gondolat, hogy ezeket a feladatokat miért nem oldják meg a jogi fakultások, a kereskedelmi akadémia, vagy a gazdasági akadémiák. Vegyük először azt a szakot, ahol a reform sokkal könnyebb volna, mert nem minőségi, hanem mennyiségi reformról volna szó. Ha a tudományegyetemeken felállítanák azokat a speciális katedrákat, — az agrárpolitikai, ipariés kereskedelempolitikai, közlekedéspolitikai, mezőgazdasági, közigazgatási, szövetkezeti, falupolitikai és más hasonló tanszékeket^ — amelyeket állandóan követelt a gazdaközvélemény az 1872-iki gazdakongresszustól kezdve minden gazdakongresszuson, feltárva annak szükségességét, hogy a köztisztviselők necsak formális jogi oktatásban részesüljenek, hanem gazdasági oktatásban is, mert a falu népének, a törvényhatóságok és a gazdasági ministeriumok tisztviselőinek erre a speciális képzettségre szükségük van, ha ezen kívánságnak; eleget akarnánk tenni, nemcsak egy tudományegyetemen, hanem minden tudományegyetemen a tanszékeknek olyan számát kellene szervezni, hogy ez az eljárás a takarékosságnak szöges ellentéte lenne. De még szembetűnőbb ez az eset a kereskedelmi szaknál. Nem akarom a t. Ház türelmét igénybe venni azzal, hogy a kereskedelmi szak tantervét ismertessem, mert hiszen a speciális eltérések legjobban kiütköznek a mezőgazdasági szakosztálynál és a t. Ház tagjai közül a túlnyomó többség jobban ismeri a gazdasági akadémiák tantervét, mint — sajnos — a kereskedelmi akadémiákét. Mutatis mutandis azonban az ott elmondandók ide is érvényesek. Csak egy szempontra vagyok bátor felhívni a t. Ház figyelmét. Itt Gömbös Gyula igen t. képviselőtársam sürgette ia nyelvoktatást, mégpedig nemcsak a francia, az angol és a német nyelv oktatását, hanem a megszállott területek nyelvét beszélők nyelvének, továbbá bizonyos más kapcsolatokban szükségessé váló nyelvek tanítását is. A kereskedelmi akadémiák három nyelvet tanítottak, a németet a franciát és az angolt. A közgazdasági