Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Az országgyűlés képviselőházának 165, ülése 1928 május é-én, pénteken. 145 e feljajduiásának elhallgatása el lesz érve azzal, hogy kiad egy rendeletet, amely szerint nem szabad a sajtónak információt adni arról, hogy ki követett el öngyilkosságot és milyen körülmények között követték el az öngyilkosságot. Ez semmi más, mint a hazugságok poli tikája, tiszta porhintés, tiszta megtévesztés. Akkor, amikor egy ország egy ilyen szomorú és kegyetlen helyzetbe jutott, méltóztassanak más gazdasági politikát csinálni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), tisztességes szociálpolitikát csinálni, de újból keresni azt a bűnbakot, amely minden esetben a sajtó, és arra hivatkozni, hogy az öngyilkosságok elterjedésének oka az, hogy nyilvánosságot nyer az öngyilkosság, s ennek szuggesztiv ereje van, más emberek is kedvet kapnak az öngyilkosságra, ez legalább is blaszíémia. Azért voltam bátor itt a Ház színe előtt idézni a t. belügyi kormánynak ezt a hibás szellemét, mert a sajtóban igen tiszteletreméltó képviselőtársam részéről is megtétettek a megfelelő nyilatkozatok. Sőt, a kormánypárt, a többségi párt oldaláról is elhangzottak kijelentések, amelyek elitélik a belügyi kormányzatnak ezt a szellemét, mely már a multakban is megnyilatkozott szerencsétlen rendeletek kiadásával, oly rendeletek kiadásával, amelyek végül végrehajthatók sem voltak és amelyek ott maradnak, mint csöke vények, a belügyi rendeletek tárában. Igen t. Ház! Lehetetlenség, hogy az ember ne szatirikusán kezelje ezt a szerencsétlen kérdést és azt ne mondja — bár borzasztóan súlyos és tragikus az ok, amely mögötte rejlik—, hogy ezentúl talán jó volna, ha az igen t. kormány arról is gondoskodnék, hogy semmiféle olyan szellemi termék ne jelenjen meg, sem regényben, sem szinpadon, sem bármely ilyen szellemi munka, amelyben öngyilkossági eset fordul elő. Méltóztassék tehát a klasszikus drámákat is levenni a repertoárokról, méltóztassék megtiltani a magyar Íróknak és szellemi niunkásoknak, hogy az öngyilkosság problémájával foglalkozzanak, vagy olyan históriát Írjanak meg, melyben a hősök esetleg* öngyilkosok lesznek. Vagy tovább megyek: a magyar történelemből ki kell iktatni s ki kell törölni azokat a fejezeteket, amelyek ilyen tragikus eseteket foglalnak magukban. Talán jó lenne Széchenyi Istvánnak és Teleki Lászlónak öngyilkossági szomorú tragédiáját is kihagyni a magyar történelemből, mert nagyon félő, hogy hónuk állapotán elkeseredett mai magyar államférfiak esetleg szuggesztiv hatása alá kerülnek Széchenyi István és Teleki László tragédiájának és^ szintén öngyilkosságot követnek el. (Esztergályos János: Minden megtörténhetik, csak ez nem! — Derültség. — Berki Gyula: Még le sem mondanak! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József: Kénytelen vagyok tehát napirendi felszólalás formájában foglalkozni ezzel a groteszk kérdéssel és azzal a tiszteletteljes intelemmel fordulni a belügyi kormányzat felé: ne méltóztassék komoly, nagy. szociális és gazdasági kérdésekkel ilyen játékot folytatni; ne méltóztassék azt hinni, hogy azért, mert nem szabad irai az öngyilkosságokról, egyszerre meg is szűnnek az öngyilkosságok. Méltóztassék megnézni a mai lapokat, amelyekben egymásután a legtragikusabb öngyilkossági események tömegei vannak. Tessék tehát az okokat megszüntetni, tessék olyan pénzügyi, gazdasági és szociális politikát inaugurálni, hogy az öngyilkossági járvány ne KÉPVISET.ÖHAZT NAPLÓ. XII. terjedhessen el Magyarországon, mert ma. sajnos, az a helyzet, hogy sok mindenben excellálunk, de főkép a nyomorban, mert amint a statisztikai kimutatások mutatják, az elsősorban Magyarország vezet az összes többi államok között az öngyilkosságok terén, ez pedig a legjobb és legkegyetlenebb kritikája az egész kormányzati politikának. Nagyon szerencsétlennek tartom azokat a laikus és dilettáns kigondolásokat, amelyek egy belügyminiszteri főtisztviselő tollából kikerült rendelet szavaiban nyilatkoznak meg (Berki Gyula: Tomcsányi tollára vall!) és amely rendelet minden közéleti nyomorúságot, minden közéleti bajt ilyen természetű tüneti kezeléssel akar gyógyitani. Ne méltóztassék tűrni azt, hogy a sajtó minden egyes esetben odaállittassék a vádlottak padjára, mert nem a nyilvánosság szócsöve tehet arról, hogy ilyen tragikus, szerencsétlen esetek vannak és nem lehet elnémitani sem a revolver dörrenést, sem a Duna locosanását, sem ezeknek a szerencsétlen és rettenetes eseményeknek keserű és tragikus visszhangját, amelyek az ilyen öngyilkosságok nyomában járnak. (Zaj a jobboldalon.) Bármennyire mulat az igen t. kultuszmini s ter ur, nagyon sajnálom, hogy nem adhattam neki módot ma a tárca tárgyalása keretén belül, hogy jobban mulasson (Mozgás jobbfelől), de biztosithatom róla, hogy az ő metódusa szerint én is alkalmat találok majd, hogy amennyiben nem volt alkalmam a tárca keretén belül véleményemet elmondani, majd keresem én is azokat az utakat, amelyeket ő szokott megkeresni a sajtó hasábjain, hogy ott mondjam el az ő kultúrpolitikai bölcseségéről azt, amit a Házban elmondhattam volna. Mert amikor itt a kultúrfölény jelszavával sok minden elhangzik • és kritikátlanul kisérik mindazt a fölényt és önteltséget, amellyel < a kultuszminister ur a maga kulturszempontjai szerint a saját politikáját megitéli, (Neubauer Ferenc: Vigyázz, ne kövess el öngyilkosságot! — Derültség.), ugyanakkor azt látjuk, hogy a nyomorúság áldozatokat követel. A kultuszminister ur azt a szerepet tölti be, mint a kitűnő szakácsművész, akinek kitűnő receptjei, legnagyszerűbb gourmand-ételei vannak, de nem akar kultúrpolitikai birkapaprikással szolgálni. Nekünk viszont szegény a konyhánk és ugy látszik, a minister ur nem látja, hogy még egy egyszerű ételre, a legegyszerűbb ételre sincs megfelelő eszközünk. (ErődiHarrach Tihamér: Napirendi felszólalás vagy kultusztárca?) Ez napirendi felszólalás, amennyiben ehhez hozzátartozik az a kérdés, amelyet felemiitettem az öngyilkossági járvány elleni védekezésnek furcsa formájával kapcsolatban. (Halász Móric: Ezért a kultuszminiszter felelős?) Én tehát azt mondom, legyünk őszinték, ne legyünk hipokriták, mert a mikor egy ország nyomorúsága felénk hangzik, amikor nagyon jól tudják a t. képviselőtársaim is, akik érintkeznek kerületeikkel, hogy micsoda rettenetes elnyomottság és gazdasági nyomorúság van, amikor a munkanélküliek egész tömegei valósággal ődöngenek az utcákon, a falvakban pedig a mezőgazdasági élet teljesen megbénult, az ipar és kereskedelem válsággal küzd, amikor ezeknek nyomában jelentkeznek az öngyilkosságoknak százai és százai, akkor talán a parlament „megállj"-t kiálthatna annak a felelőtlenül kényelmes politikának, hogy közigazgatási rendeletekkel akariák szanálni és gyógvitani ezeket a betegségeket és mindezekben az ese22