Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

124 Az országgyűlés Mpviselöházánah akarta hagyni a jövendő kultuszministernek. Ez a programm két részre akarta az óvodát felosztani. Az egyik rész lett volna az egészségügyi gondozás, — amint a minister ur meg is jegyezte — a nörszökkel való ellátás, gondozás idején, a másik pedig az öt-hat életévre terjedő idő, amikor a gyermekneveléssel foglalkoznának. . Az 1891: XI. te. végrehajtása még ma sem törtónt meg. Nem tudom, amikor olvasom az indokolásban, hogy az Eötvös-féle népoktatási törvény csak most, -60 esztendő múlva jut el a teljes végrehajtásig, vájjon az óvodai törvény teljes végrehajtására szintén 60 esztendőt kell-e várni? Ne tekintsük az óvodát a bizonyos értelemben elhagyott igyermekek otthonának, menedékéinek, hanem tekintsük azt olyan láncolatnak, amely a Stefánia-szövetség munkájával egybekapcsolódva elvezeti a gyermeket egészen addig, amig az iskolák komolyabb feladataiban részesülhet. Lássuk meg azt is, hogy az óvoda feladatköre ma bővült, fontossága gyarapodott és ha nyugalmasabb és békésebb atmoszférában azt mondhattuk, hogy ezek a feladatok a szülői házban is elvégezhetők voltak, ma, rendkívüli időkben, rendkivüli intézkedésekre van szüksé?íün és ezeket a rendkivüli intézkedéseket a legelhanyagoltab területeken sem szabad elmulasztani. Ezért azt r a beruházási előirányzatot, amely a költségvetésben óvodák céljaira van beállitva, kevésnek tartom egyrészt az óvodák megfelelő szaporítására, továbbá az óvőszemélyzet — értve alatta főkép a dajkákat — megfelelő emelésére. Ép ezért figyelmeztetem a kultuszminister urat arra, hogy a maga tárcája keretén belül, a maga virement-jogának felhasználásával ezt a célt kiadósabban dotálja. (Zaj.) Általánosságban csak néhány rövid észrevételem van a költségvetéssel kapcsolatban. Már hónapokkal ezelőtt, sőt mondhatjuk évekkel ezelőtt, a kultuszminister urnák tudomására hozták azt, hogy a budai oldalon lévő Árpád-gimnázium, ahol körülbelül 600 iskolásgyermek tartózkodik naponta, ahová nemcsak budapestiek, hanem közeli környékbeli gyermekek is bejárnak, a legsiralmasabb, a legelképesztőbb állapotban van. Attól tartanak, — és most már ezt a vélelmet az összes illetékesek is alátámasztják, — hogy ott rövid időn belül az épület elhanyagoltsága következtében súlyos katasztrófa érheti a gyermekeket, az iskola tanulóit és ezért azzal a kivánsággal fordultak a minister úrhoz, hogy a főváros által felajánlott és minden pillanatban rendelkezésre álló telken épitse meg ezt az uj budai gimnáziumot. A kultuszminister ur válaszában, nyilatkozataiban arra mutatott rá, hogy itten elsőbbségi sorrendet kell neki betartania, mert vannak intézetek, iskolák, középiskolák, gimnáziumok, amelyekre nézve a minister ur Ígéret köti, amelyeknek felépítése tehát sor^ rendben meg kell. hogy előzze ennek a gimnáziumnak felépítését. Én itt csak azt akarom megjegyezni, hogy azok az intézetek, iskolák, gimnáziuomok, amelyekre nézve a minister ur elsőbbségi sorrendet állit fel, ha nem is megfelelően, de mégsem életveszedelmesen vannak elhelyezve, olyan helyen vannak, ahol az elhelyezés mégis egy bizonyos várakozást megenged. Itt az óbudai gimnáziumnál azonban. ahol minden pillanatban katasztrófa bekövetkezésétől kell tartanunk, azt kell mondanom, hogy ne várjuk meg azt, amig néhány gyer165. ülése 1928 május 4-én, pénteken. meknek halála vagy testi épsége árán rázzunk fel egy olyan közvéleményt ennek az iskolának megépítése mellett, amely elől azután sem a kultuszminister ur, sem a pénzügyminister ur elzárkózni nem tudnak, hanem akkor, amikor még ezeket a katasztrófákat megelőzhetjük, amikor még nem kell kétségbeesett szülők könnyeivel és gyermekek pusztulásával számolnunk. A másik megjegyzésem a tornára és a testnevelésre vonatkozik. Evvel a minister ur is részletesen foglalkozott beszédében. Erre vonatkozólag én csak azt az egy kívánságomat, azt az egy kívánságunkat fejezhetem ki, hogy ha valóban és komolyan sportot és nem egyebet akarnak, akkor tegyék szabaddá a munkássportot, tegyék lehetővé azt, hogy a munkásság a maga szervezeteiben, a maga szakszervezeteiben a sportnak hódolhasson és ne kényszerűségből legyen kénytelen végigcsinálni azokat az egyáltalán nem sportszerű játékokat, amelyeket ma testnevelés ürügye alatt csinálnak. Mi mindaddig nem szavazzuk meg a testnevelés költségeit, amig a hivatalos sport a munkássportot elnyomja, a munkássportegyesületek ellen van, annál inkább nem, mert mi tudjuk azt, hogy munkássportegyesületek valóban azt csinálják a sport terén, amit testnevelés alatt értünk, tömegsportot csinálnak, nem pedig egypár kiválasztott primadonnának kiutazását és szereplését, hanem az egészséges, a tömeg minden egyes egyénére kiterjedő tömegsportot. A levente-kérdésben tegnap Malasits képviselőtársam elmondotta azt, amit erről elmondani lehet és szükséges. Én csak azt akarom hozzátoldani, hogy nagyon szép feladat lett volna a kultuszminister ur szániára valóban megteremteni a testnevelésnek azt a keretét, azt a jellegét és azt a jelentőségét, ami az egész népesség testének nevelését, fejlesztését Szolgálta volna. Most csak azt mondhatjuk, hogy a kultuszminister ur kezéből ez az, intéz^ meny már kicsúszott és költségeihez nem tudunk hozzájárulni. Megjegyzés kell, hogy illesse azt az ötletes is, amely itt tegnap egyik képviselőtársam beszéde közben felhangzott, amely a népiskola, az elemi iskola és a köizépiskola közé újból oda. akarja ékelni a felvételi vizsgát. Azzal indokolta ezt, hogy a középiskola ma olyan hiányos felszereléssel Ikapja a tanulót az elemi iskolából, hogy az a rostálási munka, amelyet egy felvételi vizsga jelentene, okvetlenül szükséges a középiskolai oktatás későh'bi sikeréhez. Erre csak azt mondhatom, hogyha igaz az, hogy a népiskola nem áll feladata magaslatán és a tanulót nem ugy adja át a középiskolának, hogy vele a középiskola valamit kezdeni tudjon, alkkor nem a tanulót, hanem az oktatót tessék a hiányos felszerelésért, a gyermekeknek hiányos felszereléssel való kibocsátásért megbüntetni. Elismerem, tudom és beszélteim is róla, — talán sehol máshol, mint ezekiről a padokról, a népoktatás hiányosságairól többet nem beszéltek, — de ennek tetejére felvételi vizsgát állítani, annyit jelent, mint újból vagyoni cenzust állitani a népiskola és a középiskola közé. (Kabók Lajos: Ugy van! Ez a cél!) Mert a szegény gyermek nem tarthat ikorrepetitort, a szegény gyermek dolgozik a tanítási időn túl és a szünidőben Is. A vagyon pótolja az elemi iskola hiányosságait külön tanulással, külön • tanítók beállításával. A felvételi vizsga tehát a népoktatás hiányosságainak gyökeres orvoslása helyett, a népoktatásban alkalmazott tanítói személy-