Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.
Ülésnapok - 1927-165
'Az országgyűlés képviselőházának 165 zet kötelességtelj esitésére való szorítása helyett nem jelent egyebet, mint a vagyonnak juttatott ujabb előnyt. Erre gondolni sem szabad. Ha a gyakorlatban meg is van ez, elméletben nem szabad azzal alátámasztani, hogy a felvételi vizsgát rendelkezésére bocsássuk annak, alki a népiskola hiányosságait a maga vagyoni erejéből pótolni tudja. Épen ezért még a gondolat ellen is tiltakozom, mint ahogy egyáltalában mindenféle gyermekgyilkoló, a gyermek idegeit tönkretevő vizsgáztatás ellen tiltakozom. Ebben a kérdésben álláspontunkat már többször kifejtettük. Beszédem végén csak néhány szóval azt kell mondanom: »ceterum censeo:« —• a numerus clausus! E figyelmeztetés nem fog elmaradni mindaddig!, amíg ez a törvény a magyar törvénytárból ki nem kerül. Lukács György képviselő ur, aki az amerikai Kossuth zarándoklásból hazajövet ottani tapasztalatairól nyilatkozott,, megállapította, hogy Amerika szabad földjén Magyarország jóhirnevének legtöbbet a demokrácia hiánya és a numerus clausus törvénye ártott- Amikor egy ilyen elfogulatlan, minden izében konzervatív ember teszi ezt a kijelentést, akkor valóban itt az ideje, hogy ez a belső politikai okokból fentartott, de a kultúra lényegével szögesen ellenkező ilyen intézkedés a magyar törvénytárból töfröltesék. Annak a nagyszabású kul turális programúinak ellenére is, amelyet a kultuszminister ur előterjesztett, amelyben hivatkozott — nagyon helyesen — arra, hogy kulturális fegyverletételre nem vagyunk hajlandók, nem látom azokat a nagyszabású cselekedeteket, amelyek igazolnák azt, hogy ezt a programmot végre is tudják hajtani. Mivel pedig ezt nem látom és a kormány iránt bizalommal nem viseltetem, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: Mélyen t. Képviselőház! Csak azért nem kérem a tanácskozóképesség megállapítását, hogy ne veszítsünk el időt abból, ami még hozzászólás céljából az ellenzék rendelkezésére áll. Mindenekelőtt megállapítom, hogy a költségvetés tárgyalásának rendje a mi házszabályainkban egyáltalában nem ökonomikus. Nem ökonomikus tudniillik azért, mert megenged 20 ülésnapon keresztül egy általános vitát, amely általános vitának normális körülmények között célja csak az lehet, hogy a pártvezérek és a kormányelnök politikai programmjukat kifejthessék, de magának a költségvetésnek szakszerű birálata lényegileg a részletes vitánál van. A részletes vitát viszont a legszűkebb keretek közé korlátozza, két ülésnapra, amelyek közül a tárca általános bírálatára egy nap marad és a részletes vitára szintén egy nap.. Azt hiszem, sokkal helyesebbén járnánk el és a költségvetés birálata sokkalta intenzivebb lenne, ha az általános vitának 20 napjából 10 napot törölnénk és az általános, vitát mindössze 10 ülésnapra korlátoznék azért, hogy ott azok a nagy politikai nézetkieserélések megtörténhessenek kormány és pártok között, viszont a részletes vitához adnólk hozzá, ezt a 10 napot, amely esetben a költségvetés tárgyaKÉPVISELŐHAZI NAPLÓ. XII. K ülése 1928 május 4-én, pénteken. 125 lásának részletes vitája sokkal intenzivebb és behatóbb lehetne. Mert most abban a helyzetben vagyunlk, hogy egy szálmszeírint 8 órás, effektive azonban 6 órás ülésnapon az illetékes reszort-minister ur csak ugy kap alkalmat arra,,hogy tárcájáról expozét mondjon, — ami természetszerű és helyeslendő is — hogy kénytelen ebből a 6 órából a felét lefoglalni önmaga számára, úgyhogy magának a költségvetésnek kritikai méltatására a tárgyalásra szánt időnek legfeljebb a fele marad meg. Még a népképviseleti rendszer elve alapján is fontos az, hogy az ország tudja, hogyan vélekedik a minister tálrcájának jövő programmja felől, de ugyancsak _ a népik ép viseleti rendszernek elve megkívánja azt, hogy az érem másik oldalát is megláthassa a nemzet, hogy megláthassa azt, hogy a kormány pártjai és az ellenzék hogyan vélekednek erről a tárcáról. Én tehát nagyon, ajánlom a házszabályreviziót előkészítő mélyen t. bizottság figyelmébe ezt a tényt és nagyon szeretném, ha ,honorálná azt a felfogásomat, — amely véleményem szerint abszolúte helyes — hogy az általános vitának megrövidítésével, a javaslatnak a részletes vitájára több időt adjanak, nem mondom, hogy minden tárcánál, mert hiszen a táircáík súlyuk szerint sem és tartalmuk szerint sem egy enrangualk. Vannak kisebb tárcáik, amelyekre két nap elegendő, de olyan súlyos tárcánál, mint a kereskedelemügyi, a földmivelésügyi, a pénzügyi és a közoktatásügyi, a kétnapi vita abszolúte nem megfelelő. T. Ház! Ezután pár szóval a minister ur délelőtti hatalmas beszédének néhány gondolatára akarok reflektálni. Az egyetemi oktatásról szóló helyzetképe megdöbbentően hatott az egész Házra és az ha az ország közvéleménye elé kijut, azt hiszem, ott is megdöbbentőleg fog hatni. Méltóztassék meggyőződve lenni, t. minister ur, ha megvannak ezek az abuzusok, akkor ezek kiküszöbölése tekintetében a Képviselőház minden egyes tagja egyetért a minister ur szándékaival. Csak az iránt szeretnék némi megnyugtatást, hogy ezek a kilátásba helyezett, vagy végső eventualitásképen megemlitett rendszabályok kizárólag a kötelességmulasztás kiküszöbölésére, nem pedig az egyetemi tanárok erős nemzeti érzésének letörésére oéloztatnak. Én tudniillik attól tartok, hogy e mögött ama kérdések könnyebb elintézésének szándéka rejlik, amelyek az utóbbi időben a kormányzat és az egyetemi tanácsok közt felmerültek, értem ezalatt például az Ádám-ügy dolgát, értem ez alatt a numerus clausus törvény végrehajtásánál a kormányzat és az egyetemek közt fennálló felfogás-differenciált. Én nagyon szeretném, ha megnyugtatást kapnánk a minister úrtól az iránt, (Helyeslés a középen) hogy ezeknek - a tervezett, vagy szándékolt, vagy végső esetben kilátásba helyezett rendszabályoknak semmi ilyen hátsó gondolatuk nincs, amit én abból a körülményből is merek deriválni, hogy a minister ur kivette a kötelességmulasztásnak mondjuk általánosságban tartott vádja alól az orvosi egyetemet, a műegyetemet és a filozófiai fakultást és köztudomású, hogy a nemzeti érzésben bővelkedő tanári karok ép ezeknél a fakultásoknál találhatók. Ennek következtében sejtem és meg vagyok győződve egyébként is arról, hogy ez a kilátásbahelyezés tehát nem ily irányú volt, azonban nagyon szeretném, ha ez irányban a minister úrtól konkrét megnyugtatást is kapnánk. Az , egyetemekkel kapcsolatban a minister ur a két polgári iskolai tanárképzőnek beszün19