Képviselőházi napló, 1927. XII. kötet • 1928. május 02. - 1928. május 16.

Ülésnapok - 1927-165

Í20 Az országgyűlés képviselőházának ségvetésnek a kultusz- és a népjóléti tárcára fordított költségeit sokallottuk volna, sőt ellenkezőleg, mi mindig azt hibáztattuk, hogy egyéb, hatalmi tárcák ezeknek a tárcáknak rovására túlságos módon veszik igénybe az állampolgárok teljesítőképességét. Mi tehát Ikeveseljük a kultúrára, a népjólétre, a szociálpolitikára előirányzott összegeket, még normális időkben is, mert lehetetlennek tartjuk, hogy ezekből az összegekből egy modern állam ezen a téren jelentkező feladatait elvégezhessék. Annál kevésbé fogadhatjuk el elegendőknek ezeket az összegeket akkor, amikor a háborús pusztítás után ezeken a területeken uj alkotásokra, a pusztulások helyrehozatalára, a meglevő intézmények fejlesztésére van szükség, amikor tehát ezeknelk a tárcáknak fokozottabb feladatok elvégzésére van hivatásuk, (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ami azután ezen az első és legfontosabb kívánságon túl van, az, hogy ennek a két tárcának, ebben a pillanatban a kultusztárcának rendelkezésére bocsátott összegek elosztását kifogásoljuk. A kultusztárcánál ebből a szempontból már számtalanszor rámutattunk arra, hogy a népoktatás rovására túlságosan felkarolják a magasabb oktatást, ami ellen önmagában kifogást emelnünk nem lehetne, sőt ellenkezőleg, annak minél szélesebb néprétegek számára való hozzáférhetőségét követeljük és kívánjuk megteremteni. Nem az egyetemek, a külföldi intézetek. az itthon alkotott uj tudományos intézetek ellen van kifogásunk általában, hanem a fontossági sorrendet tartjuk eltévesztettnek, mert ha a kultúra csak egy kiváltságos néposztály számára lesz elérhető, ha a kultúrát csak^ egy kiváltságos néposztály számára teszik elérhetővé, akkor megnehezítik, lehetetlenné teszik a magyar népnek alsó rétegeiben kétségkívül meglévő és főleg kortesutakon oly sokszor emlegetett tehetség kibontakozását, érvényesülését nem segítik elő, sőt ellenkezőleg, megakadályozzák. Ha tehát a cél valóban az, hogy a magyar népben rejlő tehetségek felszínre kerüljenek, hogy azok érvényesüljenek, és abba a kultúrpolitikai programúiba, amelyet a kultuszminister ur itt ma is előadott, bekapcsolhatók és felhasználhatók legyenek, akkor ennek első feltétele a népoktatásnak, a népoktatás hajszálcsöves szerkezetének minél szélesebb területre való kiépítése, hogy senki, aki itt a magyar földön született, később ne fordulhasson a hatalom birtokosai felé azzal a váddal» hogy az iskolalátogatás lehetőségétől meg volt fosztva. A másik fontos kérdés pedig a népoktatásnak egészen ingyenessé tétele, (Ugy van! a szélsöbaloldálpn.) a tehetség előbbrejutásának ösztöndíjakkal és anyagi kedvezményekkel való elősegítése, hogy a legjobb anyagból a legjobbak legyenek kiválaszthatók és igy a vezetésre kiválasztottak között ne csak a születés, ne csak a rang, a pénz arisztokráciája, hanem a legnemesebb arisztokrácia,, a tehetség is helyet kapjon és érvényesüljön. Nem szabad tehát lebecsülnünk a népiskolának, a népoktatásnak feladatait. S ha én ezt a szemrehányást nem is a kultuszminister ur felé hangoztatom, mégis meg kell mondanom azt, hogy vannak, akik a születés vagy vagyon segítségével eljutottak a diplomáig, megszerezték azt a jogosítványt, amelyet a minden adózó pénzéből, de nem minden adózói számára hozzáférhetően felállított felsőiskoláik juttatnak nekik és ezek elfeledkeznek arról, hogy a diploic, ülése 1928 május é-én, péníeheú. mának, a felsőbb oktatásnak, az egyetemeknek gyökerei visszanyúlnak a sok millió munkás verejtékébe, és a maguk meglevő vagy képzelt fensőbbsége tudatában hajlandók ezeket a néprétegeket olyan mellőzhető rétegeknek tekinteni, amelyeknek még joguk sincs beleszólni abba a magasabbrendü életbe, amely az egyetemek kapuiból indul el. Amikor ezt a szemrehányást hangoztatom, akkor elsősorban az utóbbi hónapok két eseményére gondolok. Az egyik a Felsőház határozata, amellyel visszautasította a Képviselőháznak a nyolcosztályu elemi népiskola létesítésére vonatkozó határozatát, holott a kultuszminister ur ebben a beszédében is, költségvetésének indokolásaiban is erőteljesen aláhúzta a nyolcosztályu népiskola létesítésének szükségességét. (Farkas István: A tisztelt Felsőház nem akar taníttatni!) Az indokolásban hivatkozik a minister ur arra, hogy sajnálatosan nem nyolcosztályos nálunk a mindennapi népiskola; a polgári iskola is csak nagyobb helyeken, és bizonyos mértékben ez is csak kiválasztott rétegek szántára nyújtja azt a műveltséget, amelyet más, vagy mint az indokolás mondja: gazdagabb nemzeteknél a nyolcosztályos kötelező népiskola mindenkinek egyformán nyújt. A Felsőházat a törvény indokolása szerint az alsóház esetleges szélsőséges határozatainak fékezésére hivták életbe. Ha ezt a határozatot, amely a nyolcosztályos mindennapi népiskolára vonatkozik, valamint a minister urnák a nyolcosztályos iskola kérdésében elfoglalt, szóban és Írásban lefektetett álláspontjával összehasonlítjuk, ebből egy intés, figyelmeztetés lesz a Képviselőház számára, hogy a maga alkotó munkásságában az eddiginél erőteljesebb, radikálisabb tempót vegyünk fel; mert ha, amint az előbb emiitett határozat mutatja, a Felsőház az Alsóház olyan kivánságianak is útját állja, amely kívánságok egy minden izében konzervatív ministernek kezdeményezéséből keletkeznek, akkor az Alsóház kezdeményezésének, alkotásának legalább 1000%-kai magasabbra csigázottnak kell ennie ... (Rothenstein Mór: Szellemi rokkantak !) Elnök: Rothenstein képviselő urat a törvényhozás második házát sértő kifejezéséért rendreutasítom! (Farkas István: De reakciósak !) Kéthly Anna: .., hogy a Felsőháznak az Eötvösi korszakból itt maradt, de egyáltalában nem Eötvösi szelleme elegendő lefaragnivalót találhasson. A másik eset, amely ugyancsak ebbe a körbe tartozik, az elmúlt napokban lezajlott jogászgyülés, amely az esküdtszék visszaállításának kérdésével foglalkozott..' Nem tartozik most ide ennek a vitáinak jogi és poitíkai érveivel való szembeszállás, nem tartozik ide annak bizonyítása, hogy a világ minden államában, ahol esküdtszékek működnek, nem a felforgatást, nyugtalanitást, hanem ellenkezőleg a megnyugvást és rendet szolgálják; a kultusztárcához és az oktatásüggyel foglalkozók figyelmébe ebben a pillanatban az tartozik, hogy az egyik felszólaló a maga felsőbbségének, diplomázottságának, egyetemi tanulmányainak tudatában azzal hadakozni az esküdtszékkel, hogy az a suszterek, snájderek és grájzlerek gyülekezete. (Farkas István: Ez a szellemi fölény!) Eltekintve attól, hogy az a becsületes kisiparos és a többi dolgozó munkás a paragrafusok labirintusaiban természetesen nem bir azzal a jártassággal, mint az, aki^ végigrágta magát a római jogom mégis a józan áttekintés, a logikus gondolkodás területén fel-