Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-155
Áz országgyűlés képviselőházának Î5 0-9%-át teszi ki. Ha pedis: levonásba hozom \ ebből a központi igazgatásnak, tehát magának a külügyministeriumnak a költségeit és a nyugdíjterhet. akkor azt tapasztalom, hoery a mi tulajdonképeni külföldi szolgálatunk, amelyet annyira és olyan gyakran szoktak kniti- j zálni és amellyel szemben az a vád szokott j 'elhangzani, hoigy túlságosan drága* és költséges) 'összesen 3,5981870 pengőbe kerül, vagyis az állaim! kiadásoknak nem egészen 0'4%-ába. Azt hiszem ez tényleg olyan kis összeg, hogy \ meg lehetünk teljesen nyugodva a tekintetben, hogy itt is a legnagyobb takarékosság ^ vitetett j keresztül az egész vonalon. Mint méltóztatnak látni, az ui követségek •fölállításával követ- j ségeink számai 21-re emelkedett, ehhez járul még a Népszövetségnél lévő állandó képviselő, úgyhogy összesen 22 követi állomáshelyünk van. Ezek közül 9 már saját házban van elhelyezve^ 13 pedig miég bérelt helyiséigben. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a követségeknek saját otthonukban való elhelyezése lényeges megtakarítást jelent, mert iái bérelt ; helyiségek után fizetendő bérek a legtöbb ál- 1 Iámban olyan horribilis magasak, hogyha ezeket a béreket tőkésátsük, legfeljebb 8—10 év i alatt egy> saját épület teljesen amortizálódik. A követségek mellett van hivatásos konzu- ; látusunk: 15, tiszteletbeli konzulátusunk pedig: 59. A személyzeti létszám a múlt évben is lehetőleg tovább csökkentetett. Külügyi képyisele- ! teink, vagyis a követségek és a konzulátusok j személyzete mindenkor az ügyforgalomnak ; megfelelően arányosittatott és ahol az még lehetséges volt. mindenütt további csökkentések is vitettek keresztül. A központi igazgatási létszám az 1927/28. évi költségvetésben megáll api- j tott 246 fővel szemben 243 főre csökkentetett, i a külszolgálatban pedig összesen 211 alkalma- ; zott van foglalkoztatva. Újítás az is, hogy az egyes külállomásokon lévő külügyig alkalmazottak járandóságai a múlt évben végleg megállapittattak és rendszeresittettek. Azelőtt ugyanis a járandóságok a mindenkori megélhetési viszonyokhoz arányítva esetről esetre állapíttattak meg, ami sok esetben méltánytalan j eltolódásokat eredményezett. Mostantól kezdve ". az Összes külhatóságoknál beosztott alkalma-, zottak, — tehát az altisztektől kezdve a fogai- J mazási szakig mindannyian, — hat fizetési csoportba osztattak be, amelyek aszerint állapit- j tattak meg, hogy az egyes országokban milyenek a tényleges megélhetési viszonyok. A követi illetmények ugyancsak rendezést nyertek az elmúlt év folyamán és 14 követünk — mi- : után az összesen 22 követi álláson ezidŐszerint csak 14 kinevezett követünk van, míg 8 helyen csak ügyvivőnk, -<- illetményei olyanképen sza- j bályoztattak, hogy a legalsóbb kategóriákba ; esőknél 3000 pengőben állapíttatott meg a kö- | veteknek havi összilletménye. amely összegbén j tehát a reprezentációs költségek bent foglaltat- i nak. A legmagasabb kategóriában, két állomáshelynél Londonban és Washingtonban pedig Összesen 7500 pengőben állapíttattak meg a követi illetmények. A többi állomáshely illetményei ezen határok között mozognak. Aki ismeri az Észak-Amerikái megélhetési viszonyokat, az azt hiszem jól tudja, hogy egy követnek nem egészen 1400 dollár havi ossz járandóság igazán csekélynek mondható. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Követségünk egy része, mégpedig 8 követség — mint emiitettem volt 'r-r csak ügyvivővel ván betöltve. Ezeknek illetményei 2000 pengő és 5000 pengő közt váltakoznak, megjegyezvén, hogy 5000 pengős illetménye csak a , délamerikai rio-de-janeiroi/_• kpyeti. ügyvivőnk 1. ülése 1928 április 18-án, szerdán. 55 van, azután jön a legdrágább a stokholmi már csak 3000 pengős illetménnyel. Végül a konzulátusok vezetői — miután 15 hivatásos vezető konzulunk van, — ugyancsak részesülnek-bizonyos reprezentációs pótlékban, amely szintén az egyes állomáshelyek jelentősége és megélhetési viszonyok figyelembevételével lett megállapítva. / .. Ezen osztályozás szerint a legalacsonyabb a kolozsvári, akinek csak 70 pengő havi pótléka van, a legmagasabb pedig a newyorki, akinek 2300 pengő konzulátusi vezetőpótléka van. Mint már emiitettem, a múlt évben két követség létesített, az egyiptomi és a rio-de-janeiro-i, ezenkívül pedig a kanadai Winnipegben s a cseh elszakított területen lévő Pozsonyban egy-egy uj konzulátus állíttatott fel. Emellett a milánói konzulátus az ottani igen fontos gazdasági érdekeinkre való tekintettel főkonzulátussá fejlesztetett át és végül tiszteletbeli konzulátusi hálózatunk is további három konzulátussal, ^ a' Veracruzban, Lissabonban és Grácban létesitett konzulátussal bővíttetett. '. További változás még, amely a közeljövőben fog bekövetkezni, az, hogy tallini követségünk, amely Finnországra, Estlandra, Lettlandra és Litvániára terjed ki, célszerűségi okokból Finnországba fog áthelyeztetni. Miután azonban az észt nemzettel is további igen élénk és barátságos összekötetésben kívánunk maradni és gazdasági érdekeink is vannak ott, a megoldás ugy terveztetik,- hogy a követség tulajdonképen kettéosztatik és a követség irodájának egy része Tallinban marad, maga a követ pedig Helsinkibe költözik át. Minthogy a két város közötti távolság nem egészen négy óra, a két állomás-helyet könnyedséggel fogja a követ Helsinkiből is elláthatni. \ Rátérve mármost a költségvetés egyes tételeinek ismertetésére, mint már globálisan jeleztem volt, a külügyi költségvetés nagyjában a múlt évi keretek között mozog. Eltérések csak ott mutatkoznak, ahol részint uj állomáshelyek felállításával kellett nagyobb összeget beállítani az előirányzatba, részint pedig, ahol a dologi kiadások természeténél fogva olyan többkiadások merültek fel, amelyek más tárcánál is mutatkoznak. így az első címnél, a központi igazgatásnál, a rendes kiadások a folyó évben 106.106 pengővel emelkedtek a múlt évihez képest, a dologi kiadásaknái pedig 33.374 pengő emelkedést látunk. A 3. rovat, távirati és távbeszélő költségek nagyjában a múlt évi keretek között mozognak, amennyiben itt csak 20.000 pengő emelkedést találunk. A vasúti menetdíj-kedvezmények váltsága címén 6500 pengővel kevesebb vétetett fel, minthogy a tényleges helyzetnek megfelelően a tisztviselők családtagjaik utáni vasúti kedvezmény váltságát maguk a tisztviselők téritik meg. A rendelkezési alap változatlanul 163.200 pengőben állapíttatott meg. A 6. rovatnál, a sajtóalapnál 47.000 pengős többlet van. E helyütt is meg kell azonban állapitanom, hogy az erre a célra beállított összesen 407.000 pengőt feltétlenül kevésnek találom, mert azt hiszem, nem szükséges itt hangoztatnom, hogy mily nagy jelentőséggel bir a külügyi szolgálat szempontjából a megfelelő sajtószolgálat és sajtópropaganda. Nekünk e téren jelentősebb összegeket kell áldoznunk, minthogy a minket körülvevő államok ez összegeknek többszörösét áldozzák erre a célra. Végül a 7. rovat alá tartoznak a külügyi száktanfolyamok költsége^ melyeknél az elő-