Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-154

Az országgyűlés képviselőházának 154. ülése 192$ április lf-én, kedden. 39 némely utódállamok, vagy más államok is nem respektálják ezeket a szerződéseket. Azok továbbra is nemzetközi kötelezettségek, nemzetközi jogi kérdések maradnak. Ha pedig most egészen speciális magyar szempontból nézem a kisebbségi kérdést, akkor azt mondom, hogy ez ránk nézve még nagy nemzetközi jogpolitikai természeténél is fontosabb azért, mert integritásunk kérdése egyenesen ehhez fűződik. Miért ? Nagyon jól tudjuk, hogy a kisebbségi szerződések bevezetésében ezek a szerződések az utódállamokkal kapcsolatban mind ugy kezdődnek, hogy mivel az illető állam ilyen és ilyen hatalmas terület, ennyi és ennyi népességhez jutott, ezért van kötelezve nemzetközi jog alapján, kisebbségi szerződések alapján bizonyos kötelezettségek betartására. Amikor a mi szétdaraboltatásunkban ilyen szerepet játszik ez a gondolat, akkor ez az integritás kérdéséhez is hozzátartozik. Továbbá ha az összes ilyen kisebbségi szerződések paragrafusainak megszerkesztésével gondoskodtak arról, hogy az elszakitott nemzeti kisebbségek nemzetiségi, faji élete, kultúrája, fejlődése biztosittassék és viszont evidenter látom, hogy ez nem történik meg, hanem ennek ellenkezője: a nemzeti kisebbségek kiirtása történik, akkor a kisebbségi szerződésekben a leghatalmasabb argumentumokkal rendelkezünk az integritásnak, a békére víziónak kérdésénél. Egyenesen azt kell mondanunk, hogy a mi reviziós törekvéseinknek fundamentuma a mai percben — a történeti, jogi és gazdasági egységünkre való hivatkozáson kivül — azok a kötelezettségek betartásának követelése, amelyeknek betartására kötelezték azokat az államokat, amelyekbe a magyar kisebbségek elszakíttattak. Nekünk a magyar kisebbségek kérdése sokkal nagyobb kérdés, mint az olasz, német, vagy más nagy nemzeteknek. Nálunk fajtánknak és a létnek kérdése ez. Épen előbb mutatott rá t. Gömbös Gyula képviselőtársam, hogy kevesen vagyunk. Az egész magyarság 11—12 millió, még a szétszórtakkal is. Ha tehát azok nem élhetnek mint magyarok, ha nem tarthatók meg mint magyarok jogállamokban, akkor világos, hogy a mi faji létünk és jövőnk még jobban alá van ásva. (Ugy van! Ugy van!) De tovább megyek és azt mondom, hogy ha a magyar történeti jövőre gon~ dolok, ma nem látok mást, mint azt, hogy ebbe elsősorban bele fog játszani a nemzeti kisebbségek jogai kielégítésének, valamelyes autonómiájának kérdése. A történeti Magyarországra való aspirációnk és törekvésünk egyenesen attól függ és azon nyugszik, hogy mi a nemzetiségi kisebbségeknek jobb vagy rosszabb sorsot tudunk-e biztositan i, mint azok az államok, melyekben élnek. Kelet-Európának ez a jeles ismerője, Barnes, aki itt járt Budapesten és előadást is tartott, egy angol folyóiratban abban a levelében, amelyet válaszul küldött a magyar támadásokra, avval a gondolattal foglalkozik, hogy konkrét formában ajánlja, hogy a szlovákoknak autonómia adassék magyar impérium alatt s hogy a székelyek autonómiája biztosittassék ugyanakkor, amikor a román és magyar viszony létesítésére is uj alakulást ajánl. Tehát még idegen emberek is, akik a történelmi Magyarország gondolatával, határaival és létével foglalkoznak, foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Nekünk tehát nem lehet azt mondanunk, hogy ez nem reális politika s hogy ez nem fontos a nemzet jövőjére nézve. Már most azt kérdezem, hogy mi a teendő, ha ez a kérdés ilyen fontosságú 1 Először is azt tartom, hogy a legéberebb figyelemmel kell kisérni és számon kell tartani azt, hogy azokban az államokban, ahova magyarokat csatoltak, a kisebbségek jogait mennyire tisztelik vagy ezek a jogok mennyiben vannak megsértve. Nagyon jól tudom, hogy ez a kérdés, a nemzeti kisebbségi jogoknak kérdése a Nemzetek Szövetségének ellenőrzése alá tartozik. Ez volna a hivatalosan kimondott fórum, amelynek ezzel a kérdéssel foglalkoznia kellene, ez azonban evvel nem foglalkozik. Tudjuk, hogy milyen mostoha elbánásban részesült még az a gondolat is, amelyet Apponyi Albert felvetett e kérdés körül és hogy ez a kérdés egyáltalán csak akkor kerülhet a tanács elé, ha a tanács egyik rendes tagja valamely kisebbség kérdését magáévá teszi. Mi e részben illúziókban élnénk, ha akár az olaszoktól, akár a németektől — akikre talán legjobban számithatunk mint barátokra — valamit várhatnánk. Olaszországra nézve a nemzeti kisebbség kérdése egészen más lapra tartozik és evvel szemben a lelkülete is más. Németországban — még rá fogok térni — a német kisebbség kérdése a mai politikában igen nagy szerepet játszik, de attól a Németországtól, amely szinte a létért küzd és más nagyhatalmakkal való egyensúlyában akar azokkal szemben állani és jövőjét biztositani, nem várhatjuk, hogy ezt ami kérdésünket ugy magáévá tegye, hogy abból saját nagy ügyeinek esetleg hátránya származzék vagy politikailag hátránya származzon. Ezért, ha a Nemzetek Szövetségének tanácsában nincs is szavunk, minden európai fórumon ierenis, napirenden kell tartanunk a nemzeti kisebbségek kérdését, — hiszen ez nagyrészt, hála Istennek, meg is történik — és ma ez annál könnyebb, mert ez nem beavatkozás idegen állam jogaiba. Az a nagy különbség a Paris körüli békék előtti és utáni állapotokban, hogy e kérdések ma nemzetközi jogi kérdések lévén, nemzetközi ellenőrzés alatt állanak, ugy hogy egy másik állam felszólalása akár a saját parlamentjében, akár az európai fórumokon, nem bir a más állam ügyeibe és szuverenitásába való beavatkozás látszatával vagy kritériumával. Én tehát azt mondom, hogy egyrészt, mentől inkább hangsúlyozzuk mi, hogy a nemzeti kisebbségek jogait tiszteletben akarjuk tartaai, másrészt tartsuk számon, hogy ezt hogyan hajtják végre. Felszólalásunkkal csak bizonyságot teszünk európai fórumok előtt a magyar nemzet jogtiszteletéről, sőt azt mondhatom, különösen a nyugati hatalmak mentalitása szerint annái nagyobb bizonyságot leszünk békés szándékainkról, mert az európai békének is csak ezzel használunk. (Ugy van ! Ugy van !) Már most ismerve a nemzetközi kötelezettségeket állapitsuk meg, hogy az utódállamok teljesen kijátszák vállalt nemzetközi kötelezettségeiket, sőt még a nemzetközi kötelezettség elismerésének szándéka is hiányzik náluk. Erre nézve hivatkozom először Romániára. Amint tudjuk, annak idején Bratianu, az akkori ministerelnök nem irta alá ezt a nemzeti kisebbségi szerződést, mert Románia szuverenitását látta sértve benne s akkor elküldöttek a szerződést aláírni az Erdélyből származó Vajda-Vojvoda ministerelnökhöz, aki aláirta, de Románia vezető politikusainak, pártjainak és kormányainak kezdettől fogva az volt az álláspontja, hogy semmiféle olyan jogi kötelezettséget el nem ismernek, amely a nemzeti szuverenitásba vagy Románia nemzeti törvényeibe ütközik. Nem akarok itt belenyúlni jogi fejtegetésbe, hogy mikép állunk abban a kérdésben, hogy egy nemzetközi jog által a nemzeti szuverenitás megsértetik-e, de egész világos, hogy ha a nemzetközi jogokat és kötelességeket elfogadom, de mindig hozzá teszem, hogy csak akkor, ha azok saját törvényeinkkel nem ellenkeznek, ugy kijátszom a nemzetközi jogokat és kötelezettségeket. Hiszen a nemzeti