Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-161
Ü52 - Àz országgyűlés hépviselÖházának 161. ülése 1928 április 27-én, pénteken. van a termésátlagok kérdése is. A termelés kultúrájának alacsonyságára mutat-e, hogy ma Magyarországon a háború, a forradalmak, a megszállás után katasztrális holdankénti átlagterméseink állandóan növekedőben vannak? Mig például búzában Németországban a békeállapottal szemben 22%-os visszaesés mutatkozik, addig nálunk Magyarországon úgyszólván teljesen a békenivón vagyunk. így vagyunk különben az árpával is. Mig ma Németországban 18%-os visszaesés mutatkozik, addig nálunk csak 6'7%-os a visszaesés. így vagyunk zabbal, tengerivel, burgonyával és cukorrépával. Itt van azután például a műtrágya fogyasztásnak emelkedése. Ez az utolsó két, vagy három esztendőben örvendetes módon emelkedett. Mig 1924-ben szuperfoszfát fogyasztásunk csak 4500 vagon volt, ez 1927-ben felemelkedett 15.430 vagonra. A kénsavas ammóniák fogyasztása, amely 1924-ben csak 55 vagon volt, 1927-ben felemelkedett 270 vagonra. A mésznitrogén fogyasztása 35 vagonról 550 vagonra, a kálisóé pedig 83 vagonról 400 vagonra emelkedett ugyanez alatt az idő alatt. Kérdem, hogy ez a mezőgazdasági kultúrának hanyatlását, avagy pedig SZÍVÓS küzdelmét, fejlődését, munkaképességét jelenti-e 1 ? Itt van továbbá mint nagyon fontos tényező, a szárítógépek és traktorok elterjedése. 1914-ben a kisgazdaságokban sem traktort, sem szánxógépet nem találtunk, mig 1926-ban maglikban a kisgazdaságokban 299 traktor dolgozott, a középgazdaságokban pedig, amelyekben békében 35 szántógép és 8 traktor dolgozott, most 79 szántógép és 540 traktor dolgozik. A nagyüzemben, amelyekben békében 210 szántógép és 5 traktor dolgozott, most 470 szántógép ós 344 traktor dolgozik. De beszélhetnék a nemesitett vetőmagvak elterjedéséről, állattenyésztésünk kvalitásának fejlődéséről is, hiszen akik kint voltunk a tenyészállatvásáron, meggyőződhettünk arról, — amint a külföldiek is meggyőződtek erről — hogy nemcsak a nagygazdaságok, — mert hisz ez természetes — hanem a kisgazdaságok is olyan anyagot produkálnak, amely ennek a kisgazda^ társadalmi osztálynak vitalitását, munkakészségét és munkaképességét jellemzi. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Azt hiszem; hogy mindezek olyan adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a mezőgazdaság ina szinte félkarral harcol a páratlanul nehéz viszonyok közt is, ugy teljesiti termelői kötelességét, amivél az országnak és magának tartozik, hogy az mindenkor ragyogó példája fog maradni a kötelességtudásnak és felelősségérzetnek. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Nem lehet és nem szabad tehát termelési kultúránk hanyatlásáról beszélni, mert ennek ellentmondanak a tények és ellentmond ennek a magyar gazdának — kicsinynek éis nagynak egyaránt — tanulnivágyása és haladniakarása. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Amiről azonban beszélni kell, az az, hogy a termelőmunka pénzügyi eredményessége napról-napra olyan mértékben süllyed, hogy ez, — akarva, nem akarva, — olyan gondolatot léptet előtérbe, amely eddig is távolállott a magyar gazdától és a jövőben is távol fog tőle állani. Ez az üzemredukciónak és az extenzivitásnak gondolata, (Forster Elek: Nagyon természetes!) ami veszedelmesen kisért ott, ahol a pénzügyi sorvadás a legelszántabb akaratot, a legkészségesebb munkaszeretet is ólomsúllyal le- ' felé huzza. A helyzet, amellyel ma lépten-nyomon találkozunk, az, hogy a birtokok egész sorozata bérbeadó, viszont megfelelő tőkeerős bérlőt meg nem lehet találni, (Forster Elek: Ugy van!) ilyen a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Mindez olyan szimptoma, amely felett nagyon is el lehet és el kell tűnődnie a magyar közgazdaság minden komoly tényezőjének. De méltóztassanak csak a nagy vállalatokat megnézni, amelyek azelőtt valósággal rávetették magukat a földre, mint nagyszerű, briliáns üzletre, ma pedig a vállalatok egymás után akarnak szabadulni a földtől, mert nem tartják olyan kamatozónak a magyar földdel való foglalkozást, amely az ő kamatmentálitásuknak megfelel. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A legutóbbi napokban a Neue Freie Presse című bécsi lap budapesti levelezőjének tollából beszámolót hozott a magyar mezőgazdaság állapotáról és ott azt írja, hogy íme egy nagyiparos két mázsa búzabért is tud fizetni egy katasztrális hold földért. Ez szerinte azt mutatja, hogy aki ért a gazdálkodáshoz, az ilyen tekintélyes összeget is meg tud űzetni és megtalálja számítását. (Derültség a balközépen.) Hát én azt hiszem, hogy csupán a helyzet nem ismeréséből és félreismeréséből fakadhat ilyen kritika. (Ugy van! a jobboldalon.) Igen, talán tud két métermázsa búzát fizetni az, aki a saját forgótőkéjével, saját pénzével dolgozik, de hány gazda van ma Magyarországon, aki a saját forgótőkéjével dolgozik, aki nincs arra rászorítva, hogy a horribilis kamatozású hiteltípusokat vegye ma igénybe. (Jánossy Gábor: Még nagyitóval sem lehet találni ilyen gazdát!) Ha tehát megállapítottuk azt, hogy általánosságban nem a gazdán múlik, hogy a körülmények és viszonyok itt-ott gazdasági fegyverletételre kényszeritik őt, felteszem a kérdést, hogy ennek a mai válságnak forrásait és okait hol kell kutatni? A világgazdasági okokkal itt nem foglalkozom, -mert a világgazdasági okok eliminálása a mi hatáskörünkön kivül esik. (Ugy van! Ugy van!) Osak meg akarom állapitani azt, hogy a mezőgazdasági krízis ma világkrizis, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) amely megszületett a világháborúból, a világháború után bekövetkezett túltermelésből, de még inkább a fogyasztóképességnek és a fogyasztásnak elsorvadásából. (Berki Gyula: Az elszegényedésből!) A termelő területek az egész világon olyan mértékben növekedtek meg, hogy például Kanadában, Ausztráliában, Indiában, az Egyesült-Államokban a békeállapottal szemben csak a búzaterület 25 százalékos emelkedést mutat. El lehet képzelni, hogy ilyen körülmények között micsoda öldöklő harc folyik ma a piacokért, a piacok megszerzéseért és a fizetőképes fogyasztók megkaparintásáért. (Ugy van!) Ebben a harcban természetesen az győz, aki árban és minőségben — az ár természetesen legyen a fogyasztó szerény igényű pénztárcájához mérve, a minőség ellenben a fogyasztó nagyigényű követeléseihez mérve — (Ugy van! Ugy van!) le tudja gyűrni a konkurrenciát. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) A.mi acélos búzánkkal, páratlan zamatu magyar borunkkal, izes magyar gyümölcseinkkel, kiváló kvalitású állati terményeinkkel bátran megjelenhetünk, ha megfelelő mennyiségben egyöntetű árt tudunk produkálni, (Élénk helyeslés.) azokon a piacokon, ahol a legkényesebb izlés szabja meg az értékesítés
