Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-160
r Àz országgyűlés 'képviselőházának 160. nyával, igen vagy nemi (Igen! Nem!) Kérem azokat, akik az eredeti előirányzati összeget elfogadják, sziveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. Az eredeti összeg elfogadtatott, és igy Malaisits Géza képviselő ur indítványa elvettetik. Következik a 4. rovat. Fitz Arthur jegyző (olvassa): 4. rovat. A párisi nemzetközi mértékhivatal fentartásához íizetendő évi átalány 1.838 pengő. Elnök: Megszávaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. Hitelesítési díjak 1,000.000 pengő. Elnök: Megszávaztatik. Fitz Arthur jegyző (olvassa): »2. rovat. Felszerelések és közlemények eladásából és vegyes bevételek 2750 pengő.« Elnök: Megszávaztatik. Fritz Arthur jegyző (olvassa): 7. cím. Államépitészeti hivatalok, közutak és közúti hidak. Kiadás. Rendes kiadások. I. Államépitészeti hivatalok. 1. rovat. Személyi járandóságok 2,032.180 pengő. Farkas Elemér! Farkas Elemér: T. Képviselőház! Ha e rovatot, amely személyi járandóságok tételeit tárgyalja, vizsgáljuk, ugy legelső sorban meg kell állapítani, hogy ez a kérdés s ennek fontossága nem válaszható el az útépítés nagy problémájától, épen ezért méltóztassék megengedni, hogy ezt a kérdést az útépítés problémájával támasszam alá, illetőleg erről az oldalról igyekezzem ezt a kérdést megvilágítani. T. Haß! Balfour, a nemrég elhunyt nagy államférfi mondotta egyik beszédében: »Minden állam gazdasági kultúrája annyit emelkedik évente, amennyi utat tud kiépiteini elhanyagolt vidéken«. Valóban, alig találunk egy külállam feladataira vonatkozó kijelentések között egyet is, amelynek igazsága helyénvalóbb, találóbb lenne a mi helyzetünkben, a mi országunkra vonatkozóan, mint ez a bölcs angol megállapítás. Nemcsak azért, mert az elhanyagolt vidék fogalma olyan keservesen találó a mi gazdasági leromlottságunkban, de elsősorban azért, mert ez a kijelentés kétségbevonhatatlan ténybeli igazságokat is tartalmaz. T. Ház! A járható és rendezett utaknak és ennek kapcsán a személyi járandóságoknak kérdését nem akarom ez alkalommal az ipar, az automobilizmus, a kereskedelem, a munkaalkalmak teremtése szempontjából megvilágitani. Szerény nézetem szerint van egy ennél sokkal fontosabb és előbbre való ok, amely ennek a kérdésnek mielőbbi alapos és gyökeres reoidezését sürgeti, melyet a reálpolitikusnak mejr kell látnia. Ez pedig a falu érdekének és falusi népünknek szempontja. Az a helyes elgondolás és politika, amely a falusi népben, a nemzet igazi bírt okállom anyát ismerte fel és ennek eredményeképen ezt a társadalmi osztályt igyekszik fokozottabb mértékben az alkotmány sáncai közé belevinni és érdekeinek szem előtt tartásával politikát csinálni, sürgősen követeli tőlünk, hogy a falut kiemeljük az elzártságnak és elhanyagoltságnak mai állapotából. Ez pedig csak járható és rendezett utak segítségével valósíthatók meg. A magyar gazdasági fejlődés, a magyar feltámadás gyökere a falusi nép soha meg nem szűnő őserejében szunnyad. Aki a falusi nép lelkét akarja megismerni, az ne vonaton utazgatva igyekezzék még megmaradt városainkat meglátogatni, hanem menjen el az eldugott kis falvak közé, ott igyekezzék erről az őserőről ülése 1928 április 26-án, csütörtökön. Mf meggyőződni; ott fogja csak meglátni az elszigeteltségnek, elhanyagoltságnak azt az állapotát, amelyben ennek a falusi népnek szinte emberfeletti küzdelmet kell folytatnia, hogy fajtáját fentartsa és erősítse. A maga viszonylagos kulturáltságát élő városi nép előtt szinte elképzelhetetlen a minden társadalmi élettől és kultúrától távol élő falusi nép helyzete, ahol bizony sokszor három óra járásra sem található olyan ut, mely közlekedésre alkalmas : volna. Vagy pedig kérdem, megengedhető-e az az állapot, a kultuszkormány erőfeszítései és e téren elért kétségtelen eredményei ellenére, hogy az apró falusi gyermekek azért nem tudják a tőlük 2—3 kilométer távolságra fekvő tanyai iskolájukat látogatni, mert annak útja tél viz idején járhatatlan? Mennyi időveszteség és mennyi időpazarlás árán jut el a tanyavilág derék népe sátoros ünnepekkor a templomba, vagy dolgai elvégzésére a község- vagy városházára csak azért, mert útjaink csak megmaradt városainkat kötik össze, ellenben az azokról való letérés még a legprimitívebb jármüvek szániára is tólviz idején lehetetlen. Ilyen körülmények között alig képzelhető el, hogy az a falusi nép, az agrár-lakosság lépést tudjon tartani a / társadalmi élet és a kultúra rohamos fejlődésével. A falu kultúráját nem egy-egy népviseletet ábrázoló fénykép mutatja meg. Ennek csupán a templom, az orvoslakás és az iskola a hű tükre. De kérdem: ' mit ér ezen intézmények létesítése és fentartása, ha azok^áldásait a falutól 2—3 kilométer távolságra élő tanyai nép az utak járhatatlansága miatt élvezni nem tudja? Várható-e ! ilyen körülmények között, hogy a tanyavilág munkaerejében és munkakészségében rejlő óriási és kimeríthetetlen kincsekből, a többtermelés révén, bővebben meríthessünk? A falusi nép produktumai épen az utak járhatatlansága révén igen sok helyen értékesithetők nem lévén, termelvényeik ki vannak szolgáltatva a helyi kereskedő által megszabott áraknak, ezek az árak pedig vajmi ritkán felelnek meg a városi piacon elérhető áraknak. Kérdem: nem az volna-e az elsőrangú feladat, hogy ilyen körülmények között azt a falusi népet, a tanyayilág népét és az ő termelvéhyeit bekapcsoljuk r gazdasági termelésünk szervezett munkakörébe? Ezek a kiragadott és az idő rövidsége miatt csupán röviden megvilágított szempontok meggyőzhettek mindnyájunkat arról, hogy a magyar utak rendbehozatala és uj utak építése olyan égetően fontos feladata kereskedelmi kormányzatunknak, — amely feladat különben magán hordja a kulturproblémák minden jellegzetes vonását — amelyet nemcsak a gazdasági kényszerűség tolt előtérbe. Kapcsolatos ez a kérdés nem utolsó sorban honvédelmünk és biztosságunk súlyos és nehéz problémájával is. Ezek a problémák pedig önmagukban véve is épen elég nehezek és súlyosak a trianoni békediktátum éis a leszerelés igazságtalanságai következtében. így válik ez a feladat elsőrangú állami érdekké is. Ezt a jelenlegi igénytelen felszólalásomat az a hír váltotta ki belőlem, amely a kereskedelemügyi kormányzat megindult nagy utépitési programmjának fináncpolitikai szempontokból való meghiúsulását jelentette be a közvéleménynek. Tisztában vagyok azzal, hogy a kérdés pénzügyi megoldása sok körültekintést igényel, ha azonban az e célra igénybe veendő külföldi tőke bármiféle aggályok felkeltésére alkalmas is, szerény nézetem szerint minden\
