Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-160
304 Az országgyűlés képviselőházának 160. ülése 1928 április 26-án, csütörtökön. leménye, ugy a gyáriparosé^ mint a kereskedőé, az iparosé, az adósé és a hitelezőé. (Fábián Béla: Bitkaság!) Nincs olyan kategória, amely magát elkülönítené, amely külön magatartást tanúsítana ebben a kérdésben. Miután tehát fel van deritve ennek a kérdésnek súlyossága és mintán semmiféle ok nem magyarázza ezt, és mivel — amint Fábián t. barátom közli velem és amint magam is hallottam — a kereskedelemügyi minister ur nem áll sziklaszilárdan a 6Ö%-os álláspont mellett, sőt hajlandó az összes érdekeltségek megjegyzéseit és kifogásait figyelembe venni: én, mint a magyar kereskedelemnek és iparnak egy szószólója, önzetlen hive, teljes lojalitással merem kérni a mélyen t. minister urat, hogy tekintsen el t ennek a rendeletnek életbeléptetésétől, vonja vissza ezt a rendeletet, ne lépjen ez életbe augusztus 1-én és ennek a rendelkezésnek visszavonásával adjon segítséget a maga hibáján kivül hanyatlásba, romlásba induló magyar kereskedelemnek és iparnak. Ez az én tiszteletteljes kérésem. Magát_ a tételt nemcsak, hogy elfogadom, hanem hajlandó vagyok azt fel is emelni. (Helyeslés half elöl.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kun Béla! Kun Béla: T. Képviselőház! Végighallgattam a t. kereskedelemügyi minister ur beszédeit, van azokban az Ígéretekből egy egész csomó, amint már megszoktuk ettől a kormánytól. Beszéhlt a t. minister ur sok mindenről, ele kimerítő bő kisipari programmot nem adott. A kézművesipari kamaráknak kérdését épen csak emlitette>, de önállóságának biztosítására nézve semmi kötelező ígéretet nem tett,, pedig ez az országban 244.000 kisiparost érdekelne. A t. minister ur elzárkózott a főirányelvek ismertetésétől^ is, amelyek őt a kézműveskamaráról szóló törvényjavaslat megalkotásánál vezetni fogják. Nem szólt a t. minister ur a kisipari hitel olcsóbbátételéről, pedig a mai 13—14%-os úgynevezett olcsó hitelnek nevezett segítése az állani részéről az iparnak; voltaképen megcsúfolása az elnevezésnek és nemhogy boldogulna általa az igénybevevő kisiparos, hanem az anyagi romlásnak lejtőjén még lefelé zuhan. A t. minister ur tegnapi beszédében nem volt benne a nyilt színvallás arról, hogy mit akar azzal a rendelettervezettel, amelyet a mérnöki rendtartásról szóló 1923. évi törvény alapján a mérnöki kamara tagjainak fentartott munkák tárgyában készített és amely rendelet az általa sujtólag érintett iparosság körében és a-sajtóban is megvitatás alá kerülvén, az első tüzpróbát sem állotta ki. A t. minister ur talán azért nem szólt tegnapi hosszú beszédében arról a rendeletről, mert ugy gondolta, hogy az beszédének hátterében majd meghúzódik, mint a bokrok mögött a szerény ibolya szokott meghúzódni, elkerüli a nyilvánosságot és nemi hozzuk a parlament szine elé. Nem ibolya,, hanem idomtalan nagy tövis ez a rendelettervezet, mely egész gorombán beleszúr az iparosság húsába, úgyhogy még a vér is kiserked utána. Én a mérnöki kart igen nagyra becsülöm; örömmel konstatálom, hogy- elismerést és dicséretet szerzett a magyar névnek külföldön is, de ennek ellenére nem lehet a mérnöki kamara tagjait anyagi előnyben részesíteni más nagy társadalmi osztályok és adófizető alanyok megrövidítésével.- Teljesen megért eni és indokoltnak tartom tehát, hogy nagy tiltakozás és felzúdulás támadt a minister ur rendelettervezete nyomán, még pedig nemcsak a kisiparosoknak, nemcsak a soraikba tartozó építőmestereknek, kőműveseknek, ácsoknak és más iparágak képviselőinek részéről, hanem a sajtóban is. Érthetetlennek tartom ezzel szemben & kereskedelemügyi minister urnák a merevségét. Tudom, hogy mérnökember, szereti a kollégáit, és ha nem lenne minister, érthető is lenne részéről az elfogultság és a részrehajlás ebben a kérdésben. De mint ministernek, sem elfogultnak, sem részrehajlónak nem szabad lennie. Ez nem a kollegialitásnak a kérdése, hanem, noha elismerem, hogy szakkérdés, de amellett kenyérkérdés is, egész nagy iparostömegnek a kenyérkérdés©. Ebből az anélkül is nagyon sokszor fáradságos verejtékkel szerzett iparos-kenyerbol letörni egy darabot: ezt a szakérdek sem kívánja, ezt el kell kerülni. A t. minister ur ezzel szemben épen az ellenkezőt cselekszi. Favorizálja a mérnöki kar tagjait, amikor arra szükség nincsen. A minister ur rendelete nem más, mint a diploma kultuszának túltengése a gyakorlati szaképzettség és a szerzett jogok rovására. Hogy csak egyetlen egy gyakorlati példát mondjak és ezzel bizonyítsak, elmondom a köA rendelettervezet a 100 méternél mélyebb fúrásokat, tehát az artézikut-furast csakis a mérnöki kamara tagjainak felügyelete mellett engedélyezi a jövőben. Jelenleg mi a helyzet? Budapest környékén és Hódmezővásárhelyen, az artézikutak hazájában, ahol a bel- és külterületen több száz artézikut van, élnek a leghíresebb artézikutkészitőmesterek, akiknek hirük és nevük nemcsak csonka Magyarországon, hanem annak előtte jelenleg megszállt területeken Ls mindenütt tudott volt és ugy az északi ési keleti külállamokban, mint a Balkánon ők is elismerést és dicséretet szereztek a magyar névnek. Ezek közt egy pár nevet említek nem lokálpatriotizmus szempontjából, haneim mert a helyzet ismeréséhez feltétlenül szükséges. Prónay József kútfurómester például Kalocsán és a környéken a népjóléti minister urnák támogatásával három kutat létesített, 300, 400 méternél mélyebben, jelenleg Szilasbalázs községben 650 méternyire van a fúrással a föld színe alatt s a viz már kibuttyant. Frigyes főherceg mosonszentjánosi uradalmában szintén artézikutat készitett Prónay Sándor, egy másik kútfurómester pedig Apostagon a népjóléti minister urnák hozzájárulásával egy olyan bővizű kutat tudott előállítani, amely 650 liter vizet ad percenként és épen azért ezt elnevezték Vass-kutnak, mindenesetre ezzel azt is kifejezésre akarván juttatni, hogy mint az emberi egészségre a bőséges artézikutviz nagyon hasznos és üdvösséges, azonképen a népjóléti minister urnák szociális politikája a nemzet javára szinten ilyen bőséges üdvös eredményeket termeljen! Bár csak ugy lenne! Ezek a kutfurómesterek rengeteg áldozatkészséggel, még több tanulással éte fáradozással sajátították el a mesterségüket. Azt is számításba kell venni, hogy ezek közül a derék, egész életüket hivatásuknak szentelni akaró és a kezdő lépéseket a múltban nehéz körülmények között megtevő kutfurómesterek közül anyagilag is hányan ropjmntak meg, mig mesterségüket olyan tökélyre fejleszthették, mint azt jelenleg országosan és európaszerte el kell ismerni. Nagy tőkéjük fekszik berendezésekben, felszerelésekben és ezáltal nemcsak maguknak és családuknak létét biztosítják, hanem a jövő generáció számára is olyan képzett kutfurómestereiket adnak fiaikban, mint amilyenek ők jelenleg, kik a hasznos tanáccsal
