Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-159

238 Az országgyűlés képviselöhásánah amerikai konkurencia a legerősebben érezteti hatását, de ez nem jelentheti azt, hogy mi lemondjunk az ellenintézkedésekről, sőt ellenkezőleg azt kivánja, hogy ezeket az ellenintézkedéseket tegyük meg s vegyük fel a versenyt egy olyan kedvező körülmények között dolgozó versenytárssal, mint amilyen Amerika. (Ugy van! a jobboldalon.) Az az egy bizonyos, — s ezt akarnám én különösen hangsúlyozni — hogy a gazdasági körülmények az Atlanti-óceán két oldalán rendkívül különbözők és ez rendkivül hátrányos egész Európa számára. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez olyan szempont, amelyet a gazdasági következtetések levonásánál szem elől téveszteni sohasem szabad. Az egyik oldalon, a nyugati oldalon — amint Beck Lajos t. képviselőtársam is kifejtette és amint általánosan ismeretes — egy zárfc fogyasztó, gyártó és termelő terület van, amellett bőséges természeti kincsek és oly lakosság, amely kedvező körülmények között fejlődve és Európából is átvéve a legélelmesebb réteget, olyan körülmények között dolgozik, támogatva az óriási aranykészlettől, amelyet a háború alatt összegyűjtöttek, hogy ott a termelés legtökéletesebb előfeltételei igazán meg vannak. Mi ezzel szemben .a helyzet az Óceánnak másik szerencsétlen oldalán,, amelyhez mi is tartozunk

1

? (Jánossy Gábor: Annak az ellenkezője!) Még nincsenek eltakarítva a lövészárlkok a maguk valóságában sem, de egyáltalában nincsenek eltakaritvia azok a lövészárkok és drótsövények, amelyek Európának egész gazdasági életét, még ma is legnagyobb szerencsétlenségére, áthasogatják. Ez a jelenség mind világosabbá válik. Hiszen itt is hallottunk egy nagyszabású német előadást agrár oldalról, amely arra mutat rá, hogy Európa államainak meg kell találniok a megértést, mert különben lehetetlenség a mai viszonyok mellett arra számitani, hogy bármely termelési ág az összehasonlithatatlanul szerencsésebb konkurrenssel nemcsak a versenyt felvegye, de csak a maga életét, majdnem fizikai életét is megvédelmezze. Ez a felfogás, azt hiszem, rövidesen át fogja hatni egész Európát és meg kell állapitanom, hogy Magyarország ez elől a felfogás elől soha sem zárkózott el, különösen nem zárkózott el az utóbbi időkben. Mert mit jelent az, hogy mi annyira belementünk a kereskedelmi szerződések megkötésébe? Én nem mondom, hogy ebben a tendenciában csak általános világboldogító eszmék vezettek volna; nem, természetesen a magunk érdekét is kerestük, de egészen nyugodt lelkiismerettel állithatom, azzal a tudat alatti gondolattal, hogy ezeknek a kereskedelmi szerződéseknek megkötésével hozzájárulunk a gazdasági akadályok lerombolásához és áldozatokat hozunk ennek az ideának megvalósításáért. A ministerium kereskedelmi osztályának igen tekintélyes munkaköre épen kérdések tárgyalására vonatkozott és — mint méltóztatnak tudni — megkötöttük és életbeléptettük a múlt évben Franciaországgal, Törökországgal és CsehjSzlovákiával a tarifális kereskedelmi szerződéseket is, ezenkivül Egyiptommal és Albániával a legnagyobb kedvezményes elbánásra vonatkozólag jegyzékváltás jött létre. r Azt hittük, hogy ezzel nagyjából kiépült egész rendszerünk, hogy állunk azonban ezzel a kérdéssel? Európának gazdasági struktúrájáét én egy komplikált hídszerkezettel szeretném összehasonlítani, amely igyekszik a tátongó űröket áthidalni, de amint egy ilyen szerkezetnél egy tagot megbolygatunk, rögtön 159. ülése 1928 április 25-én, szerdán. ingásba jön az egész meglehetősen labilis szerkezet és itt is, ott is lokális toldásokat és foldásokat kell megtenni, hogy az egész épület össze ne roppanjon. Ezt a képet láttam magam előtt, amikor újra meg kellett inditani egy egész sorát a tárgyalásoknak. Ezek között az Olaszországgal való tarifális megegyezések és kiegészítések most vannak folyamatban. Nem záródott le még az osztrák kampány. Itt egy meglévő kereskedelmi szerződést Ausztria intézkedései folytán ismét revizió alá kell venni és igen nagy és nehéz tárgyalások közepette vagyunk, de azt hiszem, ezek be fognak fejeződni. Előttünk áll még a Lengyelországgal kötött szer! ződés reviziója, amely eredeti szerződés az[ által, hogy percentuális vámkedvezményeket ad, ami mellett Lengyelország vámjait folytonosan emelte, nagyon ingatag alapot szolgáltatott ugy, hogy itt a revizió feltétlenül szükséges. Végül ott állunk a nagy német probléma előtt. Méltóztatnak látni, folytonos mozgásban van egész gazdasági életünk. Én csak le akarom szegezni, hogy Magyarország igenis, véges-végig megteszi azt a kötelességét, hogy bele akar kapcsolódni abba az általános szerkezetbe, amely végül Európa gazdasági feltételeit talán mégis biztos alapokra helyezi. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Meg kell azonban jegyeznem, hogy amikor igy állitottam be magasabb szempontokból a kereskedelmi szerződéseknek egész struktúráját, ez nem jelenti azt, hogy mi az önfeláldozásig menjünk el ebben a törekvésben. Azok a tapasztalatok, amelyeket a megkötött kereskedelmi szerződéseknél tettünk, világosan mutatják, hogy ne várjanak egyedül mindig tőlünk engedékenységet, (Élénk helyeslés.) mert ezt az engedékenységet nem folytathatjuk tovább, ha ez a nemzeti érdeket a maga gyökereiben látszik megtámadni. (Élénk helyeslés.) Nagyon örvendek, hogy igy méltóztatnak megnyilatkozni, mert a másik pont, amelyet fel akarok emliteni, — amelyet különben mindenki hangoztat, de amelyet nem lehet eléggé hangoztatni — az, hogy ezek a harcok csak akkor vezethetnek félig-meddig kedvező eredményre, ha egységes fronttal állunk szemben, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) ha félretesszük azokat a kisebb érdekösszeütközéseket, amelyek ilyen komplikált mechanizmusban természetesen elkerülhetetlenek, ha egymás között tisztába jön a három nagy gazdasági kör, a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem, hogy melyek azok a határok, ameddig elmehetünk és azzal az elhatározással, hogy egységesen kell megvédelmeznünk érdekeinket, állunk szembe azokkal az ellenfelekkel, amelyeknek minden politikai előnyük megvan és olyan gyűrűvel fognak körül, amely, sajnos, még ma sincs áttörve. Épen ezért, mert, én azt az egységet annyira fontosnak tartom, bizonyos sajnálkozással vettem észre, hogy a parlamenti tárgyalások folyamán vehemens támadások indultak meg, különösen a gyáripar ellen. Itt anélkül, hogy polemizálni akarnék, mégis csak rá kell térnem Gaal Gaston t. képviselőtársamnak egy nyilatkozatára. Előre bocsátom, hogy amikor politikai pályámra léptem, Gaal Gastonban mindig vezetőelmét láttam. Az, ő éleslátása, a dolgok mélyére ható igyekezete olyan érték, amelyet mindig meg kell becsülni és amelyet meg is fogok becsülni, (Jánossy Gábor: Mindnyájan aláirjuk!) de épen ezért, azt hiszem, kötelességet teljesítek egy egész termelési réteggel szem-