Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-158
Àz országgyűlés képviselőházának J nem helyezek súlyt, sőt ez iránt Erőpozíciót sem teszek. Azt hiszem, e kérdés megoldásának egyetlen módja van, az, hogy a magyar társadalomnak lehetőséget kell adni arra, hogy a maga áldozatkészségével, — mert ez nem állami feladat, és ha az állam állitaná fel ezt a szobrot, akkor annak nem volna értéke (Ugy van! Umi van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) —ezen szobor helyett egy valóban minden tekintetben megfelelő szobor állittassék fel Kossuth Lajos emlékére. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lehetővé kell tenni azt, hogy gyűjtés induljon meg és ahogy a magyar népet ismerem, nem lesz ebben az országban a mostani rettenetes nyomorúság ellenére egyetlen kis község sem, ahonnan a fillérek ne jutnának arra a célra, hogy valóban méltó kifejezésre jusson az a kegyelet, az a megbecsülés ós értékelés, amellyel a magyar nemzet Kossuth Lajos személye iránt viseltetik. Ezt a szobrot pedig ei kell innét távolitani, és én azonnal proponálok is valamit. Kérem, méltóztassék ezt a szobrot felvinni a ministerelnökség elé. (Malasits Géza: Ugy van! Ott a helye!) Bocsánatot kérek, egyáltalán nem ellenzéki szempont vezet engem ebben a propoziciómban, mintha a t. kormánynak akarnék kellemetlen percet szerezni. Ez a szobor a maga kifejezésében az első magyar felelős mini steriu m szobra. Az a nagy gond, az a kritikus világtörténelmi helyzet, amelybe az első felelős magyar ministerium került, sugárzik erről a szoborról, az kap hangot ennek a szobornak elrendezésében. (Kun Béla: A gyámoltalanság és gyávaság! Ez pedig meghamisítása a történelemnek!) Utóvégre az sem volt jelentéktelen pillanat ennek a nemzetnek az életében, — és ezt még a mai nagy fasiszta dicsőítés korszakában is el kell ismernünk — amikor végre a magyar nemzet is megkapta az első felelős parlamentáris kormányt és ministeriumot. Méltóztassék tehát t. Ház ezt a szobrot elhelyezni fenn a Szent György-téren, az első felelős magyar ministerium szobra gyanánt. Méltóztassék talán Kossuth Lajos személyét levenni és helyébe Batthyány^ Lajosét emelni, hiszen ez a jelentéktelen változtatás, a szobor alakjai sorrendjének és elhelyezésének megváltoztatása a szobor kifejezésén mit sem fog változtatni. Méltóztassék tehát a minister urnák egy megnyugtató kijelentést tenni, hogy amennyiben mi — valamennyien — mert ez nem pártkérdés — megindítunk egy akciót, hogy Budapesten fel állittassék az igazi Kossut-szobor, akkor az igen t. belügyminister ur ezt a gyűjtést engedélyezni fogja, természetesen azokkal az ellenőrző rendelkezésekkel, amelyek egy ilyen gyűjtésnél feltétlenül szükségesek. Mert hiszen níi nem akarunk az elmúlt évekből annyira jól ismert gyűjtések módjára fordulni a közönséghez, ahol — hajói tudom — a gyűjtéseknek talán csak 40%-a jutott a hirdetett célra, — ha ugyan jutott — a többi 60%-ot pedig (Malasits Géza: Eladminisztrálták!) nem is eladminisztrálásra, hanem egyszerűen 1 provizióra fordították. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz visszatérni. (Bródy Ernő: Kossuthról mindig lehet beszélni! — B. Podmaniczky Endre: De nem erről a szoborról! — Beck Lajos: Erről jobb nem beszélni!) Rassay Károly: Nemcsak visszatérek a tárgyhoz, hanem már el is búcsúzok tőle, amikor az igen t. belügyminister urat arra kérem, méltóztassék egy ilyen biztató kijelentést tenni. 3. ülése 1928 április 24-én, kedden. 199 hogy egy ilyen társadalmi mozgalom megindítható. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Előttem szólott Rassay képviselőtársamnak valóban igaza van abban is, hoigy a parlament előtt egy ilyen Kossuth-szobor valóban furcsán fest. (Zaj.) Ezt a szobrot valóban ugy csinálták, hogy távol essék a parlamenttől; egy sarokba tették, hogy Kossuth szelleme valahogy be ne férkőzhessek a parlamentbe és minél távolabb legyen tőle. Nagyon, irtóztak és nagyon féltek tőle, azért kellett Kossuthot eldugni egy sarokba, ahol mint szobor, nem is tud érvényesülni. De a szobornak szerencsétlensége az, hogy most, amikor király nélküli királyság vagyunk, még most sem mertek eltérni attól a meghunyászkodástól, attól a gyáva szervilizmustól, amely itt mindig jelszó és mindig szempont volt. Az osztrákok ellen, a császárság ellen, a Habsburg-dinasztia ellen még most sem mertek egy igazi, dacos, büszke Kossuth-szobrot állítani, amely kifejezte volna azt, amit Kossuth Lajos 1848-ban épen magyar nemzeti szempontból képviselt. Én nem ezzel kivántam. foglalkozni, de ha már felmerült itt ez a kérdés, és ha már Rassay képviselőtársam felemiitette, ennyit meg kellett rá jegyeznem, mert az igaz, hogy ez a szobor a meghunyászkodásnak olyan jelképe, amely szégyen Kossuthra, szégyen arra a korra, szégyen azokra a nagy magyarokra, akik 1848-ban itt a szabadság gondolatát képviselték, és teljesen megcsúfolása annak a gondolatnak, amelyet Kossuth Lajos képviselt. T. Ház! Ez a bizonyos rendelkezési alap, ezek a titkos alapok egészen furcsák annál a kormánynál, amely a nyiltszavazásos rendszernek híve. Miért nem gyarapítják a titkosan szavazó kerületeket olyan mértékben, mint amilyen mértékben gyarapítják a titkos alapokat! Titkosan kezelni pénzeket és nyíltan szavazni: hogyan fér ez össze a magyar ember becsületével ós önérzetével? Összefér az a magyar ember önérzetével és becsületével, hogy titkosan, önállóan vájkáljunk az állam pénzében és azután többet költsünk el, mint amenynyit a költségvetés megállapít? Összefér a magyar ember önérzetével, önérzetes magyar cselekedet az, hogy titkosan kezeljük az állani pénzét és sokasítsuk ennek területét? De titkosan szavazni a választópolgárnak nem szabad, mert ott terrorizálni és befolyásolni kell a polgárt. Ellenben a titkos alapokat növeli ez a rendszer s ezeknek számát már elégszer szaporították ennek a kormányzatnak ideje alatt. Ez a rendelkezési alap, itt a közbiztonsági kiadásoknál, nem jelenthet mást, mint a becstelen besugások r megteremtését. Tisztán azt a célt szolgálja és a belügyi kormányzat tényleg a magyar emberek között a becstelenséget, az álnokságot, a gyávaságot, az együgyűséget teremti meg ezzel a piszkos spicli-rendszerrel. (Zaj jobb felől.) Elnök: A képviselő urat ezért a kijelentésért rendreutasítom és figyelmeztetem, hogyha tovább így folytatja, meg fogom vonni a szót! Farkas István: T. Képviselőház! Én magyar vagyok, itt születtem ebben a hazában, magyar az érzésem, nyilt, becsületes, szókimondó ember vagyok. (Mozgás jobb felől.) Én nem vállalkozom ám arra, hogy besúgjak és titokban áruljak be és minden emberi önérzettel ellentétesnek tartom, hogy besúgókat^ tartsanak. (Peyer Károly: Pláne ilyen butákat!)
