Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-157
172 Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1928 április 20-án, péntéhen. és szorgalmukkal hozzájárultak a magyar kultúrához, az egykori, hajdani magyar gazdagsághoz, hozzájárultak adójukkal az állam pénzügyi kiadásaihoz, hozzájárultak sokszor egészségükkel, sokszor vérükkel, amikor a haza tőlük áldozatot kért. Hadikölcsönöket jegyeztek, mindent adtak, csakhogy magyarságukat igazolják és bizonyitsák. Hogy, hogy nem, 30—40, sőt 50 esztendő után is megállapítja az Idegen Ellenőrző Hivatal itt a fővárosban vagy valahol a vidéken, hogy : «nini, ez a Kovács Jakab (Felkiáltások jobbfelől : Ja, Jakab !) valamikor máshonnét származott ide, ennek ősei nem magyar földön születtek, (Viczián István : Galíciaiak !) Ez tehát idpgen állampolgár. Ezek nem optáltak.» Jelzem, hogy az illető nagyapja jött valamikor be Magyarországba 40—öO esztendővel ezelőtt, már itt születtek a gyermekek, itt születtek az unokák is. Most ezeknek indul neki a hatósági vexálás. Behivják őket, felelősségre vonják, hogy miért nem optait ? «Miért uram ? Én magyar vagyok, én állandóan itt dolgoztam, én itt születtem» — mondja az illető. «Az nem gilt. A maga apja annak idején valahonnét Ausztriából, valahonnét Gracz környékéről került ide.» (Felkiáltások jobbfelöl : Galíciából — Viczián István : Csak maradjunk Galiciánál.) Ha önök ott voltak Galíciában, én nem voltam ott. — (Csák Károly : A lövészárokban ott voltunk. — Kozma Jenő: Ott voltunk a lövészárokban. — Szinyei-Mtrse Jenő: A harctéren voltunk Galíciában.) Tehát mi történni k? Előjegyzik és azt mondják: maga idegen állampolgár, batáridőt adunk magának az itt tartózkodásra, tessék az országot elhagyni. — Amikor letellik a határidő s nem birta megszerezni a magyar állampolgárságról szóló okmányát, — nagyon sok esetben előfordult és fordul elő t. belügyminister ur, — az illetőt beviszik a budapesti toloncházba és a tnloncházban azután megindul a nagy kai varia járatás, elviszik a határra, elviszik a román vagy osztrák határra, ahonnét visszadobják, visszaviszik a toloncházba; hónapok, hosszú hónapok múlnak el és ezek a szerencsétlenek kénytelenek a budapesti toloncház minden szenvedését végig élni ottan csak azért, mert kisütötték róluk, hogy az apjuk valamikor régen 30 -40 esztendővel ezelőtt került Magyarországba és az ősük nem nyereg alatt puhította a húst (Szilágyi Lajos: Milyen vallású?) Minek nevezhető ez a bánásmód? Kérdezem, mélyen t. belügyminister ur, nem egyenlő-e ez a zalaegerszegi internálással, amikor becsületes dolgozó embereket a munkából visznek el a toloncházba és ott tartják hónapokig. Kérdezem, az állam szempontjából veszélyesek ezek az emberek, ártanak a köznek, a magyar tekintélynek vagy minek ártanak ezek a szerencsétlenek, ha szabadon vannak, ha szabadon élhetnek, ha dolgozhatnak és ha családjuknak kenyeret kereshetnek? Tehát az internálás fennáll és ha ismétlem, a mélyen t. belügyminister ur igéretét komolyan és őszintén meg akarja valósita? i, akkor felhívom szíves figyelmét erre a szörnyű állapotra, mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy ha végre sikerül az ilyen szerencsétleneket átdobni a magyar határon és sikerül azokat, akik itt születtek, az elcsatolt országrészek nyakába akasztani, akkor azok nem a magyarság iránti szeretetet fogják ott hirdetni, hanem telkük egész keserűségével és a végig élt szenvedések minden fájdalmával el fogják mondani mindazt, ami velük történt, és ami semmi esetre sem lehet előnyös a magyarság szempontjából. De lehetnek hasonló esetek és itt azután már az ember kell, hogy szóljon, az emberi szívnek kell itt megszólalnia, mert naponta, nap-nap után megtörténik az az eset, hogy például román területről átszöknek magyar fiuk, akik nem akai> nak a román, vagy jugoszláv hadsereg szolgálatában állani. Átjönnek a magyar határon. A magyar határon fülön csipik őket, hiába mondják: uraim, hagyjatok engem szabadon, én nem akarok a román vagy jugoszláv hadsereg kötelékében szolgálni, inkább beállok itt a magyar hadseregbe. (Mozgás a középen.) Erre mi törtéűik ? Nem engedik többé szabadon, hanem felhozzák ide a budapesti toloncház ba és megindul az eljárás. Természetesen először kémgyauusnak tartják. (Egy hang a jobboldalon : Hisz ez természetes! — Zeöke Antal : Kivizsgálják.) Itt tartják hónapokon keresztül és t. Képviselőház, nagyon sok adatokat, írást lehetne itten felhozni annak igazolására hogy ezek a magyar fiuk lelkük egész őszinteségéből beszélnek, amikor azt mondják, hogy nem akarnak a román vagy a jugoszláv hadsereg szolgálatában lenni, itt akarnak maradni és kérik, hogy ne dobják őket vissza, mert halál vár rájuk, mint katonaszökevényekre, akik ellenséges területre mentek ár, es a mi magyar hatóságaink, a ml magyar rendőrségünk érzéketlenül és kiméletlenül számtalan esetben átdobta a határon az ilyen szerencsétleneket. (Ellenmondások jobbfelől.) Az imént a belügyministériumról beszéltem a visszahonositások kérdésével kapcsolatban. Évek óta vannak már ott — miként mondottam — visszahonosítási ügyek. A közelmúltban olvastam a fővárosi lapokban egy valószínűleg hivatalos sugalmazásra megjelent hirt, amely szerint a visszahonosítási eljárások már végük felé vannak, már alig van néhány száz darab elintézetlenül. (Felkiáltások a középen: Hatezer!) Én elismerem, hogy a belügyministérium ezen a téren óriási munkát végzett, elismerem hogy a belügyministérium tisztviselő kara rengeteget dolgozott ezen az anyagon. Ennek ellenére mégis meg kell állapitanom itt ezen a helyen, hogy a visszahonosítási eljárások körül nagyon sok esetben súlyos, hátrányos és el nem ítélhető hibák történtek. Itt azután az én tudomásom szerint a belügyminister urat terheli a hiba. Vannak ugyanis esetek, amikor a visszahonosítási vagy honosítási eljárás feletti végső döntést a belügyminister ur állítólag a maga részére tartotta fenn, a visszahonositási, magyar állampolgársági okmányt sok esetben nem szabad kiadni anélkül, hogy azt a belügyminister ur ne látta volna. Mi már most a helyzet? Nem tudom, hogy a belügyminister úrhoz az illető ügyosztályok referensei hetenkint, hónaponkint vagy naponkint mennek be, csak azt tudom, hogy vannak esetek, amikor ilyen visszahonositási kérelmek hosszú hónapokon keresztül feküsznek az irodában azzal az indokolással, hogy a fölötte való döntést a belügyminister ur magának tartotta fenn és mindaddig, amíg a belügyminister ur nem látta azt a kérelmet, az állampolgárságról szóló okmányt kiadni nem lehet. Előfordult az is, hogy mivel kétségbeesett helyzetben van az illető, irtam a belügyminister urnák abban a reményben, hogy a t.elügyminister ur a tőle megszokott előzékenységgel majd elintézteti ezeket az ügyeket. írtam másodszor is, de sem választ nem kaptam ezekre a levelekre, sem ezeket az állampolgársági ügyeket nem intézték el. (Scitovszky ï?éla belügyminister : Ez tévedés lesz ! Emlékszem, hogy elintéztem egyetkettőt, amely iránt a képviselő ur érdeklődött !) Kérem szépen, majd utána nézek. Mondom, hosszú hónapokon keresztül fekszenek ott az ilyen iratok. Én tehát tisztelettel arra kérném a belügyminister urat, méltóztassék talán lehetővé tenni, hogy azok a t. referens urak
