Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.

Ülésnapok - 1927-157

Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1928 április 20-án, pénteken. 107 tisztelettel fel akarom hivni a minister ur ügyeimét arra, hogy minden réven hasson arra, az ipar mostani helyzetében arra törekedjék, és ez nemcsak jelszó, hanem tény is legyen, hogy a magyar ipart támogassa. És felhivom a mi­nister ur figyelmét arra, hogy ilyen kicsiny dolgokban, mint tinta, papiros, a magyar ható­ságok nem tekintik ezt a szempontot kellő ko­molysággal és felhivom a minister ur figyelmet arra, hogy ö maga is idegen tintával, Wagner és Müller tintával ir a belügyministeri umbau. Felhivom a figyelmét erre, mert bizonyára nem tud róla, bizonyára sejtelme sincs róla, hogy idegen, Németországból importált tintával ir az egész ministeriuma, amely ezzel el van látva. A kultuszministeriumban ezzel a tintával irnak idegen papiroson és meg vagyok róla győződve, hogy a hatóságok nem tudnak róla, mert azok az emberek, azok a férfiak:, akik ezt intézik, nem magas érdekekből, hanem apró­cseprő előnyökből és kényelemszeretetből ra­gaszkodnak ehhez. Ilyen szempontokat most ki kell küszöbölni és a belügyministerium feje kell, hogy tekintettel legyen erre és minden körül­mények között rávezesse a hatóságokat arra, hogy minden fillér, amely idegen áruért megy, bün a magyar gazdasági élettel szemben. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Vannak cikkek, termékek, amelyeket magyar munkáskéz köny­nyen előállít, legfeljebb egy kis kényelemsze­retetről kell lemondani, legfeljebb egy kis változáson kell keiresztülmenni, de a magyar ipar, a magyar közgazdaság megérdemli, hogy egy kis kényelemről lemondjunk azért, hogy magyar pénzen csak magyar kézzel előállított termékeket vegyünk. (Krisztián Imre: Ha pe­dig ilyenre nem vagyunk hajlandók, akkor ne panaszkodjunk!) Hátóságaink egészen nyíltan csinálják, sőt pályázatokban is kikötik az ide­gen áiru szállítását. Csak egy példára hivatko­zom, Kispest városának példáját kell vennünk, amely kiirt egy pályázatot — irodaszerekről volt szó — és kikötötte, hogy csak olyan kar­bonpapirost lehet használni és csak azt szabad szállítani, amely »in Deutschland« vignettával, védjeggyel van ellátva. Világos, hogy ideg*en papirost akart leszállittatni. Mégis csak tűrhe­tetlen, hogy amikor minden ország irtózatos módon védekezik és minden fillért csak saját közgazdaságának erősítésére fordit, a magyar ipart ne támogassák, hanem nyíltan közmyom­látványokban hirdessék, hogy csak idegien iparcikkeket használnak. Pedig ez olyan tétel, ahol magyar gyárakból és magyar munkáske­zekből eredő cikkeket egészen nyugodtan, szé­pein lehetne használni. Itt vannak felsorolva a, belülgyminister ur hatáskörébe tartozó tél­telek. A rendőrségnél például nem kevesebb, mint két és félmillió pengő az, amit dologi ki­adásokra, ruházati és egyéb cikkekre használ­nak fel s nem kevesebb, mint 3 millió pengőt forditanak például a csendőrség dologi kiadá­saira, ruházati szükségleteinek stb. beszerzé­sére. . Miután jól tudom, hogy a magyar ipar nemcsak a gyáriparból áll, hanem nagyrészt a magyar kézműiparosságból is, felhivom a belügyminister ur figyelmét arra a vezető gon­dolatra, amely a közgazdasági életet kell, hogy vezesse, hogy csak magyar iparcikket legyen szabad mindenütt használni. Felhivom a bel­ügyminister urat arra, legyen figyelemmel kü­lönösen a városoknak, a községeknek és a me­gyéknek megrendeléseinél arra, hogy azokat a szükségleteket, amelyeket magyar iparcikkek­kel is ki lehet elégíteni, csak magyar iparcik­kekkel elégítsék ki. Nem mondom, hogy az egyéni érdeket legyen szabad istápolni és a köz számára drágábban számítsanak valamit azért, mert magyar. Én ennek ellene vagyok. Be ahol a magyar ipari termékek ugyanolyan árnak, mint az idegen termékek, ott a hatóság­nak okvetlenül azt az álláspontot kell elfoglal­nia, hogy a magyar ipari termékeket részesiti előnyben. Tisztelettel felhivom a belügyminister ur figyelmét arra is, hogy azoknál a nagy megren­deléseknél, amelyeknek eszközlése az ö hatás­körébe tartozik, — mint például évenkint 5—6 millió pengőt tesznek ki a csendőrség és rend­őrség számára való beszerzések, amelyeket az ipartól szerez be belügyminister ur — legyen figyelemmel arra, hogy a kézműiparosok ne maradjanak ki ezekből a megrendelésekből. (Scitovszky Bella belügyminister: Mindig a legdrágábbak!) Ez csak egyik-másik tételben áll így, mert hiszen pályázatokon dönt ik el a dolgot. De legyen szabad rámutatnom például arra, hogy a Wolfner-féle gyárnál sokkal ol­csóbb a magyar kisiparosság. Mégis egyes ha­tóságoknál nem tudtuk elérni, hogy a kézmű­iparosság is kapjon munkát, akkor, amikor ugyanolyan árajánlattal, ugyanolyan feltéte­lekkel volt hajlandó felvenni a kir/d-dniet. Vaunak ugyanis okok, amelyek miatt — elhi­szem — sokkal kényelmesebb az, ha nem kell száz kisiparosai bajlódni, hanem egy nagy cég előkelő igazgatója jön, aki aláirja a szerződési és el van intézve a dolog. A magyar kézműiparossággal való bajló­dás, tudom,, sok gondot oko<z egyik-másik ur­nák, akinek ezzel foglalkoznia kell, de a ma­gyar kézműiparosság felemelése és meg'segitése érdekében egy kis kényelemszeretetről le kell mondani. Például Gyulán saját szememmel lát­tam, hogy van egy hatalmas ipari üzem, amely­re az állam valamikor súlyos milliókat áldo­zott, 40—50 ezer pengőt adott akkoriban gép­segély címén. Be is állították a gépeket, ma is ott vannak, de nm használják őket, ott rozs­dásodnak. Óriási érték ez, de sajnos, csak annyi munkát tudnak kapni a közhatóságoktól, hogy egy esztendőben egy napig van munkájuk, a többi napon pedig munka nélkül állanak ott a gépek. Ellenben azóta sok más intézmény alakult, hatalmas állami támogatással épültek más hatalmas gyárak. Én ezt a magyar nem­zet vagyonából való pazarlásnak tartom, épen ezért felhivom a minister urat, legyen gondja arra, hogy ha a magyar kisiparosság verseny­képesen lép fel, ne lökjék el csak azért,, mert kézműiparos, mert nincs elég protekciója, mert nincs elég embere, aki támogatja őt, és mert csak saját erejére vau utalva. A magyar kézműiparosság több embert al­kalmaz, mint a gyáripar, hiszen a kézműipa­rosság 245.000 munkást alkalmaz és 80.000 tanon­cot, mig agyáripar csak 202.000 munkást foglal­koztat és összesen csak 75C0 tanoncot nevel. A leg­ügyesebb szakmunkások a kézműipar műhe­lyeiből kerülnek ki és a gyáripar versenyké­pességének oka elsősorban az, hogy a kisipari műhelyekből gondosan, szépen kitanult fiatal­emberek jönnek a gyárakba, akik értik fz egyes munkák különböző fázisait. Mégha a kéz­műiparnak csak az volnai is hivatása, hogy szakembereket neveljen a magyar gyáriparnak, akkor is megérdemelne minden figyelmet. Amint mondottam, kicsit furcsán hangzik ugyan, de igaz, hogy a belügyminister ur a legnagyobb munkamegrendelő ebben az or­szágban, mert az ő hatáskörébe tartozik a városok, községek, megyék és intézményeik

Next

/
Oldalképek
Tartalom