Képviselőházi napló, 1927. XI. kötet • 1928. április 17. - 1928. május 01.
Ülésnapok - 1927-157
Az országgyűlés képviselőházának 157. ülése 1928 április 20-án, pénteken. nest ellentétben állanak. (Egy hány a jobboldalon: Franciaország! — Friedrich István: Hát Amerika! Amerikában sem lehet!) Amerikában, akinek okmányai rendben vannak, az amerikai állampolgár. Csák: amnak nem adjáik meg az állampolgári oklevelet, aki gyanús egyéniség. Ott, megengedem, ennek van helye. (Petrováez Gyula: És ezek, akikről itt szó van, nem gyanúsak?) Az ön szemében nagyon gyanús mindenki, aikinek bizonyos keresztlevele nines mellékelve ehhez a kérvényhez. . Engedelmet kérek, ahol igy osztályoznak, ott ne beszéljenek nekem demokráciáról. De nemcsak ezen a területen van igy, hiszen amikor a névmagyarosításról fogok beszélni, akkor majd ott is szóiba fogom ezt hozni. Kérem a mélyen,t. minister urat, kegyeskedjék statisztikát hozni ide és kimutatni azt, hogy a 40.000 közül felekezetek szerint hányan kapták meg az állampolgárságot. Arra kérem a. m in ister urat, ne legyen ez a nagy restancia ebben a kérdésben. Akik magyarokká akarnak válni, akik megszállott területről idejöttek és a magyar állameszméhez való hűségüket dokumentál tá,k és akik feddhetetlen, tiszta jellemű emberek, azoknál nincs helye akadékoskodásnak, hogy mutassák ki, hol született a nagyapjuk, hogy hozzanak a nagyapjukról, meg az ükapjukról születési meg erkölcsi bizonyitványokat. Ezek akaidiékoskodásszámba mennek és nem emelik azt a presztízst, amelyet ennek a kérdésnek kezelésénél meg kell őrizni. A magyar államhoz való tartozandóságnak, az iránta való hűségnek felajánlását nem szabad kétkedő aggódással fogadni, ha valaki magyar területen született. Aki Magyarországon lakott azeLőtt, mielőtt ez a szerencsétlenség reánk szakadt és aki ide vissza akar vándorolni, annak fentartás nélkül meg kell adni a 'magyar állampolgárságot, mert hiszen szükség van arra, hogy számbelileg is dokumentáljuk azt, hogy az ide való tartozás érzete és az ide való visszavágyódás milyen nagy, mert hiszen kifelé a magunk igazságát mindenképen meg kell hirdetnünk:. Azt mondotta Friedrich István t. képviselőtársam: hát Cseh-Szlovákiában hogyan van? Ez nem érdekel engem, amint hogy engem egyáltalában nem érdieikel az, hogy a belügyi igazgatás hogyan van másutt. Engem nem érdekel semmiféle olyan rendszer, amely a belügyi igazgatás terén másokat kivan utánozni a társadalom egységesítésének jelszava alatt. És bármilyen tisztelettel vagyok is Olaszország iránt és bármennyire örömmel tölt is el engem az a barátságos közeledés, amely Olaszország részéről felénk int, — hiszen mindenki örülhet annak a kéznek, amely segítőül nyúl felénk azért, hogy a magunk igazát kivívjuk, — mégis azt mondom: de csak eddig, tovább jiincs! Nekem abból, amit belügyi tekintetben ott rendszernek avattak fel, semmi sem kell, mert én csak a magyar tradíciók alapján, a vármegyék és a törvényhatóságok tradíciói alapján, az önkormányzati jog alapján akarom átszervezni a magyar társadalmat. (Jánossy Gábor: Mi is! Ezeréves rendszer! Nem vetliik kölcsön senkitől!) Tessék csak megnézni: a mai lapokban is azt olvasóin, hogy fiatalemberek sejtrendszerü és nem tudom miféle szerA'ezkedést csinálnak. Nem kell nekünk az ilyesmi! (Vary Albert: Ügy van! Nem kell! Nekik sem kell!) Nekünk nem kell seninii más. Az a rendszer lehet tiszteletreméltó otthon náluk, de nálunk idegen. A magyar nemzet akarásában, és abban a televény földben, amely nem narancsot termel, hanem acélos búzát, jogintézményeinkben is a magunk önálló történelmi fejlődése mellett kell, hogy maradjunk. Ez pedig nem az egyéni fegyelmezettség, hanem az egyéni szabadság. Az a társadalom, amely a maga kirekesztő erejét ós abszorbeáló képességét csak ugy tudja felépíteni, hogy szigorú rendet és fegyelmet hirdet, a megfélemlítés erejével, lehet indokolt máshol, de Magyarországon csak az önálló polgári szabadságnak és a demokratikus evolúciónak van jogosultsága, amely egyformán, szervezettség nélkül, (Neubauer Ferenc: Rend és fegyelem nélkül 1 ?) nem fegyelmezett polgárt, hanem szabad és törvénytisztelő polgárt akar. (Jánossy Gábor: A szabadsághoz rend is kell, meg fegyelem is! — Bródy Ernő: A szabadság összefér a fegyelemmel, de nem a szolgasággal! — Zaj.) Épen ezért az állampolgárság kérdésénél nagyon kérem a mélyen t. minister urat, szíveskedjék időnként jelentést tenni számszerűen ide a Ház elé. Hogy ez elérhető legyen, a következő határozati javaslatot vagyok bátor beterjeszteni (olvassa): »A Képviselőház utasitja a kormányt, hogy az állampolgársági ügyekről háromhavonkint terjesszen jelentést a Ház elé.« T. Képviselőház! Látszólag nem különös jelentőséggel biró kérdés a névmagyarositás kérdése, de erről külön kell szólnom. Itt a zengzetes magyar nyelv iránt fogékonysággal és érzékkel bíró t. képviselőtársaimnak, akik minden beszédükben igazán dicséretes módon a magyar gondolatnak, magyar nyelven való igazi kifej ezésrejuttatását, a magyar irodalmi nyelvnek is magyar hagyományok szerinti fentartását olyan fontos tényezőnek tartják, ajánlanám figyelmébe a névmagyarositás kérdését, Ne méltóztassék frivolitásnak tartani, ha azt mondom, hogy előttem ott kezdődnék a »nyelvében él a nemzet« gondolatának ápolása, hogy itt mindenki lehetőleg magyar néven nevezze magát, hogy itt mindenkinek lehetőleg magyar neve legyen. Akármilyen tisztelettel vagyok, a kormány padjain kellene kezdeni. Mindenki vegyen fel magyar nevet, aki a magyar kormányban ül, mert nagyon furcsa hangzása van annak, (Scitovszky Béla belügyminister: Nekem becsületes nevem van! Történelmi név!) ha épen a magyar kultúra képviselője, a magyar földmivelés képviselője teljesen német névvel áll oda, nagyon -furcsa az, ha a magyar kereskedelem Herrmann minister ur tiszteletreméltó tradíciót képviselő és a magyar kultúra Klebelsberg minister ur tiszteletreméltó családi tradíciót jelentő nevével jelenik meg. Áll ez mindenkire a világon, de elsősorban áll a magyar' köztisztviselői karra és ezért legelsősorban a magyar kormány tagjaira. Őrizzék meg családi tradicionális nevüket, de vegyenek fel niellé magyar nevét, hogyha külföldön járnak, érezze és tudja mindenki, hogv ebben a magyar hangzású névben a magyarsághoz való ragaszkodásnak kifejezésre juttatása él, (Mozgás és zaj.) Ez áll Rothenstein Mór t. barátomra épugy, mint Friedrich István t. képviselő úrra ... (Zaj. — Jánossy Gábor: Halljuk a határozati javaslatot a ministerek névmagyarosításáról"! — Fridrieh István: Megmaradok! — Petrovácz Gyula: Mi nem szegy éljük a régi nevet! — Scitovszky Béla belügyminister: Én megmaradok! Igy születtem, igy halok meg!) Nézzék csak meg, az önök által olyan nagyra tartott belügyi berendezkedés ott lent az olasz klíma alatt megköveteli, hogy még minden cégtábla is olaszul is írassék ki és mindenütt adóval sújtja azt, aki nem az olasz nyelvet használja.
