Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-145

Az országgyűlés képviselőházának 145. ülése 1928 március 19-én, hétfőn. 87 közületektől, magánosoktól és mindenkitől. Ez sem él abban a boldog időben, hogy felesleges kiadásai lehetnének. (Ugy van!) Talán a tiszt­viselőosztály 1 Hiszen még ma is panaszoknak egész tömegét halljuk ajkaikról, mert fizetésük­ben olyan messze vannak még a békebeli nem ideális viszonyoktól is, hogy csak egyik évről a másikra tudják tengetni életüket. (Ügy van! Ugy van!) Ha tehát azt akarom, hogy belső vonatko­zásban fellendüljön a fogyasztás, ezen a terü­leten is minden lehetőt meg kell tennem, hogy à munkabérviszonyok rendeztessenek. Nem­csak szociális szempontból és nemcsak azért, mert nem nézhetem embertársaim vergődését és nyomorgását, hanem az állam érdekében és biztonsága szempontjából, a magyar faj jövő­jének és az egész állami élet alapjának bizton­sága szempontjából azon kell lennem, hogy a belső fogyasztást növeljem. Ne takarékosságra figyelmeztessünk tehát, hanem ellenkezőleg azon kell dolgozni, hogy jó kereseti lehetősé­gekkel a hosszú, évek óta történő éhezést és nélkülözést kiegyensúlyozzuk; hogy a jövő nemzedék fizikai kifejlődését tudjuk bizto­sítani. Nekem azonban, aki munkáskérdésekkel is foglalkozom, azt kell látnom, hogy a mai vi­szonyok között ezeknek a problémáknak meg­oldására a munkásosztály különválva, a nagy, erős tőkével szemben teljesen képtelen. Szer­vezkedünk és a szervezkedés keretén belül igyekszünk jogokat és előnyöket biztosítani a magunk számára. Itt is két fél áll azonban egy­mással szemben, az egyik oldalon az erős mun­káltató, a másik oldalon pedig a szervezettsé­gében is gyenge munkásosztály. Én nem néz­hetem a kettőnek egyenlőtlen harcát, hanem ha azt látom, és már a gyakorlatba is számos példában meggyőződitem arról, hogy ez a harc csak a munka végzését nehezíti meg, csak a lelkületek elkeseredését fokozza — mert sajnos, ezeknek az erőknek az összeütközésében min­dig a gyengébb munkásosztály marad alul — amikor azt látom, hogy itt nincs kivezető ut, nincs eredménybiztositás, akkor nekem az ál­lamra, az; állam kormányzatának belátására, bölcseségére és kötelességére 'kell appellálnom. Láttuk Olaszországban, hogy a munka viszo­nyok körül felmerült ellentéteik megsebezték a munkásosztályt, megnehezítették a nemzeti termelést és sokszor majdnem nemzeti katasz­trófát idéztek elő, aminek keserű levét mindig annak az alsóbb dolgozó rétegnek kellett el­szenvednie, amely a maga jól felfogott érdeké­ben jobbat és többet akart biztosítani, ez a harc mindig ennek hátrányára dőlt el. A kormány­zat ott akkor azt mondotta, hogy belenéz a gazdasági élet kellős közepébe s ezt kívánom én is, mert akkor nem lesz számára zárt a munkáltatók könyvelése és kalkulációja, ha­nem betekinthet abba és odaállhat a gyönge mellé és az állam erejével, törvényhozási intéz­kedésekkel támogathatja, úgyhogy ne csak el­méletileg, ne csak az eszmei világban legyenek egyenlők a termelés feltételei a tőke és a mun­kás számára, hanem a valóságban is segítse jogos igényiéinek kielégitésében azokat, akik erre rászorulnak, akik a termelésben a nemzet életében mint kiváló, hatalmas tényezők sze­repelnek. Ha én látom ezeknek lehetetlen helyzetét, ha ezek alapján sürgetem a kormányzatnál, hogy létesítse mindazokat a szociálpolitikai in­tézményeket, amelyekkel a munkásosztályt fel tudom emelni, amelyekkel az emberi méltóság­hoz hozzá tudom juttatni, ahhoz a családi élet­hez tudom segíteni, amely mellett ő ebben a szűkebb környezetiben is boldog lehet, akkor — ha kipróbáltam már azokat az eszközöket, ame­lyek eddig célhoz nem vezettek, — oda kell nyúlni és be kell állítani az állam életébe eze­ket az intézkedéseket, amelyek parancsolnak urnák és szolgának, munkaadónak és munka­vállalónak egyaránt, és akkor azt a nemzeti termelést, amely ma sajnos vagy csökkenőben van, vagy nehezen megy előre, e téren is jobban biztosítjuk és az eredményesebb és sokkal ki­válóbb, nagyobb lesz. Azért most, amikor a költségvetést tár­gyaljuk, igenis súlyt helyezünk arra, hogy to­vább is fejlődjenek azok a szociálpolitikai in­tézmények, amelyeket a kormány az elmúlt évben, mint a betegségi és baleseti munkás­biztositást, kiterjesztve, nagyobbá téve átadott a munkásosztálynak, amelyek kifejlődőben vannak és ha ma nem is felelnek meg minden jogos kívánalomnak, meg vagyunk győződve arról, hogy idővel meg fognak felelni és azok révén esztendők multával mindazok a kívá­nalmak, amelyek ma még felmerülnek, kielégí­tést fognak nyerni. Nagy örömmel üdvözlöm, hogy a költség­vetés letárgyalása után a népjóléti kormány be fogja terjeszteni az öregségi és rokkantsági biztosítás törvényjavaslatát. Mindezekkel az alkotásokkal kihúzzák a méregfogát annak a nagy elégedetlenségnek, amely ott leledzik ma a szegény, magárahagyott, sokszor rossz célra eszközként felhasznált munkásosztályban. Ez helyes, okos politika, amikor ilyen reformok­kal, ilyen szociálpolitikai alkotásokkal meg­adjuk a lelki nyugalmat, biztosítjuk fizikai megélhetési lehetőségét annak a társadalmi rétegnek, amely az élet igájában igazán a leg­nehezebb terheket hordozza. Ezzel kapcsolatosak még mindazok a szo­ciálpolitikai törekvések is, amelyek szinte lo­gikai sorrendben következnek egymásután, amelyeket a népjóléti kormánynak meg kell valósítania. De a földmivelésügyi kormánynak is hivatása van ebben a tekintetben, mert nem­csak azt akarjuk mi, hogy az ipari munkásság legyen részese és élvezze a munkásbiztosltás­nak, a balesetbiztosításnak, az öregség, az agg­ság elleni biztositásnak előnyeit, hanem igenis, a milliókat kitevő földmunkásokról, a legma­gára hagyatott ah b rétegekről is kell gondos­kodnia ennek az államnak, el kell hirnia a ter­melő rétegnek ezt a szociális felsegitését és megsegítését is. Az államnak kell gondoskod­nia arról, hogy ne a magára hagyatott nagy, szi­kes Alföld legyen a magyar népnek ez a rétege. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha mi a földet, a szikes, vizes területeket leesapoltatjuk, — olvastuk, hogy 130.000 holdat csapoltatott le a földmivelésügyi kormányzat, hogy azt erdővé tegye, hogy a nemzeti termelés szolgálatába állítsa, — akkor nekünk ehhez hasonlóan ezeket a nagy széles néprétegeket, a mezőgazdasági munkásosztályt is a legnagyohb szeretettel kell gondoznunk, szociális vonatkozásban nem sza­bad másodosztályú állampolgárrá degra­dálnunk, hanem be kell kapcsolnunk és azokat a szerény kívánságokat és szociális igényeket, amelyeket táplál a szociális intézményekkel szemben, mind meg kell valósítanunk a föld­munkásság érdekében. M munkanélküliség ellen a legerősebb és legjobb küzdelem a munkaalkalmak adása.. Ma ezen a területen óriási szervezetlenség van, ma a munkanélküliségek csak ugy véletlenül, ma­guktól oldódnak meg^ és ez kihatásaiban nagy nyomorúságot eredményez. Ha én a mezőgaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom