Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-144

44 Az országgyűlés képviselőházának : gárok a fővárossal szorosabb kapcsolatot tudjanak tartani. Azok a polgárok egészen vidéki, egészen falusi módra élnek ott, úgyis vannak berendezkedve. Elég, ha hivatkoznak arra, hogy Kőbányának jó része — a külső része — még teljesen falusi állapotokat mutat. Én a legteljesebb mértékben örülök annak, hogy falusi állapotok is vannak, mert hiszen nagyon sok jó jön a faluról, de hogy a főváros közvetlen közelében, a főváros testében legyen ilyen helyzet, amely igy a fejlődést lehetetlenné teszi, ez mégsem egészséges állapot, ezen feltétlenül változtatni kell. Megoldási módok is kínálkoztak arra vonatkozólag, hogy a sorompókat eltávolítsák. Az első megoldási mód az volt, hogy a vasúti pályaudvarokat ki kell helyezni, amire imód kin állt ózott az elektrifikálással kapcsolatban. A kereskedelemügyi minister ur nagyon sokat foglalkozott a Talbot-kérdéssel és azt hiszem, hogy most már befejezett tény az, hogy* a Talbot-centrálé meg fog épülni. Én arra kérem a minister urat, hogy legkésőbben ezzel a kérdéssel kapcsolatban oldja meg a pályaudvarok kihelyezésének kérdését, amikor a pályaudvarokat a főváros határára lehet majd kitelepíteni. Hiszen villanyossal el lehet érni a pályaudvarokat minden különösebb nehézség és időveszteség nélkül. Ez a megoldási mód tehát igen megfelelő és elfogadható. De egy másik megoldási mód is kinálkozik és ez a budapesti forgalomnak a körvasutba való bekapcsolása. A körvasút kérdése nem mai keletű, ez meg van már régen. Itt legfeljebb arról van szó, hogy azt a királyvágányt, amelyen valamikor Őfelsége szokott mindig Budapestre jönni, bekapcsolják a forgalomba. Ez a vágány a einkotai vasúttal párhuzamosan megy és ezzel a megoldással Budapest ezen a helyen levő területeinek jórészét fel lehet szabadítani. Ha tehát más megoldási mód nem kinálkozik, akkor fogadja el a minister ur ezt, de minél hamarabb', mert most már tényleg az utolsó órában vagyunk, most már nem tudjuk tovább halasztani ezt a kérdést, ezt minden mó-, don, minden áron, még áldozatok árán is meg kell valósítani. Pedig itt áldozatokat sem kérünk az államtól, mert nein egy vállalkozó lenne, aki szívesen vállalná ezt a rendezést, ha az állam átengedné neki azokat a telikeket, amelyeken ^most vasút fut. Ezek nagyon szivesen átvinnék a vasutat a körvasutra. Én azonban nemzeti és állami szempontból mondom azt, hogy ezt a megoldást ne fogadják el. Mert ha ez az üzlet jó azoknak, akik megakarják csinálná, akkor ez az üzlet feltétlenül jó az államnak is. Én nem képzelek valakit, aki önzetlenül akarja megoldani ezt a kérdést, tisztán csak azért, hogy meg legyen oldva. Valószínűleg egy csomó haszon is kinálkozik mellette. Ha pedig haszonról van szó, akkor az állam ragadja meg ezt az alkalmat, mert amenynyit itt be tud venni, annyival kevesebbet kell neki majd az adózók filléreiből beszednie és igy könnyíteni tud majd r az adózók terhein. Az állam tehát mindenképen keresse most már a megoldást. Mi fővárosiak nagyon szeretnők azt, ha megindulnának legalább a munkálatok már ebben az esztendőben. Mi nagyon jól tudjuk azt, hogy egy esztendő alatt ezt a kérdést megoldani nem lehet, valamikor azonban hozzá kell kezdeni. Ez az idő pedig most van itt, ezt a kérdést tovább halasztania az államnak nem lehet és nem szabad. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) ! 44. ülése 1928 március 14-én, szerdán. Nagyon kérjük azért a kereskedelemügyi minister urat, hogy ezzel a kérdéssel most már minél hamarabb foglalkozzék, mert ha nem fogja tudni megoldani ezt a kérdést,_ akkor lehetetlenné teszi a főváros további fejlődését, lehetetlenné fogja tenni azt, hogy a nagy főváros kialakuljon, pedig erre nagy szükség van, mert még mindig tart a fővárosba a bevándorlás, a vidék óriási módon jön a fővárosba és a főváros nem fogja tudni ezeket a vidékieket elhelyezni. Ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a Budapest székesfővárosban lévő államvasuti pályaudvarok kihelyezésére szükséges lépéseket haladéktalanul tegye meg, a várost közepén átszelő vasúti sorompókat távolítsa el és a vasúti forgalmat terelje át a Budapest székesfővárost övező körvasutra.« Tisztelettel kérem, méltóztassék ezt a határozati javaslatomat is elfogadni. Még csak egy kérdéssel kívánok foglalkozni, amely szintén a kereskedelemügyi tárca körébe vág, amelyről már Kray István barátom megemlékezett itt egypár szóval és ez a magánalkalmazottak kérdése. Nem azért emlitem a magánalkalmazottak kérdését, mintha azt tudnám, hogy az állami, általában közszolgálati alkalmazottak jól vannak ellátva. Nagyon jól tudom azt, hogy még azok is igen sokat kell, hogy nélkülözzenek, még azok sem tudják az ő szükségleteiket teljes mértékben kielégíteni és nem érték el azt az életstandardot, amelyhez a békeidőkben hozzá voltak szokva. Egyet azonban kétségtelenül meg kell állapitom, azt, hogy a közszolgálati alkalmazottak fizetését mégis csak valamennyire javítottuk, a közszolgálati alkalmazottak helyzetét mégis valamennyire megkönnyitettük. A közszolgálati alkalmazottaknál a legégetőbb kérdés még talán az lehet, hogy az egyes vidéki városok lakbérei nincsenek ugy megállapítva, hogy ezek megfelelők lennének, és az ottani helyi viszonyoknak megfelelően egy lakás bérét fedezni tudnák. Nagyon jól tudom, hogy vannak egyes városok, például Nyiregyháza, aniely — ha jól emlékszem — a 4. vagy 5. fizetési osztályba van sorolva, s ahol három-négyszeres bért kell fizetni egy két-három szobás lakásért, mint amennyi lakbért egy elég magasrangu állami tisztviselő kap. És nemcsak Nyíregyházán van ez igy, hanem több vidéki városban is és különösen igy lesz mostanában, amikor majd fel lesznek szabadítva a bérek. Jórészben ugyan már fel vannak szabadítva, de ha majd teljes mértékben fel lesznek szabadítva, ami 1929 májusával fog bekövetkezni, akkor egészen bizonyos, hogy öt-hatszorosát kell majd fizetnie annak a tisztviselőnek, mint ami lakbért kap. Tudom, hogy a pénzügyminister ur foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert ez szóvá lett téve, ezt a kérdést tehát neki meg kell oldania, ha ezt az államháztartás egyensúlya lehetővé fogja tenni. A magánalkalmazottak kérdésével kívánok még foglalkozni. Ez elég sötét képet mutat. Az előttem szólottak egyike — azt hiszem Kray István képviselőtársam — emiitette, hogy vannak 160 pengős alkalmazottak. Sajnos, én sötétebb képet tudok, én átlagban 80 pengős alkalmazottakat tudok, akik nagy családdal vannak, akiknek három-négy gyermekük van s akik az egész napot szorgalmasan, becsületesen átdolgozzák. Ilyen fizetésük van átlagban a művezetők nagyrészének is, akik a tisztviselőosztályhoz tartoznak, ezeknek is 80 pen-