Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-144
Az országgyűlés képviselőházának 144. ülése 1928 március 14-én, szerdán. 43 célra, mert ez az a minimális összeg, amelyet a kisipar és a kiskereskedelem a mai körülmények között igényel. T. Képviselőház! Talán unalmassá fogok válni, (Halljuk! Halljuk!) ha mint fővárosi képviselő arra gondolok, hogy választóimmal szemben vannak kötelezettségeim és nekem megint ki kell térnem egy olyan kérdésre, amelyet ebben a Képviselőházban már nem egyszer emiitettek meg, de szükségesnek tartom, hogy ismét foglalkozzunk vele és evvel akarom majd befejezni beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) A múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával felhivtam a kereskedelemügyi minister ur figyelmét a "hidak kérdésére. Akkor elmondottam, azt is, hogy nálunk, a Ferencvárosban már nevetségessé vált az, aki a hidak kérdésével foglalkozott, mert azt mondották, hogy ez csak bluff és ezzel őket falhoz akarják vezetni. A múlt évben a minister ur azt mondotta, hogy ennek a hidnak a megoldása bizony egy kissé távol áll. Igaz ugyan, hogy a ministerelnök ur épen Budapesten tartott beszédében Ígéretet tett nekünk félig-meddig a hidak kérdésének megoldására, de abban időpontot nem határozott meg és én akkor bátor voltam azt a feleletet adni, hogy én, ezt az Ígéretet, amely egy választási kampány elején történt, ugy veszem, hogy ezt a kérdést e ciklus alatt kell megoldani, mert különben, hogyha nem akarta volna a ministerelnök ur ezt a kérdést megoldani, akkor nem emiitette volna meg. Azt hittem, hogy az idei költségvetésbe már be lesz állítva erre nagyobb összeg és immár dicsekedhetni fogunk azzal, hogy az előmunkálatok megindultak. Sajnos, ebben a föltevésemben csalódtam^ mert bármennyire kutattam is a költségvetésben, nem találtam benne a hidak céljaira beállított összeget, bár igaz, hogy találtam a kereskedelmi minister. ur költségvetéséiben 1 millió 184 ezer pengőt közutak és hidak céljaira, itt azonban; meg volt mondva, — eleinte tudniillik nagyon örültem, de aztán lelohadt az örömöm — hogy ez a Margit-hidnak helyreállítására szükséges. Igaz, hogy a Margit-hidra szükség van, a meglévő hidat fenn kell tartani, mert azon a helyen, ahol a Margit-bid van, tényleg nagy szükség van arra a hidra, Azonban akármilyen nagy szükség van a Margit-hidra, épen olyan szükség van a város fejlődése szempontjából az óbudai hidra is — tehát nem beszélek először haza — és szükség van a Boráros-tér—lágymányosi hidra is. (Uffy van! a középen.) Mi a fővárosnál tárgyaltuk a budai résszel kapcsolatosan a kultuszminister urnák azt a tervét, hogy magyar Dahlemet akar odatelepiteni, hogy ott kulturközpontot akar létesíteni, valóságos kulturvárost. Akkor foglalkoztunk a fővárosnál azzal az ideával, hogy igen költséges befektetéssel be fogjuk tölteni majd azt a lágymányosi Dunaágat, hogy erre a célra alkalmas legyen. Hogyha tényleg való ez, — és én egészen komolyan veszem a; kultuszminister urnák azt a kijelentését, hogy ő ezt meg akarja valósítani — akkor már ebből a szempontból is igen fontos, hogy a Lágymányosnak legyen egy összekötő h id ja a pesti oldallal, hogy ott a Ferenc-köruton át menjen egy hid a Lágymányoshoz, amely szolgálja majd annak az egész budai vidéknek fejlődését,, mert hiszen hogyha oda egy hidat fognak tenni, az óriási mérteikben fel fogja lenditeni ennék a résznek értékét, óriási módon fe fogja ott lenditeni az ipart és különösen a kereskedelmet,, de óriási mértékben fel fogja lenditeni a pesti oldalét is. Arra kérem a minister urat, legyen szives most már ezzel a kérdéssel foglalkozni és legalább a jövő évi költségvetésbe vegyen fel egy nagyobb összeget ezekre az előmunkálatokra, mert lehetetlen, hogy egy 40 vagy 50 esztendős Ígéretet sohase váltsanak valóra, hogy egy 40 vagy 50 esztendős Ígéretet továbbra is csak az ígéretek birodalmában maradjon. Egyszer már a megvalósulás stádiumába kell lépnie ennek a kérdésnek és különösen fontos ez Budapest fejlődése szempontjából azért, mert ha ott az állam a hidat megépíti, akkor az államvasutak dunaparti teherpályaudvarát el kell onnan vinni, ami óriási fejlődési lehetőséget nyit meg Ferencváros ezen része számára, amely most teljesen szeparálva van, amely most kiszakított része Budapest fővárosnak. Budapest főváros közepén van ma egy rész, ahol senkivel, semmivel érintkezni nem lehet, ahol nem lehet közlekedni, ahol kirakodóvásár van, ahol patkányok ezrei szaladgálnak, ahol egyáltalában nincs kultúráiét, lathol kulturális tekintetben igen elhanyagolt állapotokat látunk. Ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy tegye meg a lépéseket a budapesti Boráros tér—Lágymányosi és az Óbuda—Újpesti hid épitési munkálatainak megkezdésére és azt fokozatosan minél rövidebb idő alatt igyekezzék befejezni«. (Helyeslés.) Kérem ennék a határozati javaslatnak elfogadását. Ezzel kapcsolatosan foglalkoznom kell egy másik kérdéssel is, amely szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez és ez a halál sorompók kérdése. Ebben a Házban, de a főváros közgyűlésében is nem egyszer beszéltünk már erről a kérdésről és nem egyszer tártuk fel azokat a lehetetlen állapotokat, amelyek itt Budapesten uralkodnak. Mindenhol, a világ minden államában a vasút a kultúrát jelenti. Ahol kultúra volt, ótt a vasútnak meg kellett jelennie, mert e nélkül el sem lehetett képzelni. Itt pedig fordított helyzetet látunk, itt a fejlődést, a kultúrát megakadályozza a vasút. A vasút befut a főváros szivébe, a főváros egyik részét mereven elzárja a fővároshoz tartozó, szorosan öszszefüggő részétől, lehetetlenné teszi azt, hogy az a békés polgár, aki meg akarja keresni kenyerét, aki a mai súlyos viszonyok mellett minden egyes percét kell. hogy a munkának szentelje, gyorsan közlekedhessek, ezt megakadályozza azzal, hogy ott sorompót állit az államvasút, amelyet a nap jó részében zárva tart, megakadályozza a közlekedés lehetőségét, hogy ne tudjon a békés polgár bejönni Budapest belső területére, Budapest szivébe, hogy megkereshesse a maga kenyerét, megköthesse a maga üzletét. Én a múlt évben is kitértem erre és akkor elmondottam a minister urnák, hogy milyen sajnálatos esetek történtek. Azóta azonban ezeknek az eseteknek száma megsokszorosodott. Petrovácz igen t. képviselőtársam annak idején elmondotta interpellációjában, hogy két ártatlan gyermeket egészen széttépett a vonat a Thököly-uti sorompónál. Azóta ezek az esetek még szaporodtak. De nemcsak a Thököly uton van sorompó, hanem a Gyáli-uton is, amely a Ferencváros fejlődését teszi lehetetlenné. Van a Szent László-uton is egy sorompó. A sorompóknak azonkivül még egész tömege van olyan utakon, amelyek nem annyira frekventáltak. De épen ez volt az oka annak, hogy nem tudott fejlődni ez a városrész. Nem tudott fejlődni azért, mert ezek a sorompók mereven ott állottak, kinai falat képeztek a fővárosban és nem engedték meg azt, hogy az ott lakó pol6*
