Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-144

38 Az országgyűlés képviselőházának 144. ülése 1928 március 14-én, szerdán. szükség' külföldi kölcsönre, vájjon a termelés fokozása szempontjából kell-e nekünk az a külföldi kölcsön, vagy pedig egyéb szempontból. A pénzügy min ister urat ezért meg is támadták és azt mondották, hogy miért csinálja ezt. Én azonban azt mondom, — és velem együtt nagyon sokan, akik a fővárosnál is gondolkodtunk akkor, amikor a pénzügyminister ur egyizben áthúzta a számításainkat — hogy nagyon helyesen járt el, amikor azt vizsgálta, hogy produktiv célokra kell-e az a külföldi kölcsön, vagy pedig folyó kiadásokra. Mert, ha csak folyó kiadásokat akarunk abból fedezni, akkor bizony nagyon haszontalan dolgot cselekszünk, akkor nem szolgáljuk ennek az államnak és ennek a nemzetnek az ügyét. Hiszen HZ cl külföldi kölcsön velünk eszik egy tálból és mi ki fogjuk adni a hasznot a külföldnek és nem fogjuk tudni itt értékesiteni. Épen ezért szükséges, hogy a belföldi tőkeképzés meginduljon. Ez pedig csak a takarékosság alapján történhetik meg. Most, amikor minden magyar állampolgár megtette a kötelességét az állammal szemben, elment a teherviselőképesség legvégső határáig, mert nincsen ebben az országban egyetlen egy ember sem, aki több adót tudna fizetni, mint amennyi most reá van róva, az államnak kötelessége, hogy gondoskodjék arról, hogy most már csökkentsék ezeket az adókat, ezeket a közterheket, mert az az összeg, amelyet igy onnan elvonnak, most már a tőkeképzés lehetőségének, a vagyonosodásnak lesz az alapja. Nekünk szükségünk van arra, hogy itt benn az országban az állampolgárok megvagyonosodjanak, hogy itt tőke álljon ennek az országnak rendelkezésére akkor, amikor arra szüksége van. Márpedig egészen bizonyos, hogy kölcsönre mindig szüksége van ennek az államnak és sokkal egészségesebb folyamat az. amikor saját állampolgáraitól veszi fel a kölcsönt és nem megy külföldre kunyerálni kölcsönért Nagyon fontos tehát az, hogy a tőkeképzést elő tudjuk mozditani, lehetővé tudjuk tenni a takarékosságot. Ezt pedig csak ugy fogjuk tudni megtenni, ha nem vesszük túlságos mértékben igénybe az egyes adózókat a közterhek viselésénél. Igaz, vannak olyanok, akik azt mondják, hogy még vannak emberek, akik több terhet tudnak viselni, vannak, akik többet tudtak volna viselni. Én is koncedálom azt. hogy volt idő ebben az országban. — az infláció ideje volt ez — amikor voltak egyesek, akik nagyon könnyen kibújtak az adózás kötelezettsége alól, akik ugyszólván semmi adót, semmi közterhet nem fizettek az államnak. Én azonban merem állitani, hogy mes tudjuk fofrni azokat a vagyonokat, amelyeket az infláció teremtett meg ebben az országban, mert azokból a kezekből már régen kicsúszott a vagyon, azok ma már legtöbbnyire szegény emberek. Ha ma ilyen kérdéssel foglalkoznánk, ha ilyen adót akarnánk kimunkálni, a kimunkálás költsége sokkal többe kerülne, mint az a jövedelem, amelyet mi ebből az adóból el tudnánk érni. Nekünk tehát ezzel a kérdéssel foglalkoznunk már nem lehet és nem kell, e felett a kérdés felett már egyszerűen napirendre kell térnünk. Mélyen t. Ház! Amikor a költségvetésnek egyes ágazatait nézem, azt kell megállapítanom, hogy a magyar költségvetésnek legjobban dotált ágazata az 1928—29. esztendőre a kultusztárca. A kultusztárcára ]42 millió pengő van előirányozva és ennek az összegnek nagyrésze a népművelés fejlesztését szolgálja. Nincs ebben az országban egyetlen egy magyar ember sem, aki ne örülne annak, hogy a népművelést fejleszteni akarjuk, hogy nem akarunk ebben az országban analfabétát látni, mert nagyon jól tudjuk azt, hogy azok az analfabéták inkább hajlamosak a felforgató eszmékre; minél műveletlenebb ugyanis valaki, annál könnyebben befolyásolható. Mi nagyon helyeseltük azt a kormányzati ténykedést, hogy erre nagyobb összeget áldoz és Eötvös József elgondolását most végre-valahára meg akarja valósitani. Mert minden egyes tanyai iskola azt jelenti, hogy oda a magyarságnak egy védőbástyája kerül, hogy oda most már olyan emberek fognak kerülni, akik a műveltséget fogják hirdetni, akik az embereket fel fogják világosítani, akik nemcsak a betűvetésre fogják megtanitani az embereket, hanem közgazdasági ténykedéseikben is irányitani fogják őket. Az a tanitó, az a pap, aki ott azzal a népességgel foglalkozik, mindenről fog neki beszélni, nemcs'ak a betűvetésről; nemcsak a bzámtanra fogja megtanitani hanem a többtermelés lehetőségét is meg fogja neki mutatni és előbbre fogja tudni vinni annak a körülménynek ügyét, ahol az a tanyai iskola áll. De ugyanilyen mértékben szükség van a felső műveltségre is. Bár talán lehet gondolkodni azon, hogy ez a kis ország azt a sok egyetemet amellyel ma rendelkezünk, nejni birja el, mégis azt kell mondanunk, hogy szükség van ezekre és nem szabad lemondani róluk, mert ez egyet jelentene azzal, hogy lemondunk Nagy-Magyarországról is, amelyről pedig senki ebben a hazában lemondani nem akar. Ez a felső műveltség azt jelenti, hogy mi oda egy előcsatárt állitunk, aki majd segíteni fog nekünk azokat a határokat lerombolni amelyeket Trianon állított. Mert ha mi magasabb műveltséggel fogunk rendelkezni, ha mi jobban fogjuk tudni dolgainkat intézni, mint a külföldi államok, akkor ez vonzó hatással lesz azokra, akik ma megszállott területen vannak, azok ide fognak kívánkozni, örömmel fognak idejönni, és készülni fognak arra a pillanatra, amikor ez számukra lehetővé válik. Elismeréssel kell adóznom a kultuszminister urnák azért is, amiért a tanári és tanítói státusban a széniumos rendszert az egész vonalon keresztülvitte. A tanárságnak és a tanítóságnak nagy sérelme volt az, hogy olyan pályán volt, ahol az előmeneteli lehetőségek korlátozva vannak, mert hiszen igen kis számban vannak igazgatói állások, kevesen érhetik ezt el, és igy nem tudott előbbrejutni; ezt a sérelmet kultuszminister ur a múlt esztendőben, a múlt év novemberében mind a tanárságra, mind a tanítóságra nézve teljes mértékben reparálta. A gyógypedagógusok kérésével kívánok még itt ezzel a kérdéssel kapcsolatosan foglalkozni, mert a kultuszminister ur itt ugyan a gyógypedagógusokra is kiterjesztette ezt a széniumos rendszert, nézetem szerint azonban itt még egy kis korrekturának van helye. A gyógypedagógusok — nagyon jól tudjuk — először elvégzik a tanitói pályát, tanítói oklevelet szereznek, azután még két vagy három esztendeig kell nekik egy ^tanfolyamot elvégezniök és csak ez képesiti őket arra, hogy ilyen gyógyítva nevelő iskolákban tanitsanak. A széniumos rendszer behozatalánál ezt a minister ur figyelemhe vette, úgyhogy egy fizetési fokkal magasabbra állította be őket, azonban még így is mélyen alatta maradnak a középiskolai tanárok státusának, pedig 'képesítésük körülbelül ezt a középiskolai tanári képesítést érj el. Ezért a kultuszminister úrhoz azt a ké-