Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-153

Àz országgyűlés képviselőházának 15 azután öt-hat rendőr, akiknek részvétele mellett kellett ezeknek a munkásoknak megbeszélniük a maguk gazdasági ügyeit. Ez az államnak bizony rengeteg költségébe kerül, hiszen legyen szabad pár számot felolvasnom és rámutatnom arra, hogy amig példái a közrendészeti kiadások 1922-ben csak 700 ezer pengőt tettek ki, az államrendészeti kiadás az 1928/29-es költségvetésben 3,398.000 pengőt tesz ki és amig 1913-ban Nagy-Magyarországon ez összesen 694 ezer aranykorona volt, ezzel szemben ma 3,398.000 ^pengőre rug. Én ugy vélem, hogy ebből az öszszegből nagyon sokat lehetne megtakaritani, mert hiszen ezek felesleges ellenőrzések, amelyeket ok nélkül folytatnak. Ha célját és valami értelmét látnám annak:, akkor azt mondanám, hogy rendben van. Hát azt méltóztatik hinni, hogy a munkásság szervezkedése lanyhult, vagy a szocialista párt hívei az ellenőrzés miatt létszámban csökkentek? Nem történt semmi, mert a helyzet az, hogy lassanként megszokja az ember. Majdnem minden gyűlésünkön a kerületekben ismerős rendőrtisztviselők jelennek meg, akikkel már vagy húszszor együtt ültünk. Nagyon sajnálom, de szegényeknek unalmas végighallgatni az előodásokat, ők kivülről tudják már s ha egyiket- másikat tréfából felkérném, azt hiszem, helyettem egészen nyugodtan el tudná mondani azt az előadást, amelyet én elmondok. És nem méltóztatik gondolni, hogy a rendőrlegénységre ez nem egészen előnyös? Ha önök az állam szempontjából ezeket az embereket távol akarják tartani a mi eszméinktől, miért küldik ezeket oda a mi gyűléseinkre? Ne tessék hinni, hogy ezekre az egyszerű emberekre hatás nélkül marad a szónok beszéde. Hiszik Önök azt, hogy mindezt ellensúlyozni lehet a rendőriskolában megtanult bolsevistaellenes elmélettel? Ha én felolvasom annak a rendőrnek, hogy Amerikában 12 liter tejet vehet egy órai munkabérből, és nálunk csak két lití»r tejet tud venni munkabéréből, akkor annak is eszébe jut, hogy neki is csak 115 pengős havifizetése van, ha ugyan va-n annyi, és ő la gondolkozik azon, hogy egyáltalában miként tud ebből a bérből megélni. Lia teuát i-at államrendészeti szempontokat és a oiagasubb ^zempuiitokat szem előtt tartják, kívánatos volna, bogy mennél keve^íbb embe't küldjenek oda, nehogy inficiáljuk ezeket a nii eszméinkkel. Mert hiszen megtörténik ass is, bogy amikor az ember találkozik egy közrendő'rrel, az körülnéz, jobbra és balra, hogy nem látja-e meg valaki, és azután azt mondja: igaza volt ám a képviselő urnák, mert minden szavát aláírjuk, amit ott az értekezleten mondott! (Derültség.) Ugy vélem tehát, hogy ez is olyan ittmaradt és ittfelejtett intézkedés, amely hasonlít ahhoz, amikor a bakterházat befestették és odaállítottak mellé egy posztot azért, hogy őrizze, de aztán 20 éven át mindig felvezették oda a posztot, mert elfelejtették a rendeletet visszavonni. Hasonlit ez még ahhoz is, amikor a fővárosi vízmüveknél éjjelre elzárták a csapot s amikor szükség volt vizre, nem lehetett vizet kapni, amikor pedig a házfelügyelőt megkérdezték, hogy ez miért történt, nem tudta megmondani az okát, — végül pedig kisült, hogy emiatt az intézkedés miatt sokkal több víz fogyott el egy nap alatt, mint akkor, amikor éjjelre nem zárták el a csapot. Mondom tehát, ez is egy ilyen felesleges intézkedés, maradványa ez annak az időnek, amikor minden emberben bolsevistát láttak, minden ember gyanús volt és mindenki, aki a véleményét meg merte mondani, államfelforgató volt. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X, ?. ülése 1928 március 30-án, pénteken. 435 Ezzel kapcsolatban mondhatom, hogy igazán furcsán éreztem magamat akkor, amikor egy francia bányavidéken beszédet tartottam a munkásoknak. Különösnek találtam, hogy hiányoznak mellőlem a rendőr tisztviselők, szinte meg akartam kérdezni, hogy hát itt miért nincsenek az emelvényen rendőrségi emberek. Igaz, láttam, hogy ott is vannak rendőrtiisztviselők és rendőrök, akik néha be-bejöttek, nézelődtek, figyelték egy kevés ideig, hogy milyen nyelven beszélünk, persze, nem értettek belőle semmit, de nem avatkoztak bele semmibe, nem törődtek azzal, hogy mit beszélünk, az ilyen beavatkozást feleslegesnek találták. Itt is felesleges tehát ez, tessék elhinni; megtörtónt már számtalan esetben, hogy nagyon kritikus helyzetben a rendőrség — valószínűleg felsőbb utasításra — hozzájárult ahhoz, hogy rendőri .asszisztencia nélkül tartsunk üléseket, — mert csak az ilyen gyűléseken lehet nyugodtan, őszintén beszélni és a munkásságot meggyőzni. S én számtalan esetet tudnék felsorolni annak bizonyítására, hogy ezek a megbeszélések alkalmasak voltak arra, hogy nagyon kényes kérdéseket is jól intézzünk el. Az ilyen intézkedésre tehát az élet rácáfol. Emlékezem arra, hogy a háború alatt volt egy eseteim, amikor a munkások Salgótarjánban sztrájkba állottak. Akkor odakerült egy generális, aki mindennap 300 foglyot ejtett, ugyanis összefogdostatta azokat a munkásokat, akik a hegyekben bujkáltak, nem akartak dolgozni és mindennap jelentette a hadügy minist érnek, hogy hány foglyot ejtett. A munkások azonban nem vették ezt valami komolyan és négyes sorokban mentek Kassán a haditörvényszék elé. A generális igy mindent el tudott érni, csak azt nem, hogy szén legyen. Amikor pedig levitette a munkásokat a bányába, azok elfújták a lámpákat, a szegény katonákat meg majd a hideg verte ki, nem tudták, hogy most mi történik velük; könyörögtek, hogy engedjék ki őket, mire ki is engedték őket. Minden hiábavaló volt. Amikor azonban leültek velük tárgyalni és azt mondták, hogy igenis, hajlandók a kérésüket teljesíteni, a munkások még aznap dolgozni kezdtek és este 6 órára 100 vagon szenet termeltek ki. Ne tessék tehát azt hinni, hogy ilyen, a Bach-korszakból ittfelejtett intézkedéssel a munkásságot vagy annak valamelyik intézményét lehetetlenné lehet tenni, mert az élet követelményei minden rendőri intézkedést keresztülhúznak. Ha pedig már megfigyelés van, akkor az észszerűen történjék, ne váljék belőle operett. Ne történjék az. ami a belügyministerium erkölcsrendészeti rendeletével történt, hogy egy időben Európa összes színpadjain erről tréfálkoztak, s azt hiszem, hogy ezzel ma már idehaza is tréfálkozhatunk, mert nein hinném, hogy akadna olyan ember, aki azt komolyan veszi. Megtörténhetett, hogy talán lebüntettek egy pár embert, akik feltűnési viszketegségből jelentkeztek a rendőrségen azért, hogy a nevüket az újságokban kinyomtassák, de erről a rendeletről ma már senkisem beszél. Viszont megmarad Írásban és akinek eszébe jut, alkalmazhatja azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy nincs érvényben. Ugyanilyen ez a rendőri intézkedés is. Sokkal kevesebb zaklatás nélkül lehet ezeket a kérdéseket ésszzerüen és helyesen megoldani. Külföldi államoknak is vannak ilyen állambiztonsági intézkedései, a bécsi rendőrségnek is meg vannak ezek a megfigyelései, csakhogy a bécsi rendőrségen nem sokszor egyenesen megbizhatatlan bemondásokra alapítják jelentéseiket, hanem komoly,