Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-153
434 'Az országgyűlés MpviselöJiázánah J zolni. Meg vagyok azonban győződve róla, hogy a számok ugyanazt igazolnák, mint amit azok a számok, amelyek a cseh üvegiparban annak idején megállapítást nyertek. Hiszen lehetne a nyomor képének ezt a felsorolását folytatni a végtelenségig és lehetne itt még a példák százait felemlíteni, hogy milyen helyzetben vannak azok az emberek, akik dolgoznak és rá lehetne mutatni arra is, hogy ezt mi idézi elő. Mi ismételten kértük már ebben a tekintetben az intézkedést és eljártunk a kormánynál, eljártunk a népjóléti ministeriumnál, eljártunk a fővárosnál és kértük azt, hogy amennyiben már a magánvállalkozás nem tud lépést tartani — nem tudom milyen okokból, illetőleg tudom, csak nem akarom most ezzel a t. Ház idejét igénybe venni, hiszen az egyik took, az a magas kamatú hitel, amelynek nyújtásával egyenesen megfojtják az ipart, de ezeknek az okoknak felsorolására nem akarok most rámutatni — kértük azt, hogy a tervbevett, már úgyszólván elrendelt beruházási munkálatokat eszközöljék. Eljártunk a népjóléti minister urnái, akinek képviseletében az államtitkár úrral tárgyaltak azok a vezető emberek, akik közvetlenül a munkásokkal érintkeznek. Énnek hatása folytán — amint a lapokból értesültem, — az egységespárt közgazdasági bizottsága nyomban ülést tartott, ugy tudom, másnap a ministertanács is foglalkozott ezzel és a lapokban megjelent egy hír, amely szerint a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozik és hogy megmutassa .azt, hogy gyorsan szándékozik tenni, nyomban elrendelte egy körülbelül hatmillió pengős állam vasúti beruházási munkának kiadását. Én nem mondom azt, hogy ezzel a hatmillióval az egész probléma meg van oldva, de ez mindenesetre segítség. Munkát jelent sok asztalosnak, vasmunkásnak, festőnek és egyéb munkásnak. Tervbe volt véve nem tudom hány vagon építése, telefonjelző és egyéb készülékek készítése és ez jó hatást váltott ki a szenvedők és nyomorgók között, hogy ime, mégis ezt a hatmillió pengős munkát most már kiadják és azután jön a Máv. ujabb beruházása, körülbelül 120 millió pengő értékben és igy ennél a nagy munkánál mégis lehetőségük nyilik, hogy egy falat kenyérhez végre hozzájuthassanak. Sajnálattal kell azonban megállapítanom: nem látom sehol, hogy hol van ez a munka. A kereskedelemügyi minister ur egy magánbeszélgetésben kijelentette, hogy a lapoknak ezek a hiradásai nem felelnek meg a valóságnak, mert ezeket a rendeléseket csak akkor fogják kiadni, ha a Máv. rendeléseivel kapcsolatos hitelműveleteket le fogják bonyolítani. Kérdezem, mire való ez a huza-vonal Amikor látják, hogy a munkanélküliek száma a duplájára emelkedett, amikor látják, hogy a munkások életszínvonala mennyire a békeidők szinvonala alá süllyedt, amikor azt látják, hogy a magánipar és kereskedelem kénytelen üzemeit összevonni, embereit elbocsátani, akkor legelemibb kötelessége az államnak, hogy azokat a munkákat, amelyeket^ pedig tervbe vett, minden bürokratikus eljárás mellőzésével sürgősen bocsássa az ipar rendelkezésére. Egyenesen kétségbe vagyok esve a kereskedelemügyi minister ur érzéketlensége miatt és nem tudom megérteni. Ugylátszik, elzárt szobában, az élettől elvonatkozva él, semmi érzéke sincs semmi iránt, és hagyja a dolgokat menni a maguk _ sablonja szerint. Bocsánatot kérek, de nem éljük már azokat az időket, amikor azt lehetne mondani: ráérünk, majd lassan, megfontolva, meggondolva elintézzük a [53. ülése 1928 március 30-án, pénteken. < dolgokat. A minister ur professzor-ember és nekem a professzorokról ilyen gyakorlati munkákkal kapcsolatban nem mindig van a legjobb véleményem, mert hasonlítanak ahhoz az emberhez, aki az esernyőt az ágyba fekteti, maga pedig sarokba áll. (Derültség.) Nem szeretném, ha ez az elmélet itt is gyakorlativá válnék. Ne méltóztassék ezt az állításomat általánosítani, én momentán csak a kereskedelemügyi minister úrra vonatkoztattam ezt» mert nála láttam ehhez a tréfához hasonlítható intézkedéseket s ugy látom, ő egyáltalán nem bir érzékkel az élet iránt, A minister urnák az volna a kötelessége, hogy a maga körében is igyekeznék mindent elkövetni, ami emberileg lehetséges és megmutatni azt, hogyha már a ministertanács ezt elhatározta, akkor nem rajta múlik, nem ő akadályozza meg, hogy ez keresztülvihető legyen, sőt ő igyekszik többet nyújtani, mint amit a ministertanács neki engedélyezett, igyekszik gyorsabban dolgozni és inkább utólag bejelenteni, hogy ezt már meg is csináltam, hogy igy ne mondhassa senki: nála késik a munkák végrehajtása. Nagyon kérem a minister urat, ne tekintse ezt a felszólalásomat sablonos figyelmeztetésnek, mert el lehet rá készülve a minister ur, hogy egyszer a Lánchid mellett fel fognak sorakozni mindazok a munkások, akiknek ő miatta nincsen munkájuk és én nagyon félek, hogy szűk lesz az az utca, amely ott vau, nem lesz elegendő annak a sok ezer embernek befogadására. Ne higyje a minister ur azt, hogy ezt a kérdést azzal lehet elintézni, hogy a főkapitányságra telefonál, rendőri készenlétet, karhatalmat kér, mert ez nem rendőri kérdés. Ezt lehet esetleg egy napra a rendőrséggel szétveretni, de ezzel az emberek gyomra nem telik megc, az emberek nem laknak jól. Tessék tehát a bajt orvosolni és mindazokat a munkákat sürgősen kiadni,'' amelyeknek végrehajtása már tervbe van véve. Nem kívánom a t. Ház figyelmét továbbra is igénybe venni, bár még nagyon sok egyéb mondavalóm volna a kormány általános politikáját illetőleg, azonban ki kell jelentenem, hogy ezeknek a bajoknak egyik okául azt is tartom, hogy a kormány egyoldalú politikát folytat: mig az egyik oldalon megengedi a munkáltatók szervezkedését, megengedi a korlátlan befolyást az iparra és az ő érdekeltségükre, addig más oldalról a munkássággal szemben nem látjuk ugyanezt. Nekem alkalmam volt nem egy testületben, munkáltatói, kereskedői és egyéb testületekben, résztvenni, ahol kérdéseket és politikai vonatkozású kérdéseket is tárgyaltunk, de sehol nem láttam rendőri kirendeltséget. Azt azonban tudom, hogy amikor én akár & n Nemzetközi Munkaügyi Hivatal szervezetéről, — ami igazán nem politikai vonatkozású kérdés — akár a nyolcórai munkaidőről, vagy más szociális vonatkozású kérdésről előadást tartottam, minden egyes alkalommal megjelent ott a rendőrkapitány és legalább hat rendőr és ezeknek a statisztálása mellett lehetett csak sok esetben az előtt a harminc-negyven munkás előtt előadásomat megtartani. Nem egy esetben megtörtént, hogy a munkások összejöttek azért, hogy megbeszéljék, vájjon milyen álláspontot foglaljanak el valamely akkordtételnek a munkaadó részéről történt megállapításával szemben, vagy az akkordbér leszállítása ellen, vagy hogy^hozzájáruljanak-e a munkaadó által kívánt túlórázáshoz és milyen pótlékot kérjenek: ilyenkor mindig szükségessé vált ennek az összejövetelnek a rendőrségen való bejelentése és'mindig megjelent ott egy rendőrtisztviselő,
