Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-153
Az országgyűlés képviselőházának 153. ülése 1928 március 30-án, pénteken 1 , '425 is, hogy a megszállott területen történő atrocitások visszahatással vannak a mi ha+' -inkra, hiszen az ott élő testvérekről van szó, akiknek sorsa, anyagi tönkretétele előttünk nem lehet közömbös. A szomszéd joga különben a népek jogában is szerepet játszik. A harmadik alap, amelyből magamnak jogot meritek: a szükségtörvény. Birálatom elmondásánál hivatkoznom kell még a szükség törvényére is. Ha bármelyikünk látja, hogy az ő fivérét a szomszéd meg akarja ölni, akkor a szükség törvénye jogot ad arra, hogy fivére segitségére átmehessen a szomszéd házába, ha mindjárt esetleg a szomszéd kerítésének festéke ennek következtében kissé lekopnék is. A magyar kisebbségeket érő sérelmek között legsúlyosabb és első helyen áll az állampolgársági kérdés. Az állampolgársági kérdést a békeszerződés rendezte, azonban meg kell állapitanunk, hogy a Cseh-Szlovák Köztársaság túltette magát ezen a békeszerződésen, amennyiben egyszerűen kiadott egy rendeletet, amelyben az áll, hogy annak az ottlakó egyénnek, aki 1910. után szerezte meg állampolgárságát vagy igényét, állampolgársága, illetőleg illetősége revizió tárgyává tétetik. Ez bizonyos revizió, amelynek következtében a magyarokat, akik a kormánynak nem tetszenek, egészen egyszerűen kiteszik. Hogy az atrocitások milyen nevetséges és bosszantó formában történnek ezen a téren, azt legyen szabad megállapítanom a Cseh-Szlovák parlamentben elhangzott egy interpelláció kapcsán, amelynek szövege itt van előttem (olvassa): »Szily Vince, nagyemőkei római katholikus plébános, 1913. évi szeptember hó 6-ikán került plébánosnak Nagyemőkére (Nyitra megye) s ott azóta megszakitás nélkül lakik. Nevezett a zsupáni hivataltól 1919 októberben, mint nagyemőkei illetőségű, útlevelet kapott, odavaló illetősége tehát elismertetett. Annál inkább jogosan történt az, mert nevezett 1919 áprilisban a pozsonyi egyházi referens kivánlságára a honpolgári fogadalmat is letette. Medveczky Károly ur azonban, a pozsonyi egyházi referens, akinek botrányos erőszakossága már-már veszedelmes ellenhatást kelt, Szily Vincét ennek dacára kényszeríteni akarta, hogy Nagyemőkéről táVozzék, hogy oda valamelyik kreatúráját beültesse. Szily hajlandó is volt távozni, ha más állást kap és épen a közelmúltban a pozsonymegyei boldogfai plébánossal akart cserélni, amikor is kézbesítették neki a nyitrai zsupán 6307/921. számú végzését, amely őt a köztársaság területéről kitiltja azért, mert politikával foglalkozik. Eltekintve attól, hogy az indok teljesen hazug, hiszen a nagyemőkei csendőr őrmester is megbotránkozott ezen a ráfogáson és kijelentette, hogy a plébánosra bármit is ráfoghatnak, de a politizálás vádját nem, eltekintve attól, hogy a zsupáni hivatal abban in törvényellenesen járt el, hogy a kiutasító határozat ellen fellebbezést nem engedett, holott az ellen a ministerhez van fellebbezés, mindezektől eltekintve ezen eljárás annyira jogtalan, sőt esztelen, hogy nyilván csak Medveczky vallási referens gyűlölködő agyában fogan hatott meg.« Ez az, egyik, mélyen tisztelt Ház! De nem is kell messze mennünk, hiszen ma, sajnos, Magyarországon élnek már olyan férfiak, akik hosszú éveken keresztül a Felvidéken éltek. Hiszen Körmendi-Ékes Lajos, aki ma Veszprém megye főispánja, 20 évig volt Kassán városi tanácsnok és a végén, mint nem oda valót, kiutasitották. Vagy tovább megyek. Az én parlamenti utódom a Cseh-Szlovák képviselőházban: Palkovics, egy 70 esztendős papi ember, aki 40 évig paposkodott Komárom megyében; ezt is, mint nem odavaló illetőségűt, kiutasitották. Ezek olyan személyek, akiknek a neve mégis közismeretes. De hol vannak még a vasutasok, postások, a volt állami alkalmazottak százai, akiket nemcsak hogy állásukban át nem vettek, hanem hogy az állam tőlük megszabaduljon^ egész egyszerűen ki is utasították? A magyar kormány figyelmét erre a kérdésre különösen fel kivánom hívni, mert ez az, a bizonyos Damokles-kard, amely a magyarságot odaát borzasztóan veszélyezteti. Ezzel kapcsolatos a szabadságvesztés kérdése is. Odafenn a magyar polgár, vagy az, aki magát magyarnak mondja, — ha mindjárt német vagy tót anyanyelvű is — nagyon könynyen ki van téve annak, hogy egy szép napon a kormány által fentartott propagacna kancellária besugása folytán börtönbe kerül. Bátor vagyok egy esetet felhozni, amely egy csepeli iskolaigazgatóval történt. Ez a csepeli iskolaigazgató, aki különben bártfai születésű, a Felvidékre ment egy évvel ezelőtt — tehát még az angol lord akciója előtt, amikor ő még nem is tudhatott a lord akciójáról. Amikor mint bártfai ember bártfai rokonsága és ismerősei körében a magyar viszonyokról beszélt, akkor többek között olyan kijelentést tett, hogy a magyarok szeretik a szlovákokat, csak a cseheket nem. Beszélt a magyar hadseregről, amelynek ugyan nincs olyan jó ruhája, mint a cseh-szlovák-katonáknak, de jobban fegyelmezett. Beszélt a magyar leventeegyesületekről is. Többek között pedig egy tanítótól azt kérdezte, hogy megelégedett-e a fizetésével, s azt mondta, hogy hallomása szerint a szlovenszkói egyházi tanítók nincsenek megelégedve a fizetésükkel. Ezekért a kijelentésekért, amelyeket besúgtak, a hatóságok perbe fogták, mégpedig azon a címen, hogy ő az angol lordnak szlovenszkói megbízottja es a magyar irredentának szintén ottani megbizo'tja. Előttem fekszik az ügyészség vádirata magyarra forditva. Nagyon jellemző, hogy milyen gyorsan juthat az ember a Felvidéken^ az irredentizmus vádja alá. Ennél a szegény igazgatónál, aki egyben nyugdíjas, amikor megmotozták, szerencsétlenségére 7000 cseh korona volt. Hiszen hetedmagával, egész családjával utazott át és akkor találtak nála 7000 cseh koronát. Ebből a 7000 koronából állapította meg az ügyész a presovai, (Felkiáltások a középen: eperjesi!) az eperjesi törvényszék illetékességét. Az indokok ezek: Hogy a vádlott érintkezésben volt a magyar irredenta vezetőivel, bizonyítja már az a körülmény, hogy ő mint nyugdíjazott állami iskolai igazgató, 200 pengő havi nyugdíjából tudott egy költséges útra, Szlovákiába, hetedmagával családjával együtt feljönni. Ha tehát valaki, mint ez a,szegény ember, aki nővérének temetésére ment és ecélból elzálogosította a maga kis holmiját, összeszed ennyi pénzt, akkor ez már elegendő bizonyiték arra, hogy irredenta. De a dolog pikantériája az, hogy az eperjesi törvényszék ezt az embert ezeknek a vádaknak alapján hét havi fogházra Ítélte. Ezt a Kassai Napló március 10-iki száma állapítja meg hitelesen. Ezzel kapcsolatban a mélyen t. kormánynak személyeket is tudnók tanukul adni, hogy az egyik vádlottal — magyar férfi volt — mi történt. Kihallgatta a vizsgálóbíró és miután az az illető ember Csepelre való, érdeklődött tőle, hogyan is volt az a csepeli robbanás
