Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-152
r Az országgyűlés Mpviselöházánah 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. 401 kel, felhajtással rablással, zsarolással vádoljon meg egy termelési ágat és egy társadalmi réteget, olyan vádakkal, amelyek alkalmasak arra, hogy megvetésnek tegyék ki a közvélemény előtt. Fejtegetéseimből ki fog derülni, hogy én azt a* szakadékot, amely az ország szerencsétlenségére a különböző termelési ágak között egészen szükségtelenül állott elő, nem akarom tágitani, mégis tűrhetetlennek kell tartanom azt, hogy a magam osztálya vogelfrei-nak legyen tekinthető bárki által. Én az általuk használt hangot és beállításokat, — sajnálom, hogy Gaal Gaston t. képviselő ur épen e percben nincs jelen és hogy ezt távollétében kell megállapitanom — saját magukhoz sem tartom méltónak és szégyelném magam saját magam előtt, ha ezeket az illojális támadásokat erről a helyről az egész magyar gyáripar nevében a legerélyesebben vissza nem utasítanám. (Görgey István: Ugy van!) Kállay Tibor t. képviselő ur csodálkozik azon, hogy ilyen támadás Sándor Pál képviselő ur_ részéről elhangzott. Én nem csodálkozom rajta, hiszen a képviselő ur előre közölte velem, hogyha -a felsőházi törvény revíziójánál megtörténik az a rettenetes anomália, hogy a magyar gyáriparnak joga lesz 2, mondd: összesen két képviselőjét a Felsőházba kinevezésre saját magának kijelölni és ha nem. bizatik ez a kamarákban tömörült kereskedelemre és kisiparos társadalomra, akkor e miatt a legerősebb támadásokat fogja ellenük intézni. Erről a kérdésről igazán nem érdemes beszélni. Én csak épen Gaal Gaston képviselő úron csodálkozom, aki a foglalkozási ágak között minduntalan a kötelességek helyes arányát kutatja, de a jogok helyes arányára nem helyez súlyt. Az ő támadásai is abból a felsőházi ügyből indultak ki. A gyáripar hány képviselőjének kellene bentülni a Felsőházban, ha az ő bázisából a 3800-as kontra 2800 milliós termelési értékből indulnának ki, vagy akárcsak a lakosság számarányát tekintenek. , Nem kivánok _ erről a kérdésről tovább szólni, csak azt ajánlom Gaal Gaston képviselő urnák, hogy olvassa el múlt heti beszédjének azt a részét, amely a mezőgazdasági kamarákkal foglalkozik és amelyben azt mondja (olvassa): »Érdekképviseleteket megcsinálni ugy, hogy a képviseltek joga tökéletesen egyforma, akármekkora érdeke van abban az intézményben az illetőnek, bürokratikus. Ilyet csak azokban a bolond időkben lehetett csinálni, amely idők ezt a törvényt szülték. Azonkivül a kamarai intézmény 'képviseletet ad a munkásnak, képviseletet ad a kisbirtoknak és képviseletet ad a nagybirtoknak. Száz holdtól fedfelé kezdŐdük a nagybirtok. Hát a száz holdas ember nagybirtokos 1 ? Ezt is tendenciózusan csinálták«. Méltóztassék itt behelyettesíteni a »mezőgazdasági kamarát« a »kereskedelmi kamarával«. Nekem ugyan nem ez a véleményem a kereskedelmi- és iparkamarának tisztes 80 éves intéziményről, * amely olyan időben létesült, amikor a gyáripar^ mai értelmében még nem is volt, de ha a képviselő urnák ilyen az álláspontja, akkor csakugyan megértheti, hogy miért lehet a gyáriparnak 'kijelölési jogot adni arra, hogy kit tart alkalmasnak a Felsőházban való képviseletre, és azt hiszem, hogy mikor ezt a mélyen t. kormány honorálta, amiért köszönettel tartozunk neki, ez még sem tekinthető szemérmetlen előretörésnek és nem tudható be a társadalom egy olyan kis rétege őrületes hatalmának, amely be tudja hálózni az egész állami szervezetet és a törvényhozást. Én általában ugy vagyok a gyáiriipar őrületes hatalmával, mint Mikszáth »Szent Péter esernyője«-vei. Keresem, keresem, szeretném megtalálni, de nem találom meg, mert valahol a Tisza fenekén nyugszik. Nem tál álom ezt a gyáripari befolyást és hatalmat sem a kormányzatban, sem a törvényhozásban, sem a gazdasági közvéleményben. Pedig talán nem is ártana az ország gazdasági érdekeinek, ha a (közvélemény egy kicsit jobban ismerné meg ennek a foglalkozási ágnak jelentőségét és azt ne túlnyomólag a bőrzepapirok játéka után ismerné. Félve nyúlok a vámkérdéshez, mert ujabb kereskedelempolitikai tárgyalások előtt állunk, talán a legnehezebb előtt, amelytől sokat vár a magyar mezőgazdaság, talán többet, mint amennyit remélni lehet Soha nem volt nagyobb szükség az egységes gazdasági közvéleményre, mint ma. Minden megnyilatkozásnál a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Egészen csodálatos jelenség a mi egyébként egészséges ösztöneink mellett az, hogy a külkereskedelmi tárgyalások technikájába sehogy sem tudunk társadalmilag beleilleszkedni. Ha nézzük a külföldet, azt tapasztaljuk, hogy a sokszor hónapokig, évekig húzódó tárgyalások alatt, amikor sok esetben szintén nagy országos érdekeink fűződnek az ilyen tárgyalásokhoz, az egyes országok és azoknak sajtója teljes hallgatásba burkolóizük. Aki figyelemmel kiséri akár a cseh, akár a német vagy francia lapokat, soha más hirt nem olvashat ilyenkor, amikor a tárgyalások folynak, mint azt,- hogy tárgyalások folynak, anélkül, hogy a tárgyalási témáról említés tétetnék. Azt kell mondanom, hogyha eddigi szerződéseink nem hozták meg azt az eredményt, amelyet tőlük vártunk, ez bizonyos fokig a mi saját gyengeségünkön is múlik. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a főok nem egyes államok szándékos ellenséges politikai magatartásában keresendő. Azután méltóztassék meggondolni, milyen zavarólag hat magukra a tárgyalókr ilyen kisérő zene éis milyen miértékben hathat ki az ő egyéni ellenálló képességükre ezeknél a hosszú, fárasztó tárgyalásoknál. Azt hiszem, ezekről megfeledkeztek azok a képviselő urak, akik jónak látták épen ezekben a napokban, ezekben a hetekben provokálni & vitát. Lényegében ugy látom a dolgot, hogy a nemzet és a kormányzat az ország megcsonkítása után válaszút előtt állott. Ta ián választhatta volna a tiszta mezőgazdasági államot, amelynek helyzete azonban nem lett volna olyan, mint Dániáé, amely tenger mellett van és két nagy fogyasztó ország, Anglia és Németország szomszédságában fekszik, hanem centrálisán fekvő, amely a , maga produktumával megfizethette volna az idegen államok iparcikkeit, lett volna senyvedő, mindinkább összehúzódó gyáripara, beomlásra váró gyár kémény ékkel, sínylődő kézműipara, amelyet a külföldi nagyipar versenyképtelenné tett volna, egy halálraszánt középosztálya, amely az elproletarizálódás veszélye előli menekvés utolsó reményétől is meg lett volna fosztva. Bekövetkezet volna a megmaradt városok elnéptelenedése, a városi népesség és a mezőgazdasági munkástömegek egyébkénti elhelyezkedési lehetőségének hiján a földnek további elaprózódása. Lehettünk volna egy nyugatabbra fekvő Bulgária. A kormányzat és a társadalom nem ezt az utat választották, aminthogy valójában nem is választhattak mást, mint amit választottak. Hálás vagyok Görgey István és Kállay Tibor t.
