Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

400 Az országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. a népszövetségi kölcsön maradványa, amely már amúgy is terheli évek óta fizetési mérlegünket, bár itt kamatdifferenciáról van szó. A legnagyobb tisztelettel hajlom meg Teleszky őexcellenciájának pénzügyi szaktekintélye előtt. Múlt heti megnyilatkozása a Felsőházban csakugyan olyan jelentőségű is, amely mellett a pénzügyi kormány nem mehet el anélkül, hogy figyelmére méltatná. De azt a tételt, hogy külföldi hitelekből csak olyan haszonnal járó beruházást szabad létesíteni, amely a kamatterhet közvetlenül meg is hozza, nem tudom gazdaságpolitikai dogmául elfogadni. Természetes, hogy a legnagyobb óvatosságra van szükség, de anélkül, hogy a fizetési mérleg problémájába be akarnék mélyedni, valahogy azt hiszem, hogyha eltekintünk a kereskedelmi mérlegnek a legutóbbi évben tapasztalt kedvezőtlen alakulásától, amelyet nem szeretnék állandó jellegűnek tartani és ha más részről állami adósságaink mai állományát tekintjük, annak kamatterheit mégis el tudom képzelni, ismétlem, kellő óvatosság és mérséklet mellett, hogy lehetnek és vannak olyan munkálatok, amelyek az, ország gazdasági életére közvetve olyan kedvezően hatnának, hogy azért szívesen viselném el a fizetési mérleg megterhelését is. Nem gondolok elsősorban olyan munkálatokra, amelyek Gaal Gaston t. képviselő ur szerint csak azért szükségesek, mert a gyáripar érdekében vannak. Ellenkezőleg, olyanokra gondolok, amelyek elsősorban a falusi lakosság érdekeit szolgálják. Hogy példát említsek, azt hiszem, hogy nem az a magyar kereskedelmi minister fog szobrot kapni, aki az autó-utakat épiti meg, — bár ez is rendkivül fontos és hasznos doolg, — hanem az* akinek valamikor sikerülni fog a vicinális-utak és községi utak kérdését valahogy előbbrevinni. (Ugy v&n! jobbfelől.) Én még attól sem riadnék vissza, hogy külföldi kölcsön alakjában nagy összegeket bocsássunk a földmivelésügyi minister ur rendelkezésére azért, hogy a nagy folyószabályozáson kivül az állam mederrendezési és szabályozási munkálatokat végeztessen a kisebb folyókon és patakokon. (Helyeslés jobbfelől.) Ezzel közvetve a közgazdaságnak olyan nagy szolgálatot teljesithetünk, amely megéri azt a terhet, amelyet az ilyen kölcsönöknek közvetlen kamatszolgáltatása jelent. Az osztrák költségvetés 191 millió schilling beruházást irányoz elő, 150 millió schilling költségvetési hiánnyal, s a felhatalmazási, törvény módot ad az ottani kormánynak arra, hogy a népszövetségi kölcsön maradványaiból nem futná beruházások folytatására, külön beruházási kölcsönt vegyen fel. Csehországban egyedül az üzemi beruházásokra 113 millió pengőt forditanak, amelynsk egyrészét szintén hitel utján veszik igénybe. Emellett a; költségvetési tételekben a rendkivüli dologi kiadások között körülbelül 130 millió pengő összegű olyan munkálat van felsorolva, amely kétségtelenül beruházási jellegű. Mindebből kifolyólag annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy bár én is látok egyes olyan tételeket, amelyek az én Ízlésemnek nem felének meg, a kormány beruházási tevékenysége csakugyan nem olyan, amely tehertételként róható fel, ellenkezőleg, ha elfogulatlanul szemléljük, akkor ezt elismeréssel kell fogadni. Egyben azonban igazat kell adnom Kabók t. képviselőtársamnak. Egyik-másik tárcánálvagy inkább üzemnél a munkáltatók kiadását egy kissé lanyhán, vagy bürokratikusán kezelik olyankor is, amikor pedig a gyorsitáfi a munkáskezek százainak, vagy ezreinek exisztenciájába vág. Lehetetlennek tartom például, hogy az Államvasutak a véglegesen elhatározott munkálatokat azért nem adják ki, az előkészületi tárgyalásokat azért húzzák, mert^ a hitel formálisan nem áll rendelkezésükre. Ezért például a gépgyárakban a munka folytatólagossága nincs biztositva. Ezt nyomatékkal ajánlom az igen t. kereskedelemügyi minister ur és pénzügy minister ur figyelmébe és kérem, találjanak valamilyen módot a segítésre. Felhatalmazás adásával előlegek felvételére méltóztassanak ebben a dologban a bürokráciának kissé nagyobb gyorsaságot adni. A beruházások már az állami kiadások kérdése s ezeknek csak egy nagy tételét, a személyi kiadáskat akarom globálisan szemügyre venni, amelyek már sokkal kedvezőtlenebb képet nyujtanaik, mint a bevételi oldal. A közszolgáltatási bevételek 60%-a, vagyis 460 millió személyi kiadások, az üzemekkel együtt. Ausztriáiban ez csak 44%, Csehországban 38%. Teljesen tudatában vagyok azoknak a nagy nehézségeknek, amelyek a kormányzat elé tornyosulnak, tudom és látom a szerencsétlen okokat, amelyek nem mai keletűek, hanem a forradalmakra vezethetők vissza és amelyek a nyugdíjterheket a megszállott területekről való özönlés révén megrluzzasztották, tudom azt is, hogy a további elbocsátások nyugdíjazással járnának és igy a terhek csökkentése szempontjából alig barnának jelentőséig geh mégis azt kell mondanom, hogy a személyi kiadások tekintetében csakugyan túlontúl elértük a megengedhető határt. Bármilyen szomorú is legyen ez egy mindnyájunk szivéhez közelfekvő társadalmi osztály kilátásaira, tovább menni csákugyan nem lehet és nem szabad. Elhagyóim az állami pénzügyek terrénumát és egy-két gazdaságpolitikai kérdéshez szeretnék még hozzászólni, amelyek épen olyan kontroverz kérdések, mint a pénzügyiek és amelyekben az ellentétes felfogások és ellentétes érdekek talán még élesebben ütköznek össze, mint az előzőkben. Ha ennek okát keresem, alig tudom megtalálni: talán az, érdekképviseleti rendszer túlhajtá&a, talán az atomizálási vágya a társadalmi rétegeknek, amelyek zárt testületekben akarnak elhelyezkedni, amint ezt látjuk a kamarai rendszer kifejlődésében és annak kihatásaiban. Nagy veszélynek tartom ezt, mert elhomályosítja a nagy cisszefüggéseket, szükiti a nézőpontokat, mélyíti a természetes ellentéteket, lazítja a kölcsönösséigen alapuló társadalmi rendet, felkelti az indulatokat, szítja a gyűlöletet. Mi az oka ennek? Talán a nemzeti életünk megszükülése folytán lelkünket megülő köd, talán a társadalmi rétegeknek elküilönitett nevelése, — ezért sürgetem folyton és folyton az alsófoku középiskolai oktatás ^egységesitését a nyoleosztályu elemi iskola révén — talán a foglalkozási agák keveredésének hiánya, nem tudom, csak azt érzem, hogy^ nem jól van ez, nem ez a nemzeti szükségesség, nem ez felel meg a nemzeti érdeknek és nem ez a feltámadás útja. Ebből az alkalomból a vám kérdéshez akarok hozzászólni. (Halljuk! Halljuk!) A legmélyebb szomorúsággal töltött el az a hang, amelyet a legutóbbi tárgyalások során Sándor Pál és Gaal Gaston t. képviselő urak megütöttek a gyáriparral szemben, amelynek egyik szerény közéleti képviselője vagyok. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, példátlan az, hogy valaki ^ gazdasági kontroverziákból kifolyólag az ország szine előtt hazaárulással, vesztegetések-