Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-152
r Áz országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29~én, csütörtökön. 399 mentes tartalékolási lehetőége: az értékcökkenésleirás, gépek és berendezések természetes elhasználódiásának pótlására. (Gál Jenő: Élnek is vele sokan!) 'Méltóztassék meghallgatni, erre vonatkozólag akarok adatokkal szolgálni. A múlt év végén — betekintettem, mert érdekelt a kérdés — 71 nagyvállalatnál — ezek voltak a reprezentatív vállalatai a gyáriparnak — a betekintett adatokból azt állapítottam meg igen nagy megdÖbhenésemre, hogy ennél ja 71 nagyvállalatnál az összes értékcsökkenési leírások a saját tőkének csak 2-84%-ára rúgtak átlagban, ami keveseb, mint amennyi adómentesen megengedhető lett volna. Ez nem mutat rá valami túlnagy belső tartalékolásra és túlnagy nyereségre. De nem kivánom ebbeli fejtegetéseimet kimélyíteni, mert nem akarok ugyanabba a hibába esni, amelyet; ostorozok. Nem szeretném, ha ebből rossz következtetéseket vonnának le és ebből kár származnék. (Gál Jenő: Inkább a szindikátusi külön nyereségben vannak felhalmozva!) Bocsánatot kérek, előbb fogja az illető vállalat adómentesen leirni, mintsem hogy eldugja. Még csak egyet szeretnék megjegyezni. Az Értékpapir Kereskedők Egyesületének azt a javaslatát, amely ezek szerint tehát nem is a társulati adóalanyoknak a javaslata, — mint ahogy azt Gaal Gaston, t. képviselő ur hiszi, és azoknak bűnéül rója fel ezt a javaslatot, — abszolúte nem tartom helyesnek, hanem elméleti és gyakorlati szempontból is elhibázottnák» Mint társulati adóalany szívesen fizetek több dividendát és több adót, csak több nyereségem legyen, de mint vállalatoknak felelős vezetője hogyan tudhatnék belenyugodni abba, hogy az 1926. évre fizetett adót akkor is fizetnem kelljen négy éven keresztül, ha a vállalat nem éri el az 1926. évi nyereéget. A társulatiadé nem olyan adónem, amely megkövesithető, akkor sem, ha túlmagas, akkor sem, ha túlalaesony, de mindenekfelett ne tessék ezt a javaslatot a gyáriparnak amúgy is hosszú bűnlistájára venni, mert ez volna, — hogyha a t. képviselő ur szavaival éljek, — az infernális igazságtalanság. (Gaal Gaston: Az is szép társaság!) De visszátérek a budgetkeretek tárgyalására* Étn azokkal a külfödi összehasonlitásokkal, amelyeket tettem, korántsem azt akartam bizonyitani, mintha adóbevételi előirányzatunk az ország teljesitőképességéhez viszonyítva csekély volna és nem ér zeném én is, hogy a különböző termelési ágak mai helyzete, a kereső osztályok bevétele és a haszonmargeoknak minden oldalon való megszükülése mellett nem érkeztünk volna el szolgáltatási képességünknek határához. Meg kell azt is mondanom, hogy azok az Összehasonlítások, amelyeket^tettem, csak akkor igazak, ha a költségvetési " előirányzatok egyúttal a tényleges bevételt jelentik. Nem tudom, hogy a cseh és az osztrák pénzügyi kormány miiyen feleslegekkel dolgozik. A felhatalmazási törvénycikk szövegezéséből láthatjuk, hogy bizonyos feleslegekkel ott is számolnak. De ha feltételezem azt. hogy odaát egyáltalában nincs felesleg, nálunk pedig az utóbbi évek tapasztalatai szerint 10%-os túlbevétel mutatkozik, akkor ez számokban ugy fejeződik ki, hogy a fejenkénti megterhelés Ausztriában lecsökkent 50%-ról 25%-ra és a csehországi 28%-os fejenkénti megterhelés lecsökkent 14%-ra. Én mégis azt mondanám, hogy az ország mai gazdasági állapota mellett olyan feleslegekkel, mint amelyek az utolsó két évben adódtak, az uj költségvetési évben nem számolhatunk. Legyen szabad ehhez hozzátennem, hogy a pénzügyi kormányzatnak sem kellene ilyenéi az eddigi mértékben számolni: mert bármennyire hirdessék is némelyek az ellenkezőjét, az 1926/27-es évek a termelésnek és a fogyasztóképességnek felfelé törő szakai voltak» a gazdasági vonal felfelé ivelődött. Természetes, hogy a bevételek, amelyek nagyobb részben a fogyasztáson és a forgalmon alapultak, ilyen időben automatikusan emelkedtek. Az 1928-as években, mintha ennek az évnek a rádiusza egy kicsit megszűkült volna, vagy legalább is további fejlődésre a legközelebbi hónapokban nem számolhatunk. Természetes kötelessége ilyenkor a pénzügyi kormányzatnak az ilyen helyzethez való alkalmazkodás, amelynek szerintem abban kellene állnia, hogy az adózás további úgynevezett kimunkálásának időlegesen szünetelnie kell. Különösen szünetelnie kell ennek a kisebb exisztenciák érdekeire való tekintetből. Tisztában vagyok vele, hogy az adóelmélet szemszögéből nézve, ez talán nem egészen helyes, hiszen az igazságos adózás és egyenlő teherviselés szempontjából szükséges az adóalanyoknak az az állandó ellenőrzése, amely egyedül képes megakadályozni azt, hogy egyesek mások terhére bevonassanak az adózás körébe. A magam álláspontja szerint örülök, vagy örülnék a feleslegeknek, ha ezek természetes utón, a forgalom növekedése révén állanának elő, de erőltetni a dolgot a mai kissé megzavart, teljesen át nem látható gazdasági helyzet mellett nem szabad. Örülnék az ilyen természetű feleslegnek, mert ez teszi lehetővé a külföldi tőke nélkül és igy a fizetési mérleg megterhelése nélkül azoknak a kiadásoknak minél kiadósabb módon való eszközlését, amelyektől a dolgozó társadalom a munkaalkalom szaporodását várja és amelyeknek okos és hasznos célokra való felhasználása közvetve gazdasági lehetőségeink jobb és gyümölcsözőbb kihasználását mozdítja elő, értem ezalatt a beruházási jellegű munkálatokat. E tekintetben is különböző ellentmondásokai találtuk magunkat szemben. Az egyik oldalon a feleslegeknek állandó ostorozásával, a másik oldalon, — hogy csak Kabók képviselő ur beszédére hivatkozzam, — az invesztíciók elég-telen vagy lassú tempójának hangoztatásával. (Bud János pénzügyminiszter: Ugy van! Ez a logika!) Megint más részről és pedig a legmérvadóbb pénzügyi szaktekintélyek részérői a külföldi liitelek utján váló beruházásokkal szemben megnyilvánult aggodalom mutatkozott a fizetési mérlegre való tekintettel. Ismét más oldalon az egyes beruházási tételek kritizálása és a pazarlás vádja. Az, hogy véleményeltérés ne legyen a tekintetben, hogy mit tartunk okvetlenül szükségesnek vagy kevésbé ilyennek, csak természetes. Előttem fekszik a jelentés az 1926. évi feleslegek terhére megállapított 57 millió értékű beruházásokról. Alig lehet valaki közöttünk, aki egyéni Ízlése vagy felfogása szerint ne törölne ezekből egy vagy több tételt, de ugyancsak nagyon kevesen volnának olyanok, akik az igy adódó megtakarításokat ne szánnák általuk fontosnak vélt más tételek megvalósitására. Ha az invesztíció számszerű nagyságát tekintem, akkor a pénzügyminister ur által bejelentett 140 millió pengő magassága vagy alacsonysága ellen kifogás alig támasztható. Még a fizetési mérleg szempontjából sem, hiszen az a 40 millió, ami belőle külföldi hitelre esik, az
