Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

Az orszaggyüíés képviselőházának lê2. ülése ÍÚ28 március èd-èn, csütörtökön. áÖa venni többé senki nem fosnia. (Uam van! JJQÍI van!) Fentartoim tehát még 1920-ban elmolnidotit beszédemnek állítását, hogy igenis a kormlánynaik minden alkalmat mes: kell ragadnia »arra. hogy a békeszerződés revizióiáho'z mainél közelebb jussunk. Van azonban beszédemnek egy másik pasz.szusa is, amelyet nagyon szívesen látnék megcáfolva. Azt mondottam akkor, hogy az (integritást mjátsképen visszaszerezni, mint vérrel és viaissal, nem llehet. Szeretném ezt cáfolva látni, — mert hiszen ©lés: volt a maswar vér hullása. (ügy van! Uay van!) Dehát valahol mindig virágzik az élet fája. valahol mindig kelőben van a nap; miért ne virradna esryszer nekünk is? Lehlet, hogy épen a magyarságon elkövetett igazságtalanság jóvátétele által fogja, bebizonyti tani az emberiség, hogy a háború tanúságainak levonása által az igazi civilizáció ás az igazi művelődés terén százados lépéseiket tett előre. (Élénk éljenzés és tans. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: A népjóléti- és munkaügyi minister ur kivan szólni. Vass József népjóléti- és munkaügyi minister: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen igazán szakszerű és színvonalon mozgó beszéd után a t. Ház engedélyét kelll kérnem arra, hogy majdnem azt mondhatnám, személyi kérdéssel foglalkozom. (Halljuk! Halljuk!) Sajnálom, hogy ugyanaz történik meg ma, — mondjuk — az én hibámból, ami megtörtént tegnap Propper t. képviselőtársam hibájából. Tudniillik tegnap is hangzott el szinvonalat jelentő beszéd, Rassay t. képviselőtársam ajkairól, és közvetlenül utána következett, na jól tudom, Propper i képviselőtársam beszéde, amelynek egyik-másik részéről ezt nem lehet elmondani, és ami oka annak, hogy most a t. Ház figyelmét kénytelen vagyok igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen arról van szó, — ha az újságok jelentései helyesen adják vissza az ő okfejtéseit, — hogy kár bántani a forradalomban résztvetteket, kár őket bármely elÍtélésben részesíteni, mert hiszen a jelenlegi kurzusnak vagy politikának vezéremberei közö'tt igen számosan vannak, akiknek forradalmi múltjuk van, akik a forradalomban résztvettek és akik a gyors feledés ajándékában részesültek. Többi közt szíves volt felemliteni engem t. képviselőtársam, (Jánossy Gábor: Mindenkit, aki él!) sőt fel is olvasta egyik cikkemet, amelyet annak idején, talán az el'ső vagy második hetében az őszi rózsás forradalomnak irtaim az egyik katholikus hetilap hasábjain. Fejtegetéseinek alapgondolatát én a magam részéről helyesnék tartom, csak a szerzőséget kívánom a magam részére. Az alapgondolat tudniillik a megbocsátás követelése volt. Az alapgondolat az volt, hogy ne hánytorgassuk fel a multakát, hanem amennyiben valaki becsületes munkával iparkodik a nemzet érdekében a nemzet céljait megvalósítani, akkor ne nézzük meg, hogy mi van a múltjában, részt vett-e ós hogyan vett részt esetileg ebben a Károlyi-féle forradalomban, hanem ismerjük el derék, jóravaló, becsületes magyar embernek. Mondom, ezt a gondolatot elfogadom, de a szerzőséget követelem magamnak, legalább a prioritás szempontjából. Mert ha Propper t. képviselőtársam figyelmére méltatja az 1920-ban, az első Nemzetgyűlésnek, az első hónapokban tartott, valamelyik ülésén elmondott szűzbeszédemet, ezt a gondolatot fogja benne találni, pedig akkor nagyobb rizikó volt azt elmondani, mint most. (ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Foglalkoznom kell azonban mégis a megállapításokkal. Mert hiszen annyira ment t, képviselőtársam okfejtésében, hogy reám már * forradalmi multat is költött, arról beszélt, hogy Vass ministernek forradalmi múltja van. Az én forradalmi multam tulajdonképen ellenforradalmi múlt abból az időből, amikor még ellenforradalomról kevésbé szoktak beszélni, mert hiszen még nem is volt meg a forradalom. Nevezetesen a magyar társadalomnak egynéhány kiváló emberével volt szerencsém igen beható tanácskozásokat folytatni már 1918 szep-^ temberében és október folyamán a közelgő forradalom veszedelméről. Es mivel ezt minden módon szerettük volna megakadályozni, tanács^ kozásainknak a többi közt az az eredménye is volt, hogy 1918 október 30-án egy a magyar nemzethez intézett kiáltványt szerkesztettünk meg, azt 350.000 példányban harminckettőnknek aláírásával kinyomattuk és az országba szétküldöttük. Sajnos, az események túlrohantak rajtunk, mert huszonnégy órán belül a forradalom tényleg kitört. Nekem tehát ellenforradalmi multam van még a forradalom kitörése előtti időből. Ami illeti most már magát azt a cikket, legyen szabad azt megemlítenem, hogy amikor a forradalom első napjai, sőt talán az első hete tényleg vérontás nélkül, atrocitások nélkül lefolyt, amikor azt láttuk, hogy a szelid Katalinvirágot, az őszirózsát választották a forradalom vezetői mintegy jelvényül annak, hogy bé* késen kivánják a demokratikus átalakítást az országban végrehajtani, mi, akik egyébként sohasem álltunk forradalmi alapon, — hiszen világnézetemnél fogva sem lehetek forradalmár — magát a tényt, amelyet nem tudtunk megváltoztatni, természetesen a nemzet érdekében állónak kívántuk felfogni és próbáltunk annyi hasznot belőle kikovácsolni a nemzet érdekében, amennyi lehetséges volt. Mi szegény, naiv, hiszékeny emberek voltunk, mert hittünk naiv módon azokban a jelszavakban, amelyek a zászlókra írattak és csak később, hetek múlva, már november 13-án vagy 16-án, — nem tudom melyik a két dátum közül az igazi — a kőtársaság kikiáltásának napján láttuk, hogy tulaj donképen a vörös rém rejtőzik a nemzetiszinek mögött és annak karmai kezdenek már a lepel alól előbújni. (Zaj a szélsőbáloldalon.) T. Ház! Tehát ilyen hangulatban, a forradalom első hetének a hangulatában született meg az a cikk, amelyet különben én nagyon szívesen ismerek el magaménak, mert bizonyos gyönyörűséggel olvastam most viszont t. képviselőtársam reprodukciójában. Valljuk meg őszintén, az a cikk elég jól van megírva, talán nem is tpdnék ma már olyan jó cikket írni. (Derültség a jobbóldalon.) De legyen szabad rámutatnom arra, hogy akkor még nem volt a polgárság lefegyverezve, akkor még a szociáldemokrata felfegyverzett szakszervezetek — saját tanúbizonyságom szerint mondhatom — becsületesen védtek a pályaudvarokon, különösen a teherpályaudvarokon a közvagyont és az állam: vagyont. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Akkor még Pogány—

Napoleon nem csinálta meg ligeti hintáslegényékből az ő külön brigádját, akkor még nyomdákat nem romboltak a főváros ban, akkor még a terror nem nyújtogatta semmiikép sem karmait, amikor én ezt a cikket megírtam. Hogy azonban mennyire lehet ráim azt mondani, hogy a forradalommal egysipot fujtani