Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

â{H Az országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. volna, (Farkas István: Nem szégyen az!) legyen szabad nekem is valamit felolvasnom. (Farkas István: Nem szégyen!) Nagyon szérgyelnám, t. képviselő ur. (Élénk taps a jobbés a baloldalon.) Nem is mernék ebiben a székben ülni, annyira szégyelném magamat. (Farkas István: Ne szégyelje, minister ur!) Ellenben, hogy minő vonatkozásban voltam én azolkfeal az eseményeikkel, amelyek a mi naiv hiszékenységünket azután olyan gyorsan éis olyan rémitő mádon megcáfolták, az kitűnik, ha szabad felolvasnom egy rövid részletét egy cikknek, amely megjelent 1919 január 26-án az, Egyházi Közlönyben, saját nevem aláirásával. Ez a részlet a következő (olvassa): »Ebben a kétségbeejtő helyzetben« — amelyről a cikk elejéin beszélek, hogy tudniillik zuhan szakadatlanul az ország lefelé a lejtőn — »a történelmileg magyarrá érett vallási gondolat kikapcsolt és leszerelt vezeték módjára a földön hever és az általmenők tipródnak rajta. Soha még Magyarországon akkora gőggel nem terpeszkedett testünkön, lelkűnkön idegen szellem és akarat, mint most. A török pasák, az osztrák concquistadorOk, a Bach-korszak beamterei raboltak, éigettek, foglaltak, botoztak, meggyalázták a magyar föildet, de a magyar lelket érintetlenül hagyták. Talán termeltek renegátokat, aulikus mágnásokat és parókás lakájokat, a magyar nétp lelkéhez azonban sohasem tudtak hozzáférkőzni. Most fegyver és terror fojtja el a szót« — 1919 január 26! — »most fekete lelkek fekete tartalma szabadon ömölhet. Folyhat a piszok, meg a sár. Bődülhet minden torok s minden utcasarkot tarkává köphetnek undok plakátok. Mert szabadság van. És ez mind a forradalom dicső hozománya, de a keresztény és magyar gondolat imádkozni se merjen, mert az mindjárt ellenforradalom. (Felkiáltások jobb felől: Ugy is volt!) A háború nyomorától feszülő néplélek kínosan vergődik a forradalom lázában. Megzavarodott ós ingadozik s imbolygását nekivadulássá fokozzák bőpénzü agitátorok, akik Istent, vallást, papot, egyházat csendőrmentes bátorsáiggial tesznek gyűlöletessé. Mert hogy most szabadság van. De szuronyokat szegeztetnek a keresztény magyar hang megpenditői ellen, mert hogy most szabadság van nekik.« (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon, i— Meskó Zoltán: Gratulálok a cikkhez!) T. Ház! Ez az én ellenforradalmi multam. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Héjj Imre! (Nincs jelen!) Elnök: A képviselő ur nem lévén jelen, töröltetik. Ki következik? Urbanics Kálmán jegyző: Haller István! (Nincs jelen!) Elnök: A képviselő ur nem lévén jelen, töröltetik. Ki a következő szónok? Urbanics Kálmán jegyző: Biró Pál! Biró Pál: T. Képviselőház! Amikor lehető röviden kívánom a vitában felmerült néhány pénzügyi és gazdaságpolitikai termiészeitü kérdésre a magam szerény megjegyzéseit megtenni, akkor ezeket a kérdéseket szokásom szerint teljesen politikamentesen kívánom! tárgyalni. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Valahogy ugy képzelem, hogy az ezeikben a kérdésekben való állásfoglalást, a politikai hovaitartozóság, a világnézet nem dönti el. Bármilyen élesen álljunk is egymással szemben egyéb tekintetben, ölytan téren, ahol a nemzeti létérdekről van szó. s a pénzügyi gazdálkodás mikéntije és a helyes * gazdaságpolitikai intézkedések csakugyan a nemzet létkérdései, lehetetlen, hogy a pártpolitika torzitótülkrén keresztül vizsgáljuk a kormány ezirányu működését és annak eredményeit. (Naav zaj. — Halljuk! Halljuk!) Általánosságban azért mégis azt szeretném mondaná, hogy; egy olyan átmeneti korszákban — és a gazdaságpolitika, szempontjából is átmeneti kotrszakban —. amelyben manapság" vagyunk, olyan korban, amikor a világ, és igy a kormányzatok sem tudtak még egészen mlaigukhoz térni abból a nagy katasztrófából, amely egy világrészben úgyszólván az összes anyagi és erkölcsi javakat elpusztitötta, egy olyan korszakban^, amikor tiz évvel a háború befejezés« után még nemi tudunk teljesen kijózanodni a háborús mentalitásból, amely a népeket két külön kategóriába osztja, egy olyan átmeneti korszakban, amely még nem tud elszabadulni azoktól a hóbortos pénzügyi és gazdasági rendelkezésektől, amelyek a szerencsétlen békeszerződésekben bent vannak és amelyek megakadályozzák a világ végleges pénzügyi és gazdasági konszolidációját, egy olyan korban, amikor barátságtalan indulatoktól vezéreltetve gazdaságilag egymásra utalt országok gazdaságpolitikai rendszabályok mezébe öltöztetik politikai fegyvereiket, — egy ilyen korszakban a törvényhozásra kétirányú kötelezettség hárul. (Gaal Gaston: Nem szabad autonóm vámtarifát csinálni!) Erre is vissza fogok térni. Méltóztassék elhinni, hogy ez az a kérdés, amelyet legbővebben leszek bátor tárgyalni. (Halljuk! Halljuk!) Ellenzéki politikusra az a •kötelesség' hárul, hogy pénzügyi és gazdaságpolitikai kritikaijára hangfogót tegyen, nemcsak azért, hogy egy olyan szerencsétlen országban, amely csak most kezd! felocsúdni elaléltságából és nyögii a lény ügözöttségnek imiinden keservét, ne keiltsen olyan tömegszenvedélyeket és gyűlölködő hangulatokat, amelyek a pénzügyi és gazdaságpolitikai szükségesség rendiének megbontására hivatvájk. hanem azért is, mert mindis: cslak későbben juthatunk annak tudatára,, hogy imiiinden túlzó. vagy rosszul elejtett szót mikor és holgyan fogják odakint gazdaságpoliiikailaig vagy pénzügyileg- ellenünk felhasználni. (Rassay Károly: Nem szabad igazságtalanságot csinálni!) Viszont olyan időben, amikor a nemzeti közvélemény egyöntetűsége hatalmasan megnövelte a kormány táborát, akkor a kormányt támogatóknak fokozott kötelességük, hogy a kormány működését éber figyelemmel kisérjék és szükséges, hogy fokozódjék; a politikai fegyelem korlátain belül a kritika joga olyan kérdésekben, amelyek nem pártpolitikai természetűek, hanem amelyek a nemzeti ejgyetemes érdekeket szolgálják. Ezért »minden elfogultság és^ szervilizmus nélkül akarom a kormány pénzügyi politikáját szemügyre venni, nem hallgatva el észrevételeimet ott, ahol egyes részletkérdésekben álláspontom nem fedi a kormány álláspontját. Hangsúlyozom, hogy ez csak részletkérdésekre •' vonatkozik, mert a pénzügyi politika nagy kérdéseiben teljesen egyetértek a t. pénzügyminister úrral, (Gaal Gaston: Azt elhiszem!) sőt e tekintetben az a meggyőződésem, — nem a részletekre hanem a vonalvezetésre gondolok, — hogy más pénzügyi politikát folytatni egyáltalán nem lehet és ha bárki ülne az ő helyébe, ugyanezt tenné lényegileg. És itt megint csak azt mondom, hogy a nagy vonalvezetést értem ezalatt, Rassay t. képviselőtársam tegnapi nagy beszédében, a kormánynak arról a helyes pénzügyi politikájáról, amely a fizetési eszközök