Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-152

âôâ Az' országgyűlés képviselőházának 152. ülése 1928 március 29-én, csütörtökön. mi ellenünk. Ezért értem én, hogy miért nem lehet itt a takarékosság elveit megvalósítani ; azért, mert azok, akik leginkább hangoztatják a takarékosságot, folytonosan ostromolják a pénzügyminister urat uj, meg uj kiadásokért. Hogy pedig a kormány is mennyire tudatában van ennek a takarékossági elvnek, — amelytől, meg kell mondanom őszintén, hangos az ország — elárulja az, hogy felállította az úgynevezett, talán erősebbkezü takarékossági bizottságot. Ennek a Takarékossági Bizottságnak azonban akkor, ha (eredményesen akar dolgozni — és én felteszem róla, hogy mindent el fog követni; hogy nem néz sem balra, sem jobbra, hanem minden érdek figyelmen kivül hagyásával fog dolgozni — rendkívül nehéz feladata lesz. Mert hiszen tessék elképzelni, hogy az általa kijelölt intézmények esetleges megszüntetésénél, vagy létszámcsökkentésénél, vagy egyes ininisteriumi osztályok beszüntetésénél egy erős harcos tömegbe fog ütközni. A csökkentésre itélt hivatalok —• már, ha megindul a Takarékossági Bizottság munkája — megkezdik az életösztön alapján való harcot, már most megindítják a nagymértékben való aktagyártást azért, hogy minél több számot produkáljanak, hogy a munkásságukat beigazolják — azonkívül a Takarékossági! Bizottság munkája ellen minden téren harc fog megindulni. Azért én azt mondom, hogy a Takarékossági Bizottság munkája csak akkor lesz eredményes, ha munkájához a tisztviselő-társadalom lelkét is megnyeri, különösen pedig a hivatalvezetőket, akik azután nem annak kimutatására fognak törekedni, hogy mennyi dolog, mennyi munka van abban az osztályban, hanem ellenkezőleg, azt fogják szorgalmazni ők maguk is, hogy hol volna lehetséges csökkentés, hogyan lehetne takarékoskodni. Ha a Takarékossági Bizottság, mint ilyen, tekintet nélkül fog dolgozni es amint mondottam, nem fog nézni sem jobbra, sem balra, akkor olyan munkát fog produkálni, amelyért örökre hálás lehet a nemzet. De én azt hiszem, hogy a Takarékossági Bizottság munkálkodása még magában véve nem elégséges. Nekünk egy. uj bizottságot is fel kellene állítanunk, egy olyan bizottságot, amely a bürokratizmus ellen küzdene. Hiszen tudjuk, hogy ennek az országnak — hogy sablonos szóval fejezzem ki magamat — rákfenéje a bürokratizmus, az a bürokratizmus, amelyet valamikor az osztrákoktól örököltünk, amely itt meggyökeresedett és amelytől eltérni most már szinte lehetetlennek látszik. (Kontra Aladár: Ezt nagyon jól megtanultuk!) Hogyan folytathatná ez a megalakítandó bizottság a harcot ez ellen a bürokratizmus ellen? Egy költségvetési beszéd keretében nem férnek el mindezek a dolgok, amelyeket én itt fel szeretnék sorolni (Jánossy Gábor: Csak sorold fel! Megéri!) és csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy itt is mindenekelőtt felvilágosító és propaganda munkára van szükség. Mindenki előtt plauzibilissé kell tenni, hogy az országnak ugy gazdasági érdekből, mint néüének, jogkereső közönségének érdekében is szüksége van arra, hogy ez ellen a betegség ellen a harcot a legnagyobb mértékben felvegye. A hivatalvezetőknek szintén közre kell működniök ebben a harcban és oda kell hatniok, hogy az ügyek száma mindenütt csökkentessék és minél kevesebb munkával intéztessék el. Akkor nem az lesz a jó hivatalvezető, aki több aktát mutat fel_ és ezzel többet produkál, hanem az legyen a jó hivatalvezető, aki minél kevesebb aktával minél többet produkál. Nem az aktában, hanem az életben. Mit látunk most? Én mint ministeri tisztviselő nagyon jól tudom, mert hiszen ott is szerény körömben harcoltam a bürokrácia ellen, mennyire megnehezíti a közönség helyzetét és a tisztviselők munkáját — a képviselőkét is — ez a rendszer. Hiszen ha elmegyünk a ministeriumba, öt-hat helyre kell mennünk és végül a legutolsó helyen azt mondják, hogy még mindig nem tudunk biztosat mondani Ilyen osztály, olyan osztály, amolyan osztály. Ezt másként elrendezni nem lehet, mintha behozzuk az egyéni felelősség elvét. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Már a múlt évi költségvetési vitánál is rámutattam erre. (Farkasfalvi Farkas Géza: Milyen jó, hogy egy tisztviselő van itt, aki ismeri.) Akkoriban nem kívántam részletesen foglalkozni azzal, hogy mit értek tulajdonképen az egyéni felelősség alatt. A lapok ellenben felkapták ezt a szólamot — mert igy elmondva puszin csak szólamnak látszik — és méltóztassék megengedni^ hogy most pár szóval rávilágítsak erre a kérdésre. Egyéni felelősség alatt azt értem, hogy minden bizonyos kort betöltő, mondjuk tiz évig hivatalban lévő tisztviselő önállóan dolgozik, tehát meg van a maga önálló munkaköre és munkálkodásáért egyénileg és fegyelmileg ő felelős (Egy hang a jobboldalon: Anyagilag!) Mi a mai helyzet? Tudjuk, hogy a ministeriumban és más hivatalokban is egy egyszerű úgynevezett rövid utas darabot, amelyben egyik osztály a másiktól csak jelentést vagy nyilatkozatot kivan be, ide-oda tologatunk és sokszor három főnök aláírása is rajta van az aktán. Lehetetlen, hogy az állam annyira meg ne bizzék a saját tisztviselőjében, aki már tiz esztendeje abban az ügykörben dolgozott, hogy az ő aláírásával át ne lehetne tenni azt az aktát egy másik osztályba véleménynyilvánítás végett. Hiszen meg kell biznia benne. Hogy az állani nem biznék a maga csendőrében, rendőrében, tisztviselőjében, ez szinte lehetetlen. Megjegyzem, hogy ezt az önállóságot az illető tisztviselő csak akkor éri el, ha hivatalfőnöke őt arra az önálló munkálkodásra feljogosítja. Az a hivatalfőnök ellenben szintén erkölcsileg, anyagilag, vagyonjogilag és fegyelmileg felelős azért, hogy az az illető önállósított tisztviselő igenis képes munkáját egymaga ellátni. Ha ez a rendszer hozatik be, egyúttal útját vágjuk a protekciónak, útját vágjuk, mert az a hivatalvezető felelős a saját hivatalnokáért és csak akkor fogja őt az önállóságra javaslatba hozni, ha minden tekintetben megfelelőnek tartja. (Jánossy Gábor: Aki a protekciót kiirtja, megváltója lesz az országnak!) Azt mondom én is, hogy aki a protekciót ki tudja irtani, a bürokratizmust le tudja törni ebben az országban, az örökre kiérdemli a nemzet háláját és épugy szobrot érdemel, mint a legnagyobb államférfi, hadvezér, művész vagy tudós stb. (Jánossy Gábor: Fel is állítjuk neki!) Szeretném, ha a mélyen t. kormány az én csekély intencióimat kegyesen meghallgatná és különösen ezt az általam életbeléptetendő és a bürokratizmus ellen küzdő bizottságot, az egyszerüsitési bizottságot a takarékossági bizottsággal karöltve működésbe hozná. Mert az egyes embereknek lehetnek eszméi, gondolatai, de harcot egymaga nem folytathat olyan szörnyeteg, olyan tüzet okádó sárkány ellen, mint a bürokratizmus. Aki ismeri ezt a szót, az tisa-