Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

2'6 Àz országgyűlés képviselőházának teni, hogy az Genfben mintegy indokolásul szolgáljon a pénzügyi ellenőrzés megszüntetésére. Ennek következtében a felszabadulásnak a jelei ebben a költségvetésben nyilvánulnak meg először, ami látszik abból, hogy itt volt módja a kormányzatnak a beruházási Összegek tételét is először emelni. A pénzügyminister ur az általam emiitett beszédében megelégedésemre visszatekintett a szanálás történetére és igen szépen emlékezett meg azoknak a kormány férfiaknak a tevékenységéről és érdemeiről, akik az ő pénzügyministersége előtt ezt a szanálást előkészítették és a külföldi kölesönt tető alá hozták. Annál inkább meglepett engem az, hogy a Felsőházban egy olyan férfiú, aki igen közel áll a mai pénzügyi kormányzathoz, akit, — azt lehet talán mondani — a közfelfogás szerint egyetemlegesen felelősnek tekintenek a mai pénzügyi kormányzat tényeivel, jónak látta szigorú bírálatot gyakorolni azok felett a kiváló államférfiak felett, akiket a pénzügyminister ur ebben a Házban elismeréssel illetett. Én a magam részéről teljes objektivitással szólhatok ehhez a kérdéshez, mert mig a buzaföIdadónak behozatalánál a legmelegebben támogattam annak idején Kállay Tibor volt pénzügyminister urat, a magam részéről a bírálatot sem tartottam vissza és már akkor megmondottam aggodalmaimat abban a tekintetben, hogy nem helyes, hogy a kormányzat a keresetiadót akarja a községeknek átengedni és hogy ennek nem lesznek helyes következményei. Amikor tehát én ilyen álláspontra helyezkedtem a, pénzügyminister tevékenységével szemben, a magam részéről jogosítottnak érzem magamat, hogy megvédjem az ő tevékenységét azzal a támadással szemben, amely őt érte, mert igenis Kállay Tibornak elévülhetetlen érdemei vannak abban a tekintetben, hogy nappalt és éjét eggyé téve, éveken keresztül azon dolgozott, hogy a magyar állampénzügyek rekonstruálását lehetővé, tegye. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az igaz, hogy ő sem kerülhette el azt, hogy mig ő ezzel a fáradságos munkával volt elfoglalva, azalatt az állam meg nem alapozott pénzének sorsa megfelelő erősen tartható nem volt. Ez azonban a viszonyoknak és körülményeknek következménye volt és senki ebben a tekintetben nem hibáztatható. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Sőt amikor azzal a váddal állanak vele szemben elő, hogy egyenesen a pénzügyminister lett volna az, aki pénzünk romlását szándékosan előidézte volna, amely vád kapcsolatos az 1923—24. év telén bekövetkezett amaz épen a Népszövetség áltál követelt akcióval, hogy a külföldi és belföldi korona közötti különbséget meg kellett szüntetni, akkor nem az ő hibája volt, hogy mikor Genfből hazajöttek az urak, első este boldogult Heinrich Ferenc elnöklete alatt tartott politikai vacsorán már kikürtölték azt, hogy mi fog bekövetkezni és hogy ennek azután tényleg voltak káros következményei. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ellenkezően, ha már bírálatot gyakorlunk az akkori idők pénzügyi politikája felett, akkor azt mondhatjuk, hogy szemben más, ugyanolyan viszonyok közt lévő államokkal, a legszigorúbb takarékossághoz, a legrigorózusaibb állami gestióhoz tartották magukat és teljesen elutasitotta magától a magyar pénzügyi kormányzat és a magyar kormány azt az axiómát, hogy papírból aranyat lehet csinálni. Azt látjuk, hogy ez az axióma igy felállítva nem egészen helyes. Igaz ugyan, hogy papírból nem le'49. ülése 1928 március 25-án, pénteken. het aranyat csinálni, de ha látjuk, hogy mit csináltak egyes államok az infláció alatt, akkor megállapíthatjuk, hogy nem is papírból csináltak aranyat, hanem aranyat szereztek papírért és ebből az aranyból csináltak valamit, ami kétségtelenül az illetőknek, akik azért a papírért ezt az aranyat odaadták, hátrányára és kárára volt, de erre a térre igenis nagyon sok helyen léptek és a köz érdekében igenis történtek ennek következtében alkotások. A mi kormányzatunk ebben a tekintetben teljesen viszszatartotta magát. Ezt akkor is látjuk, hogyha összehasonlítjuk az osztrák inflációt a miagyar inflációval, látjuk, hogy a magyar inflációnak 70—80 százaléka a magánhitel érdekében történt és az állani érdekében csak kisebb része. Ausztriában fordítva, az állam fogyasztotta el a nagyobbik részt és csak ,a kisebbik rész volt az, amely a magángazdaságot alimentálta. De teljesen céltalannak tartom azt, hogy mi most visszatérjünk ezekre az időkre és az eddig lefolyt idők állampénzügyi gazdálkodásával foglalkozzunk. Megállapithatjuk azt. hogy a szanálást végrehajtottuk, államháztartásunkat rendbehoztuk, állandó értékű pénzünk van és ezeknek a jelenségeknek és eredményeknek elismerése elől senki nem zárkózhatik el. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Nem zárkózhatom el elsősorban én, aki annak a kormánynak politikáját, amely kormány a múlt években az állam pénzügyeit intézte, a magam részéről szavazatommal és állásfoglalásommal I fedeztem. Ha én mostmár a mostani költségvetéssel kapcsolatosan épen azért, mert bizonyos mértékben uj állomást jelent az állampénzügyek intézésében, felszólalok és egyes dolgokról nyilatkozni kívánok, azt a jövő szempontjából kivánoim tenni, annak érdekében, hogy talán tudok olyan észrevételeket tenni, tudom olyan körülményekre felhívni a kormány figyelmét, tudok talán olyan javaslatokat tenni a kormány részére, hogy mi volna a helyes tennivaló, ami előbbreviheti az államnak, a magyar közgazdaságnak sorsát. Most magának a pénzügyminister urnák kijelentése szerint is, amikor azt lehet mondani, be van fejezve az állampénzügyek szanálása, sorra kell kerülnie annak, amit a sokat vitatott és annyi izgalmat keltő valorizáció kérdésével szemben egy újságcikkben a pénzügyminister ur ugy jelölt meg, hogy ő az igazi valorizációt akarja, vagyis azt akarja, hogy a magángazdaság, az ország közgazdasága kerüljön jó helyzetbe és ennek következtébein legyen ebben az országban minél több embernek jó dolga. Mielőtt az ezzel kapcsolatos megállapításokra és az azokból eredő következtetésekre rátérnék, röviden foglalkozni kívánok két olyan indokkal és megjegyzéssel, amely múlt év december 14-én tartott, a Nemzeti Bank diszkontpolitikájával kapcsolatos interpellációmra vonatkozóan felhozatott. Kifogás tárgyává tették egyesek ezzel az interpellációval kapcsolatosan, amely a sajtóban igazán meg nem érdemelt és nem várt figyelemben részesült, hogy ém a magam részéről azt követeltem volna, abban az időpontban, amikor interpellációmat előterjesztettem, hogy a Nemzeti Bank emelje fel kamatlábát és restringálja a hiteleket. Erre vonatkozóan az a válaszom, hogy én nem azt tartottam volna helyesnek és akartam kifejezésre juttatni, hogy a múlt évi gazdasági szezon eredményéhez és következményeihez képest változtasson kamatlábán a Nemzeti Bank, hanem azt tartottam volna helyesnek, ha a Nemzeti Bank még e folyamat megindulása előtt, vagyis az 1926. év decemberében vagy