Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-149
Àz országgyűlés képviselőházának 14 9. ütése 1928 március 23-án, pénteken. 26 sokkal több a kisgazda, azt állitom és hirdetem, hogy a mi kisgazdáinknak ugyancsak szövetkezeti alapon kell valamikép megszervezkedniök, hogy ugy tudjanak belekapcsolódni az intenziv többtermelésbe. Ezeket csak azért voltam bátor elmondani, mert ebből azt következik, hogy további földosztás utján az emberfelesleget nem tudjuk elhelyezni, tehát nem marad más hátra, minthogy szükségszerűen igyekezzünk iparosodni és igyekezzünk az ipari termelés fejlesztésére. (Ugy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, nagyon visszaéltem a t. Ház türelmével. (Halljuk! Halljuk!) Csupán még annyit vagyok bátor megemliteni, ami eddigi előadásomból is következett, hogy ugyanakkor, amikor Reichenbach tanár számitása szerint egy ezerholdas intenziv földbirtok el tartottjainak száma 50, ugyanakkor egy ugyanily tőkét reprezentáló és két és félszer nagyobb termelést elérhető gyár átlagban 300 embert foglalkoztat. És amig a földbirtok egy-két szellemi munkást, tisztviselőt foglalkoztat, ugyanakkor a gyár 30—40 szellemi munkást tud foglalkoztatni. Nálunk, ahol még mindig a legégetőbb szociális probléma az intelligencia mikénti elhelyezése, mert e szociális problémát hatványozottan növeli az a szerencsétlen helyzet, amelybe azáltal jutottunk, hogy az elszakított területekről a magyar intelligencia százezrei koldusbottal jöttek át hozzánk, azokat tehát valahogyan feltétlenül el kell helyezni. ' Amikor pedig ez igy van, én a mezőgazdasághoz fordulok és kérdezem azt, hogyha jelent is számukra áldozatot, és ha súlyos áldozatot jelent is számukra, nem hazafias, nemzeti kötelesség-e meghozni az áldozatot azoknak érdekében, akiken másként nem tudunk segíteni. (Ugy van! a jobboldalon.) Mert a mi iparunkban nagyrészt ugyanazok a bajok megvannak, mint a mezőgazdaságban. Nálunk súlyosabban érezhető, mint a verseny államokban az óriási tőkeszegénység, nálunk is hatványozottan érezhetők a súlyos közterhek, amelyek az ipart épugy nyomják, mint a mezőgazdaságot, épugy, mint a drága vasúti tarifák, amelyekről már voltam bátor beszélni, úgyhogy beszédem befejezéseképen rátérek a végkonkluzióra. Nekünk, t. Ház, az exportot feltétlenül meg kell szerveznünk. Nem akarok itt megint részletes kimutatásokkal jönni, hogy külföldön e téren mi történik, mert ma már minden európai állam tudatára ébredt annak, hogy az öldöklő világversenyben csakis megfelelő szervezettséggel és, aláhúzom, megfelelő kormányintézkedések és támogatások mellett lehet az exportpiacokat meghóditani és megtartani. Nem akarom részletezni azt sem, hogy e téren mit tettek már az összes többi államok ugyanakkor, amikor csonka Magyarország részéről eddig még semmi sem történt. Csak hangsúlyozom, hogy itt e téren, ennél a pontnál, maga a közgazdaság szervezkedése nem elégséges ahhoz, hogy elérje a célt. Hatékony kormánytámogatás és irányítás kell, mint ahogy külföldön is súlyos összegeket szánnak erre a célra Angliától és Németországtól kezdve végig az összes környező országokban. (Mozgás.) Nem lehet itt azt mondani, hogy azoknak van miből. Itt van például a koldus, nálunk rosszabb viszonyok között élő Ausztria, amely százmillió sillinget adott, Bécs városa pedig szintén százmillió schillinget szavazott meg export fejlesztési célokra. (Jánossy Gábor: Ausztria nem koldusabb, mi vagyunk Ausztria koldusai.) Ha „tehát Ausztria is belátja, hogy áldozatot KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. X. kell hoznia, ha a nagy német állam különféle titkos és nyilt szubvenciókkal, refakciákkal, és a segélyezés mindenféle módjával támogatja az exportot, akkor nálunk is követni kell ezt a példát. (Egy hang a jobboldalon: Addig, amig nem bántja a mezőgazdaságot.) Hiszen épen a mezőgazdasági export érdekében beszélek és annak érdekében akarom ezt. így az export megszervezésével a legfontosabb, mert az agrár államok is ezt csinálják, azt exporthitel biztoexporthitel garanciája és maga az exporthitel is. Ezek a kérdések azonban megint oly nagy témát adnak, ezekről a kérdésekről oly sokat lehetne beszélni, hogy azt hiszem, mai penzumomra nem is tartoznak. Alkalmat fogok keresni, hogy a t. Háznak e kérdésekről beszéljek, mert a jövő termelés és értékesítés problémája feltétlenül az export miként való megszervezésében rejlik. Amikor annyi mindenféle tanácsunk és szervünk van, takarékossági bizottságunk és és egyéb bizottságaink, nagyon szükségesnek tartanám, hogy az exportot irányitó ilyen központi szerv is létesitettnék. (Gál Jenő: Még egy hivatal!) Sajnálattal tapasztaltam, hogy amikor mindenki érzi, hogy tenni kell valamit e téren, akkor • hatásköri és egyéb szempontok merülnek fel, és azon vitatkoznak, hogy a földmivelésügyi minister, vagy a kereskedelemügyi minister hatáskörébe tartozik-e ennek a kérdésnek az irányítása. Nekem mindegy, még ha a kultuszminister csinálja is, de valaki csinálja már. Egyet azonban meg kell állapítani, azt, hogy ez semmiképen sem történhetik több helyen, hanem egységesen kell történnie. Mert nincsen külön mezőgazdasági exportérdek, sem külön ipari exportérdek, hanem egy országos exportérdek van, és ezen kell sürgősen segíteni. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Ezzel talán be is fejezhetem felszólaláso(Felkiáltások a jobboldalon: Van még elég anyag! — Derültség.) Ha mindazt el akarnám mondani, ami még itt van, a mai napot egészen igánybevenné felszólalásom. (Derültség.) Befejezésül csak egy dolgot vagyok bátor megemliteni. Nagyon örülök, hogy a ministerelnök úrhoz is szerencsénk van e pillanatban. (Éljenzés a jobboldalon) Azt akarom felemlíteni, hogy a termelésnek, általában a gazdasági életnek legnagyobb baja a bizonytalanság. Ez a bizonytalanság, amely ma a lelkeken ül és rágódik, és amely napról napra pesszimistikusabbakká teszi az embereket, a nélkül, hogy erre okuk lenne. Mindnyájan érezzük, hogyha a mezőgazdasági válságon nem sietünk radikálisan segíteni, akkor ez a válság kiterjed, mint ahogy már ki is terjedt a többi foglalkozási ágakra is, és ez katasztrófára vezet. Ezért nagyon-nagyon kérjük a ministerelnök unat, hogy szüntesse meg a bizonytalanságnak ezt a helyzetét, amely kétségtelenül bizonyos fokig az Ő debreceni beszéde nyomán keletkezett, ha talán már szünőben van is. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ha Úristen volnék, megszüntetném!) A ministerelnök ur debreceni beszédében érintette a mi vámpolitikai irányváltozásunkat és vámtarifánk revíziójának szükségességét, amit a különféle körök a legkülönféleképen kommentálnak. Kétségtelen azonban az, hogy meglehetős idegességet és félelmet váltott ki a ministerelnök urnák ez a kijelentése, mert nem szabad elfelejtkeznünk arról, amiről Gaal Gaston t. képviselőtársunk is említést tett, hogy amikor a vámtarifát itt letárgyaltuk és elfogadtuk, akkor a kormányzat kijelentette, hogy ezzel a törvénnyel a mi gazdaságpoliti33