Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-149

"Àz országgyűlés képviselőházának 149, ülése 1928 március 23-án, pénteken. 251 önálló kommerciális üzemiét kell kezelni. amiely-\ nek bevételeiből kell fedezni az összes kiadá-j sait, tehát nem lehet deficites üzem. ebből szük-j ségszerüleg következik az, hogy az Államvasutak nem állhat rendelkezésére annyira a mezőgazdasági termelés érdekeinek, mint az feltétlenül szükséges és kívánatos volna. Ezen elv következménye tehát az. hogy sem az exportviszoinyliaitokban. sem belső forgalomban nem találunk olyan vasnti tarifákat, amelyek a mezőgazdasági termények versenyképességét elősegítenék. Itt tehát t. Ház. feltétlenül a kormfányzatnak módokat kell találnia. — valamilyen refakeia, vagv másféle szisztémára gondolok — amelyek révén a vasutat az államkasszának más tételeiből méltóztassék kárpótolni, mert az Államvasutat feltétlenül az export szolgálatába kell állítani. (Helyeslés.) Akarattal a végére ^hagyom a mezőigazdaságnak az ipari vámokból származó és Gaal Gaston igen t. képviselőtársam szerint elviselhetetlenül magas és t indokolatlan megterhelését, mely az én véleményem szerint viszont olyan elenyészően csekély, hogy azt az egyetemes nemzeti érdekek szempontjából feltétlenül viselnie kell az egyik termelési ágnak a másik termelési ág fennmaradásáért és boldogulásáért. Mert ne felejtsük el, hoigy a mezőgazdaság az ipar vámterheit a békében a háború előtt is viselte, r minthogy az Osztrák-Magyar Monarchia is védővámos gazdasági politikát folytatott és amikor nagykegyesen koncedálta a magyar mezőgazdaság részére a mezőgazdasági vámokat, ugyanakkor hatványozott mértékben kívánt az osztrák és a cseh ipar részére ipari védővámokat. (Ugy van! Ugy van!) Ha tehát a magyar mezőgazdaság megtudta hozni egy idegen nemzeti ipar fennmaradása érdekében azt az áldozatot, hogy a vámteher egy részét viselte, kérdem én. hogy akkor nem sokkal jogosabb és indokoltabb-e az, hogy saját magyar iparunk fenmaradása érdekében kelljen a mezőgazdaságnak ipari vámvédelmi terheket viselnie? (Helyeslés.) Mert rámutatok arra, amit már felszólalásom elején is nagy sajnálattal konstatáltam, hogy nagyon nagy aggodalommal nézem azt, hogy amikor az egyik termelési ágnak rosszul megy, minden baj okozójául a másik termelési ágat akarja odaállítani. Mint emlitettem, Németországban is súlyos mezőgazdasági krízis van. Németorszáigíban is nagyon erősek az ellentétek az ipari és mezőgazdasági érdekeltségek között. Méltóztassék végignézni a német lapokat, méltóztassék végignézni a német parlament vitáját: soha egyetlenegy hang

1 sem hangzott el a német agráriusok részéről a német ipar fejlesztése és védelme miatt. (Jánossy Gábor: Itt sem.) T. Ház! Ezekben voltam bátor csupán nagy vonásokban rámutatni azokra az okokra, amelyek nézetem szerint a mezőgazdaság jelenlegi krízisét előidézték. Most azokat a lehetőségeket fogom keresni, — néhányra már rámutattam — amelyek a mezőgazdasági exportot lehetővé fogják tenni. Megdönthetetlen számokkal fogom bizonyítani, — minden kritikával szemben állom a vitát és nagyon boldog leszek,. ha az ország közvéleménye végre felocsúdik és ezzel a kérdéssel szakszerűen fog foglalkozni — hogy milyen megterhelést jelent a mi vámpolitikánk a mezőgazdaságra. A kép teljes világossága kedvéért egészen röviden mégis csak foglalkoznom kell Magyarország egész kereskedelmi politikai helyzetével, (Helyeslés jobbfelől.) mert csak akkor fogjuk helyzetünket igazán megvilágíthatni és tisztán látni, ha összehasonlítjuk azt az egész világ, nevezetesen elsősorban a minket környező és legközelebbről érdeklő államok gazdaságpolitikájával. Több, mint három éve annak, hogy mi önálló gazdasági politikát inauguráltunk. Akkor berendezkedtünk s gazdaságpolitikánk irányát akkor szabtuk ki, amikor az 1924: XXI. törvénycikkbe iktatott uj autonóm vámtarifát elfogadtuk. Amikor ezt a vámtarifát tárgyaltuk, mi történt? Minthogy erről is igen sok szó esett a legutóbbi mind a Felsőházban, mind itt, röviden ezzel a kérdéssel is foglalkozni akarok. Mint minden ilyen nagy horderejű alapvető törvény előkészítésénél szokott lenni, — amint az megtörtént például a földbirtokreform előkészitésénél, vagy hogy egy másik javaslatot említsek, amely szintén nagy mértékben szociális jelentőségű, a rokkantság és a munkásság aggkori biztosítására vonatkozó törvényjavaslat előkészítésénél történt — a kormányzat minden érdekeltséget bevont a megelőző tárgyalásokba. A magyar vámtarifa elsősorban a mezőgazdaságot és másodsorban az ipart érdekelvén, ezeknek t a munkálatoknak elvégzésére és előkészítésére az Omge. kebelében létesitetteik egy mezőgazdasági vámpolitikai központot, az ipari érdekeltségek részéről pedig a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett egy ipari vámpolitikai központot. Mind a két központ kidolgozta az őt érdeklő különböző cikkekre az ő propozicióit. A két ellentétes érdekeltség azután összeegyeztette ezeket a propoziciókat és így a magyar autonóm vámtarifának közel ezer tétel alá eső cikkei közül több mint 900 tételre nézve megegyeztek, amelyeknél részint nem is voltak ellentétek, aminthogy nézetem szerint ellentétes érdekek nem is lehetnek sohasem ilyen kérdésben. Mintegy száz cikkre nézve azonban nyitva maradtak a kérdések, mert mindkét véleményező szervnek más volt a javaslata. Ezek a nyitva maradt tételek azután hosszú ankétok, megbeszélések, alkudozások után az akkori ministertanács elé kerültek és véglegesen a ministertanács állapította meg a vámtarifának azokat a tételeit, amelyekben az érdekeltségek nem tudtak megegyezni. Az egész, elgondolás _ akkor sem az nem volt, hogy erőszakosan fejlesszük az ipart sem az nem volt, hogy mi kizárólag agrár állani maradunk, hanem számolva a tényekkel, számolva a fejlődési lehetőség irányaival, számolva a gazdasági helyzetünkből származó adottsággal, amely minket ide ékel velünk ellenséges viszonyban lévő államok közé, alkottuk meg az uj autonóm vámtarifát. Nagyon sok kifogás hangzott el ez ellen, nagyon sok vádat hallottunk, amelyeknek legnagyobb része azonban teljesen alaptalan volt, és amelyek azóta már tényleg meg is dőltek. Az egyik ilyen vád az volt, — ha méltóztatnak rá emlékezni — hogy mi olyan prohibitiv vámokat inauguráltunk, hogy mi olyan hallatlanul magas vámtarifát alkottunk, hogy avval nem is lesz lehetséges kereskedelmi szerződéseket kötnünk, mert ezek nem alkalmasak arra, hogy mi egy ilyen tárgyalási instrumentummal, ülhessünk a tárgyaló asztalhoz. Az eddigi eredmények azonban ezt az állítást a legklasszikusabban megcáfolják, mert ma már nincsen számbavehető állam, amellyel Magyarországnak ne volna kereskedelmi szerződése. Nem áll az, hogy az autonóm vámtarifa magas tételei több mint másfél évig teljes intaktságukban voltak érvényben és igy az iparnak módjában volt ezeket a magas autonóm tételeket kihasználni, mert a vámtarifa megalkotásakor — ha jól méltóztatik rá emlékezni — már egy egész se#