Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

224 Àz országgyűlés képviselőházának 14 gazdasági kérdésre. Szólnom kèll a mezőgazda­sági kamarák intézményéről, de csak egészen röviden. Nem kivánok a dolog mélyébe bele­bocsátkozni, mert hiszen mi, akik gazdák vagyunk, nagyon jól tudjuk, hogy hol van a baj, hogy mi a hiba, akik pedig nem gazdák, azoknak úgyis hiába magyaráznám. (Zaj és felkiáltások : Meg­értjük !) Tisztán csak azt akarom megemliteni, hogy a mezőgazdasági kamarai intézmény ma már ott tart, hogy holdankint a földadó 4°/o-át kénytelen a gazdaközönség fizetni, bogy az intézményt magát fentarthassuk. Hogy az intézmény miképen dolgozik, annak kritikájába nem bocsátkozom, már csak azért sem, mert az egyik kamara nagyon szépen dolgozik, a másik kevésbé szépen, ami emberi műnél magától értetődő és termé­szetes. Egy organikus hibában szenved azonban minden kamara, abban az organikus hibában, hogy nem éri meg azt a költséget, amibe kerül. (Horváth Mihály : Ez már igaz !) Abban a pillanat­ban, amikor nekünk 4°/o-ot kell járulékképen fizetnünk a kamaráért — minden gazdának egy­formán, — ez a kamara sokkal többe kerül, mint amennyiért nagyszerűen fenn tudnánk tartani a gazdasági egyesületeket, amelyek nagy hagyo­mányokkal a hátuk mögött, ugyanazt a munkát épen olyan jól elvégezték sokkal kevesebb büro­krácia mellett. Azután nézetem szerint a kamarák egész rendi-zere helytelen és igazságtalan. Érdekképvi­seletet megcsinálni ugy, hogy a képviseltek joga tökéletesen egyforma, akármekkora érdeke van abban az intézményben az illetőnek, bürokratikus. Hogy a napszámosnak, aki jóformán semmivel sem járul a kamara költségeihez, ugyanakkora jogai legyenek a kamarában, mint a legnagyobb földbirtokosnak, aki ezreket ad a kamarai intéz­mény fen tartására, ilyet csak azokban a bolond időkben lehetett csinálni, amely idők ezt a törvényt szülték. Én akkor is a legmesszebb­menőén ellene voltam, mert minden ostobaságnak ellene vagyok, és kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó divat után haladni. Már akkor meg­mondtam, hogy ez igy halvaszületett ostoba intézmény lesz, amely nem fog beválni. Azonkívül a kamarai intézmény képviseletet ad a munkásnak, képviseletet ad a kisbirtoknak és képviseletet ad a nagybirtoknak. Száz holdtól feifelé kezdődik a nagybirtok. Hát a száz holdas ember nagybirtokos? (Ellenmondások. — Egy hang a közéven : Még az ezer holdas sem az !) Ezt is tendenciózusan csinálták csak azért, hogy az igazi nagybirtoknak képviseletét -7 amely pedig a leg­nagyobb pénzáldozatot hozza a kamaráért — eset­leg el lehessen sikkasztani. Nem gondoskodik ellenben a kamarai intéz­mény egy rendkivül fontos kategóriáról, épen a mezőgazdasági munka szellemi munkásairól, ab szolute figyelmen kivül hagyja a gazdatiszti kart­Már pedig az a kamarai intézmény, amelyben a napszámos, az aránylag ma még tanulatlan kisebb birtokos, azután a talán tanult, de lusta, dolgozni nem szerető nagyobb birtokos van csak benn, ellen­ben nincs benn a gazdasági élet elitje, a gazdasági­élet tulaidonképeni vezetője, a magasabb diplomá­val bíró gazdatiszti kar, amely ott elhelyezkedést és képviseletet nem talál, olyan intézmény, amely igy van megalkotva, feltétlenül javításra, novellára szorul, mert ebben az állapotában, amint van, az egész mezőgazdasági kamara egy halvaszületett intézmény, amely azt a költséget amibe kerül, semmi körülmény'k között nem éri meg. (Ugy van! Ugy van! a balközépen. — Re-'schl Richard: El kell törölni ! Egy kamara és azután az egye­sületek !) Szólnom kell továbbá a vidék egy kardinális '. ütése 1928 március 22-én, csütörtökön. nagy bajáról. Itt megint elsősorban gazdatár­saimról és a vidéki ingatlantulajdonosokról van szó. A vidéki telekkönyvek rettenetes állapotban vannak. (Ugy van ! Uuy van !) A szanálás, amely megszaporította a ministeriumi főtisztviselői állásokat, de törölte a lehető legapróbb, olcsó, pici kis állásokat (Zaj. Egy hang a középen : Kapunk száz telekkönyvvezetőt !), B-listára helyezte a telekkönyvek majdnem összes segédszemélyzetét. Ott állnak a vidéki járásbíróságok egy telekkönyv­vezetővel és ezer és ezer restanciával (Ugy van ! Ugy van ! Felkiáltások a balközépen Ugyanez van Budapesten!), mert képtelenek az anyagot fel­dolgozni. Ez megint mire vezet ? Ez megint csak árra vezet, hogy vagy megbénítja a gazdahitelt, lehetetlenné teszi a hitelbiztosítást és általában a birtokforgalom telekkönyvezését — hiszen tud­juk, hogy a vidéki életnek, a birtokforgalomnak alapja a telekkönyv —, vagy pedig az a telek­könyvvezető kénytelen megbízhatatlan segéderőket a saját zsebéből beállítani és természetesen külön fizetést elfogadni. Szóval ez korrupcióra visz, a helytelen mellékes keresésre, ahelyett, hogy megfelelő segédszemélyzetről gondoskodnék az igazságügyi kormányzat és a telekkönyvek kezelőit abba a helyzetbe hozná, hogy ezeket a munkákat elvégezhessék. Szólnom kell végül — amiről már a múlt alkalommal is egyszer szóltam — a szegény­jogon való perléssel elkövetett hallatlan vissza­élésekről. (Felkiáltások a baloldalon : Ez igaz !) Nekem magamnak volt egy esetem, amikor egy ministeri tanácsosi fizetéssel biró úriember szegény jogon indíthatott pert. (Zaj.) Ellenben, ha egy parasztasszonynak 12 gyermeke mellett van 200 négyszögöles házhelye és azon egy nádfedeles kunyhója, amelyben meghúzza magát 12 gyermekével, ennek nem adhat ki szegénységi bizonyitvány a jegyzői hivatal, mert a vonatkozó utasítások szerint szegén y jogon csak az perelhet, akinek ingatlana nincs. Mélyen t. Képviselőház ! Fenn lehet-e tartani ilyen intézményt, amely a szegényjogon való perlésből kizárja azokat, akik igazán nyomorultak és szegények, mert esetleg van egy házrészük, vagy telekrészük, szóval ingatlan tulajdonuk, amely azonban Budapesten lehetővé teszi azt, hogy ministeri tanácsosi fizetéssel biró urak szegényjogon indíthassanak zsarolási pereket ? (Igaz ! Ügy van ! a baloldalon. — Nagy Emil : Ugy van ! Nap-nap után !) Nagy örömmel vettem, hogy a belügy m in ister ur a legszigorúbban eljárt mindenféle klub és kaszinó ellen, ahol kártyázások folytak, szóval ahol hazárd játék folyt. (Rassay Károly : Tovább játszanak, ép ugy mint azelőtt!) Egyes klubok­ban talán még játszanak, egy azonban kétségtelen, és ezt az érdemét el kell ismerni a belügyi kor­mányzatnak, (Ugy van ! Ugy van ! a középen. — Rassay Károly: Helyes!) hogy közibe ütött annak a rettenetes állapotnak, amely ezen a téren ural­kodott. Hiszen nagyon jól tudom, nevekkel is tud­nék szolgálni, egy csomó ilyen par excellence kártyaklubot ismerek, — amely Jacht-klub, torna­klub, és nem tudom még milyen címen tisztán és kizárólag szerencsejátékra építette fel a maga exisztenciáját; ami azonban egyedül megszégye­nítő és undorító ezeknél a kluboknál, az az, hogy mindegyik ilyen klub egy-egy nyugalmazott állam­titkárt, vagy ministeri tanácsost tudott meg­nyerni elnökének. Nagyon örülök, hogy a belügy­minister ur ezeknek a kluboknak — hogy ugy fejezem ki magamat — a fenekére vert (Derült­ség.) Bendben van. Mindenféle szerencsejátékot ebből az országból ki kell irtani. Becsületes mun­kából kell megélni. Nagyon csodálkozom azonban afelett, hogy most legújabban — ez egy uj véradó,

Next

/
Oldalképek
Tartalom