Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Az országgyűlés képviselőházáénak 148. hogy honnan indult ki, nem tudom, —'a vidéki vásárokat elárasztják az úgynevezett gyüszüsök, birbiesesek, akik mindannyian belügyministeri engedéllyel játszanak. Nem tudom, méltóztatnak-e ezt a fenkölt játékot, a gyüszü-játékot ismerni % (Derültség.) Az egész a következő berendezésből áll. Adva van egy asztal, amelyet a gyüszüs hoz magával. Lerakja a vásár bármelyik pontján, három gyüszüt helyez rá. Egyik gyüszü alatt van egy kis papír, vagy kenyérbél-galacsin, azt ügyesen rakosgatja és el kell találni, hogy melyik gyüszü alatt van. Persze van neki kompanistája is, aki megindítja a játékot. Jön oda valaki, persze parasztruhába öltözve, játszik és nyer, nagyon szépen nyer. Természetesen óriási közönség nézi. A játék megtetszik a polgároknak s eseteket tudok, ahol két teheti ára, szegény özvegy asszonyoknak mindene ráment a vásáron erre a játékra. Eltekintve attól, hogy már az is skandalum, hogy mint szerencsejátékot ilyesmit megengednek a nép rovására, ezeknek az uraknak preparált körmeik is vannak és amikor eltalálja a szegény paraszt, hogy melyik alatt van, ugy fogja a gyüszüt, hogy körmei alá veszi a galacsint, viszi ahol ő mutatta. Ennek a skandalumnak véget kell vetni. Ezreket és ezreket visznek el egy-egy vásárról ezek a szerencsejátékosok. Arról nem is beszélek, hogy a nyomukban pedig egy csomó zsebmetsző lebzsel ott, akik az ott levő tolongást arra használják fel, hogy tizével-huszával operáljanak és a vásárosoknak a lajbi zsebéből s az asszonyoknak pedig a szoknyájából kihúzzák a bugyellárist Mondom, ezek a játékosok belügyministeri engedéllyel járnak, úgyhogy a helyi hatóságok tehetetlenek velük szemben. Ezt azzal ajánlom a mélyen t. kormány figyelmébe, hogy méltóztassék ez ellen a kétségtelen visszaélés ellen a lépéseket megtenni. (Förster Elek: Még pedig sürgősen.) Legújabban felmerült egy ujabb panasz. Nagyon örülök, hogy a pénzügyi államtitkár ur jelen van, legalább első kézből kapja a tényállást. Itt van nálam egy Ofb. végzés, ahol 46 juttatott lemondott arról a földről, amelyet kapott és az Ofb. ujabb végzéssel ujabb juttatottaknak adta ezeket a földeket, Ofb. végzéssel, s nem adásvételi szerződéssel juttatja másnak, aki az előbbi juttatott helyébe jelentkezett. Igaz, — hazudnám, ha el nem mondanám — hogy ez a gyakorlatban ugy néz ki, hogy az az előbbi juttatott, aki meg akar válni a földjétől, keres magának valakit, aki jelentkezik * helyette és fizet neki valamit azért, hogy ő lemond. 50—80—100 pengőt fizetnek egy-egy ilyen lemondásért, aszerint, hogy mekkora és milyen az a föld Bizonyos összeget fizet az utóbbi birtokos az előbbinek. De Ofb. utján, tehát nem adásvétellel, hanem birói Ítélettel kapja meg a következő juttatott azt a földet, mert hiszen az a föld nem is az övé, az elsőé sem volt, az a kincstáré, a kincstár nevén van és mindaddig, amig meg nem fizette az a szerencsétlen juttatott, a kincstár tulajdona. Nézzük, hogy mit csinál az adóhivatal. Itt van 46 eset, egyetlen egy községben. Mind a 46 esetben kivetette ezekre az adásvételi illetéket, 1400 pengőre becsülvén egy-egy ilyen ingatlant, 5%-ot vetett ki ezekre a másodsorban juttatottakra és nemcsak kivetette, hanem be is hajtotta, ha be lehetett hajtani. Az illetéktörvény arra való, hogy azt igy forgassák ki? Birói Ítélettel bélyeges illetékmentesen juttatott földekre vethet-e ki a kincstár azon a jogcímen, hogy ez már második tulajdonos, nem az első, 5%-os adásvételi illetéket? Mert azt még megérteném, ha azt a bizonyos 80 pengőt, amit lelépés fejében fizetett a fél, megilletékezné, mert ebben az adásvétel bizonyos fogalma és lényege benne van. Azonban adásülése 1928 március 22-én, csütörtökön. 225 vételi illetékkel sújtani ezeket az igazán nyomorult embereket: túlmegy azon a határon, amelyet az emberi értelem megbir és megsértése annak a törvénynek, amelyet a földbirtok re for m során hoztunk s amelyben világosan kimondatott, hogy az Ofb. utján juttatott föld bélyeg- és illetékmentesen juttatandó az illető kisember birtokába. T. Képviselőház ! Még két anomáliára kell felhívnom a mélyen t. kormány figyelmét Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy a Munkáspénztárról a múlt esztendőben hoztunk egy törvényt, amely most végrehajtás alatt is van, s kisebb-nagyobb zavarokkal talán majd meg is indul ott a dolog. Van azonban annak a törvénynek egy szakasza, amely a régi munkáspénztárt minden néven nevezendő terhével szemben mentesiti. Gyakorlati következménye ennek az, hogy van egy sereg olyan nyugdijas orvos, aki a régi munkáspénztárnál becsülettel dolgozott 25—30 esztendeig, aki jogosan megkapta december 31-éig azt a nyugdijat, amelyre igénye van, január 1-től kezdve azonban a nyugdijat egyszerűen beszüntették és egy garast sem kap. Magam tudok konkrét esetet, ahol egy jóravaló öreg 80 éves orvos, mint a munkásbiztositó pénztár nyugdijas orvosa, itt Budapesten él a feleségével. December 31-éig rendesen kapta a nyugdiját, de azóta egyetlen egy fillért sem kap. Pedig ez a házaspár a maga szerény kis háztartását arra a biztos bázisra rendezte be, hogy havonta azt a 200 vagy nem tudom hány pengő nyugdijat megkapja és most itt van ez a 80 év körüli két öreg ember, beleállitva egy olyan háztartásba, amelynek nélkülözhetetlen kelléke ez a nyugdij, és január 1. óta nem kapnak egyetlen egy garast sem. Az tarthatatlan állapot, hogy. akár törvényhozási utón is, átváltoztattak egy intézményt magánintézményből állami intézménnyé ugy, hogy annak a magánintézménynek, ahova az illetők annak idején nyugdíjjárulékaikat befizették, nyugdijkötelezettségeit egyszerűen megszüntessük és régi nyugdíjasait egyszerűen szélnek eresszük. Ez teljesen lehetetlen, teljesen tarthatatlan helyzet. Azt hiszem, ez a mélyen t. kormánynak sem intenciója. Miután azonban ez a helyzet, itt tények vannak, emberek éheznek, ministerelnök ur, nagyon kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassék ezzel a dologgal foglalkozni és ezt a teljesen abszurd, teljesen lehetetlen helyzetet megszüntetni. (Helyeslés a középen.) Még egy dologra kell felhívnom a t. kormány figyelmét, ami szintén kisebb részletkérdés, de én mindig azt tartottam, hogy egy nemzet életében nem annyira a nagy dolgok fontosak, mint a kisebb részletkérdéseknek becsületes, helyes és jó elrendezése. Egy ilyen kisebb részletkérdés talán ez is, de mégis száz és száz embert — ha nem ezret — érint ebben az országban. Méltóztatnak tudni, hogy ma már majdnem minden községben van vágóhíd, mert hiszen törvény kötelezi a községeket közvágóhíd vagy közvágóhely felállítására. Ezeken a vágóhidakon husvizsgálatot köteles teljesíteni, ahol állatorvos van, az állatorvos, ahol nincs állatorvos, de van emberorvos, ott az emberorvos, ahol sem egyik, sem a másik nincs, ott köteles a falu kitaníttatni valakit a husvizsgálat tudományára és akkor az ilyen kitanított és vizsgázott husvizsgáló végzi el ezt a funkciót. Ezek fizetése az a díj szokott lenni, amelyet a községnek joga van a mészárosoktól állatvágásokért vagy husvizsgálatokért bekasszálni. Ezt a község nem tartja meg magának, átengedi akár a husvizsgálónak, akár az emberorvosnak, akár az állatorvosnak, szóval annak, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik. Pár héttel ezelőtt egyszer csak megjelent egy beíügyministeri rendelet — milyen törvényes