Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

â08 Àz országgyűlés képviselőházának 148. ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. és ujabb kivitelre van kilátásúink. Igen de csak akkor, ha írni csak ilyen cikkeket használunk, nem pedig luxuscikkeket fogyasztunk, már pedig a múlt évben 1926. évben 60 millió luxuscikk behozatalával szemben ez a behozatal 1927-ben 90 millióra emelkedett. (Láng János: A kecskeméti almát nem veszik meg, de behozzák a kaliforniai almát! — Jánossy Gábor: Ötvenmillió a gymnoleshehozatal és a magyar gyümölcs ott rothad a fákon!) Ez már azután természetesen gazdasági életünk rovására megy és a legnagyobb aggodalmakkal tölthet el bennünket, mert kereskedelmi mérlegünknek passzivitása olyan aggasztó jelenségeket tüntet fel, amelyeket ebben a pillanatban nem tudunk elháritani. Csák néhány rövid adattal kivánom ezen állításomat megvilágitani. Míg közvetlenül a vámtarifa életbelépése után külkereskedelmünk nagyon kedvezően alakult és 1925-ben csak 46 millió pengőt tett ki, 1926-ban már 82 millióra emelkedett és 1927 végén már megközelítette a 350 millió pengőt! (Jánossy Gábor: Szegények vagyunk, de jól élünk!) 260 millió pengő az a deficit, amely igy előállt. (Láng János: Mennyi ebből a selyem? — Jánossy Gábor: Meg a szájpirositó!) A behozatal értéke 1926-ban 952 millió pengő volt, 1927-ben 1172 millió pengő, a kivitel értéke pedig 870 millió pengőről 801 millió pengőre csökkent. Ami azonban a legaggasztóbb jelenség, az az, hogy mezőgazdaságunk kivitele teljesen megcsappant. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennélfogva mezőgazdaságunk teljes összeroppanásától kell tartanunk. Ezen nem segitettek a kereskedelmi szerződések, hiába kötöttünk szerződéseket, ezek csak ujabb csalódásokat hoztak, hiába kötöttünk Csehországgal kereskedelmi szerződést, annak eredménye az lett, hogy a behozatal 1926-tal szemben 143 millióról 208 millióra emelkedett. Ugyanilyen helyzetben vagyunk Németországgal szemben is, amellyel ugyan nincs kereskedelmi szerződésünk, hanem még mindig a legtöbb kedvezmény alapján állunk, és mégis Németországnak behozatala 108 millió pengőről, 148 millió pengőre emelkedett. Ez az arány Ausztriával szemben is, ahol a behozatal 20 millió pengőről 40 millióra emelkedett, és ugyanez az arány legjobb barátunkkal, Olaszországgal szemben is, ahol kivitelünk teljesen összezsugorodott. Megengedem, hogy magasabb politikai szempontok feltétlenül megkövetelik a kereskedelmi szerződések kötéséti mert hiszen csak ezzel tudjuk némileg ellensúlyozni a behozatalt, amennyiben korlátozni vagyunk képesek, azonban ez nem nyugtathat meg bennünket. Nekünk el kell követnünk mindent, akár a kivitel emelésével, akár behozatalunk korlátozásával, akár a Beck Lajos t. képviselőtársunk által mondott exportlehetőségek megszervezésével. Valamit kell tenni ezen a téren, mert ha tovább is emelkedik a pasziva abban az arányban, amilyenben eddig emelkedett, akkor ez alá fogja ásni egész gazdasági életünket és hitelünket, valutapolitikánkat és államháztartásunk egyensúlyát is veszélyezteti. Ilyen körülmények között nekünk mindent el kell követnünk, hogy a gazdasági életet akár külföldi kölcsön utján, akár egyéb módon fellendítsük, különösen hogy uj kiviteli és termelési lehetőségeket teremtsünk. Ezzel szemben mit tapaszt álunk? Ernszt Sándor igen t. képviselőtársaim beszédében csak futólag érintette, hogy a genfi nemzetközi gazdasági konferencián összegyűlt állampk delegátusai nem tudtak megállapodni semmiféle rezultátumban, csak a legvégén Loucheur francia delegátus indítványára vonták le azt a dedukciót, hogy nem marad más ut, mint nemzetközi kartelleket alakitani. Természetesen ezek a nemzetközi kartellek a nemzetközi nagytőke, a kapitalizmus szolgálatában állanának, teljesen lebunkóznák az összes többi államok gazdasági életét. (Farkasfalvi Farkas Géza: Megfojtanak bennünket! — Muszti István: Legalább is akarnak!) Most azonban a Népszövetség egy ujabb gazdasági előkészitő' bizottságot küldött ki, amely — horrendum dictu — a következő előterjesztést fogja tenni a Népszövetségnek: »Mindenekelőtt is további vámemelések egyáltalán nem. léptethetők életbe s ezenkivül a meglévő vámtarifák csak együttesen és kölcsönösen szállíthatók le.« Hogy ez mit jelent, ehhez nem kell kommentár. (Gaal Gaston,: Megrögzíti a mostani helyzetet!) Teljesen igaza van az igen t. képviselőtársamniak, megrögziti a mostani helyzetet, lehetetlenné teszi azt, hogy akár behozatalunkat korlátozzuk, akár kivitelünket emeljük. Annyira képtelennek tartom ezt az indítványt, hogy külön, is fel kivárnom hívni a minister ur figyelmét arra, hogy jó lesz vigyázni, és mindent elkövetni, hogy ez a szörnyű inditvány valóra ne váljék. Tagadhatatlan, hogy világszerte egy uj nagy világháború indult meg és pedig a gazdasági életben. Ezt a világháborút nem Öldöklő fegyverekkel vivják meg, — azokat egyelőre csak a leszerelés formájában gyűjtik és fenik élesre — mert a gazdasági világháborúnak fegyverei a vámtarifák, a kartellek és a trösztök. (Ugy van! Ugy van!) Ezek segítségével a gazdag országok teljesen legyőzik a szegény országokat, kiszívják azok gazdasági erejét az utolsó csepp vérig, gazdasági függésben tartják a kis nemzeteket azzal, hogy nagy adósságokba döntik őket s azután a nagy kamatok fejében valóságos hadisarcot vetnek ki reájuk. (Ugy van! Ugy van!) Ez az a szomorú állapot, amely ebből következik. Mi azonban, sajnos, ezt a hadisarcot, ezeket a kamatokat nemcsak a külföldnek fizetjük. Külföldi adósságunk ma már két milliárdot tesz ki, amelynek kamatát, ha csak 150 millió pengővel számitom, árukivitellel fedezni nem tudjuk. Kénytelenek vagyunk tehát ismét ujabb és ujabb külföldi kölcsönöket felvenni, aminek szomorú következménye az ország teljes eladósodása lesz. Nekünk ezt a hadisarcot' — mint mondottam — ezeket a nagy kamatokat nemcsak kifelé, hanem befelé is kell fizetnünk a nagybankoknak és ha hiteléletünkben, amelyet az ig"en t. pénzügyminister ur valóságos dzsungelnek nevezett, nem tudunk rendet teremteni, akkor olyan szomorú helyzet fog előállani, amelyről most nem is szeretnék beszélni. Nagyon kérem a t. pénzügyminister] urat, hogy minden erejével igyekezzék ebbe a dzsungelbe behatolni, mert ez a nagybankok drótkerítéseivel van körülvéve, körülbástyázva, megközelithetetlen és szinte beláthatatlani. (Ugy van! Ugy van!) Mert mi az oka annak, hogy ilyen drága kamatokat vagyunk kénytelenek fizetni? Nem akarok visszamenni a régi monarchiára, amelynek az Osztrák-Magyar Bankja — ez az átkos közös intézmény, amint azt annak idején nevezni szokták — az ország hiteligényeit teljesen kielégítette. Igaz, hogy akkor könnyebb helyzetben voltunk, mert rendelkezésére állott az egész monarchia gazdag pénzforrása, rendelkezésére állott német szövetségesünknek egész gazdasági berendezke-