Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

Az országgyűlés képviselőházának 148. geink sem voltak képesek megingatni. (Propper Sándor: A drágulás ellenben egyre nő!) Erre is rátérek t. képviselőtársaim. Hogy ez az uj pénzegységre való átmenet bizonyos drágulással járt, hogy a drágaság! index az 1926. évi adatokkal szemben 1927-ben 126-ról 134-re emelkedett, ezt elismerem, de senkisem bizonyithatja azt, hogy ez a drágulási folyamat épen az uj pénzegységre való áttérésnek lett volna következménye, (Propper Sándor: Nem, hanem a kormány rossz gazdasági politikájának!) hanem összefügg ez az árképződéssel az egész világon és Összefügg tulaj donképen az infláció borzasztó rombolásával. Ebből tehát egyáltalában nem. következtethetjük azt» hogy pénzünk megingott volna. {Igazi ügy van! jobbfelől és, a középen.) Látok még egy örvendetes jelenséget, amelyre szinte alig mertüník gondolni még néhány évvel ezelőtt, különösen, amióta Hegedűs Lóránt igen t. pénzügyminister ur jónak látta a betétállományt 20% erejéig megnyirbálni. Azóta mintegy megszikkadt a betétek folyása. (Jánossy Gábor; Jószándékból tette! — Láng János: Abból nem tudok házbért fizetni és megélni, hogy jószándékból elvitte a pénzemet!) És most mit látunk? A betétállomány 634 millióról 1.027,600.000 pengőre emelkedett. Igaz ugyan, hogy ez a betétemelkedés még mindig csak annyit jelent, hogy a betétek öszy szege most az 1913. évi betétállománynak, ami a betéteket illeti, 39%-át, mig a folyószámlabetéteknél 78%-át érte el, de mindenesetre örvendetes jelenségként kell üdvözölnünk, mert ez mutatja nemcsák a pénzünk stabilitásába vetett bizalmat, hanem felébresztője volt annak a sokat emlegetett, de nem létező takarékossági szellemnek. (Jánossy Gábor: Bizony / nem létező! — Szilágyi Lajos: Csak bizottság van!) Csak az a sajnos és szomorú, hogy betétállományunk emelkedésével nincs arányban tőkeképződésünk, amely még ma is sokkal szerényebb keretek között mozog, mint amennyire kívánatos volna. De azért mégis örvendetes jelenség, mert nemcsak a takarékoskodás gyümölcse, hanem ez a tőkeképződés az a bizonyos aranyfelesleg, amely gazdasági életünket táplálj vérkeringést uj meg uj vérrel, lüktető erővel látja el. Ezzel szemben azonban egy sokkal szomorúbb jelenségre kell rámutatnom, tudniillik, azokra a pénzügyi feleslegekre, amelyek az adózók filléreiből keletkeznek, amelyek magától gazdasági életünkből vonattak el és annak nagy kárára esnek, (ügy van! a balközépen.) Méltóztassanak csak ide figyelni. Ezek a pénzügyi feleslegek 1924 június 30-án 60 millió pengőt, december 31-én 149 millió pengőt, 1925 december 31-én 190.000 pengőt, (Berki Gyula: Egészen helytelen halmozni az adózók pénzét! Vissza kellett volna adni a gazdasági életnek!) 1926 december 31-én 221 millió pengőt, 1927 december 31-én már 316 millió pengőt tettek ki. (Berki Gyula: Nagyon szomorú fénykép tez, t. képviselőtársam!) Engem az igen t. pénzügyminister ur némileg megnyugtatott. Megnyugtatott azirányban, hogy ezekre a pénzfeleslegekre az államháztartás egyensúlyának szempontjából szüksége van. Én magam is belátom, hogy bizonyos biztonsági koefficiensre feltétlenül szükségünk van, mert nekünk nem szabad egy pillanatra sem veszélyeztetni államháztartásunk fenmaradását. Arra kérem tehát a távollevő pénzügyminister urat, (Jánossy Gábor: A Felsőházban van!) hogy ezeket az államfeleslegeket lehetőleg szíveskedjék a minimumra redukálni, (ügy ülése 1928 március 22-én, csütörtökön. 207 van! ügy van! a középen.) Nehogy ezek miatt még nagyobb tőkehiány, hitelmegszoritás és még magasabb kamatláb keletkezzék. (Berki Gúla: Ne játssza a pénzügyminister ur az amerikai nagybácsi szerepét, ne osztogasson pénzt jobbra-balra! — Propper Sándor: Az amerikaiak nem osztogatják ugy a pénzt!) Mert hiszen ezek a pénzügyi feleslegek tényleg csak a Nemzeti Bank jegy forgalmának egy részét teszik, amely, mint ilyen, a gazdasági életnek hasznára egyáltalán nincs, ellenkezőleg ezek a feleslegek és egyáltalában a tőkehiány még egy ujabb jelenséget vont maga után: a külföldi kölcsönöket. A külföldi kölcsönök magukban véve még nincsenek az ország kárára, azonban mégis óvatosan kell velük bánni, mert könnyem az ország eladósodására vezethetnek. (Jánossy Gábor: Ugy van!) Egy igen érdekes jelenséget olvastam az angol pénzvilágból, tudniillik az angol pénzintézetek vezetői egyre panaszkodnak, hogy azok a liverpooli és manchesteri váltók, amelyek eddig a londoni piacom forogtak, egyszerre eltűntek, és azt vették észre, hogy ezek mind Amerika felé vándoroltak. (Jánossy Gábor: Minden odamegy!) Féltik emiatt az angol pénzpiacot, amely pedig olyan gazdag, hogy betétállományának csak 85%-át fordítja a belső hitelszükségletek kielégítésére. Tehát az angol pénzpiacnak, amely annyi felesleggel rendelkezik, szüksége van külföldi piacokra. Mert hiszen a pénznek nincsen hazája, az oda megy, ahol a legbiztosabb fedezetet találja. Kezd ismét általánossá válni az a felfogás, hogy Amerika feladata Franciaországot, Németországot és Angliát pénzzel és hiteligényeinek kielégitésével ellátni. Innen következik az, hogy miért jön az angol pénzpiac szivesen hozzánk, mert itt biztos elhelyezésre talál tőkéjével. Most is négy nagy kölcsönről tárgyalunk Angliával. Az egyik a földbirtokreformmal kapcsolatos nagy kölcsön, a másik az Államvasutak beruházása céljából felveendő kölcsön, a harmadik az ipari záloglevelek elhelyezkedését kívánja biztositani, a negyedik a Talbot-féle kölcsön. Én ezeket a kölcsönöket annak ellenére, hogy jól meg fogják terhelni az ország gazdasági helyzetét, mégsem kifogásolhatom. Teljesen Daveynek, a lengyel szanálás pénzügyi ellenőrének álláspontján állok, hogy a külföldi kölcsönök addig nem lehetnek károsak, mig hasznos beruházásokra fordíttatnak, mert ezen a réven megtérülnek. Csakhogy még egy nagy baj van és ez az, hogy mi ezeknek a külföldi kölcsönöknek kamatait nem tudjuk a mi kivitelünkkel fedezni hanem ezek a külföldi kölcsönök ujabb és ujabb külföldi kölcsönöket vonnak maguk után, ami az országnak teljes eladósodására vezet. (Jánossy Gábor: Ugy van!) A legaggasztóbb jelenség azonban külkereskedelmi mérlegünk passzivitása, amely egyre aggasztóbb mérveket kezd ölteni. (Láng János: Sok a datolya, a banán, a narancs, a mazsola és a selyemharisnya, amit behoznak!) Engem nem nyugtatnak meg azok a kijelentések, azok a nyilatkozatok, hogy ez a deficit, ez a nagy passzíva csak egy átmeneti időben mutatkozik, mert mi nagyon sok félkészárut és nyersáirut hoztunk be és azok feldolgozása után — tekintettel arra, hogy kivitelünk emelkedni fog — a deficit meg fog térülni. Ezt nem hiszem, nem hiszem annál kevésbé, mert ez csak azon feltevésen alapszik, hogy az ilyen nyersáruknak és félkészáruknak behozatala ujabb termelési lehetőségeket nyújt 28*