Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-148

206 Az országgyűlés képviselőházának 148, nemű gyökeret verhetett volna a lelkükben. Én nem teszek ezért a megállapításért Nagy Emil t. képviselőtársamnak szemrhányást. Részben kell, hogy igazat adjak neki, mert az üres padok mindenesetre igazolják az ő állítását, de azt már nem fogadhatom el, hogy ez a vita, a költségvetés vitája csak szóáradat lenne. Mert hiszen ennek a költségvetésnek a vitája tnlajdonképen azt célozza, hogy mi, akiket a nemzet bizalma küldött ide, felemeljük szavunkat az ország és a nemzet érdekében s igyekezzünk a kormánnyal egyetemben az ország helyzetén javítani. Azért vagyunk itt, hogy szószólói legyünk a nemzet bajainak, (Úgy van! Ugy van!) a közállapotok visszásságának és azokon minden áron igyekezzünk segíteni. (Láng János: Néma gyermeknek az anyja sem érti szavát! Ha nem beszélünk, nem értenek meg bennünket!) Igaza van Nagy Emil t. képviselőtársamnak talán abban is, hogy a vita hosszabbra nyúlik, mint kellene. (Berki Gyula: Mert a baj is sok!) hiszen a nagy Anglia még nagyobb költségvetését a parlament alig két hét alatt tárgyalja le, tehát mi is letárgyalhatnók sokkal rövidebb idő alatt. (Rothenstein Mór: Ott kevesebb ok van a panaszra! — Láng János: Ott is van elég!) Én attól tartok azonban, hogy a vitának a megrövidítése a szólásszabadság korlátozását vonná maga után, amitől nekünk tartózkodnunk kell, mert hiszen a szólásszabadság képezi parlamenti életünk lelkét és szellemét és ha van nemzet ezen a világon, amelynek parlamentjére szüksége van, ugy ez a szerencsétlen magyar nemzet az, amely parlamentjében az ő szuverenitásának, az Ő alkotmányos szabadságának és függetlenségének legfőbb biztositékát s nemcsak fellegvárát látja, hanem az ő reményvesztett életének utolsó refugiumát is. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen. — Propper Sándor: A kormány járatja le a parlamentárimust! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Vitára tehát az én nézetem szerint szükség van (Ugy van! Ugy van!), csak az a fődolog, hogy ez a vita jóhiszemű legyen, hogy érvekkel harcoljunk, (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen) és pedig higgadt, igazságos és jogosült érvekkel, (Ugy van! Ugy van!) nem pedig személyes invelktivákkal. (Láng János: Nem szenvedelmekkel.) Márpedig ha visszagondolunk a múlt nemzetgyűlésre, azt kell mondanunk, hogy azon a nemzetgyűlésen a gyülülködés. a viszálykodás, a személyi harcok valóságos orgiákat ültek. (Ugy van! Ugy van!) Ma már nem panaszkodhatunk erről, mert a parlamenti vita nivója olyan magasra emelkedett, hogy akár a legnyugatibb nemzetek is megirigyelhetnék tőlünk. Oly tisztult atmoszféra van itt ebben a parlamentiben ma, hogy joggal hivatkozihaitott rá a ministerelnök ur debreceni beszédében, hogy elérkezettnek látja, az időt, hogy ebben a tisztult atmoszférában kilátásunk lehet az összes parlamenti pártok részéről a teljes közreműködésre. (Láng János: Adja Isten!) T. Ház! Én akkor, amikor ezi a feliéig felvonult, egy pillanatig sem kételkedtem, hogy ez csak müló incidens lesz, mely ezt az ösiszműködést megakadályozni nem fogja*, mert erre az összműködósre, erre a megértő egyetértő munkálkodásra nem a pari átmenti pártoknak, hanem az országnak van szüksége. (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.)i Ha én ebből a gondolatkörből kiindulva " vizsgálom és birálom a költségvetést, akkor igazán nem 'tudnám azt mondani, hogy ez a vita csak szóáradat, csak kénköves eső. Én inkább májusi esőnek tartanám, ami termékenyitőteg ülése 1928 március 22-én, csütörtohon. hat (Ugy van! Ugy van!) és kell is, hogy hasson ennek^ a 'költségvetésnek itt-ott kiaszott talajára, és az egész ország helyzetére. Az én nézetem az, hogy ez a vita közelebb hozza a költségvetést az élethez, mert hiszen ebben a költségvetésben a nemzet összes bajai benfoglaltatnaik. Ai költségvetés millió és millió embernek ad kenyeret, (Ugy van! Ugy van!) millió és millió könnyet töröl ki a szemekből. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, akkor 'megtaláljuk ebben a költségvetésben a nemzet egészséges gyógyulásának nyomait s tudatára ébredünk annak, hogy ez a költségvetés nem annak a láabeteg, önönmagában vergődő nemzetnek költségvetése, amely csak néhány évvel ezelőtt is volt, hanem egy öntudatra ébredt dolgozó nemzetnek biztató jövőjét tárja elénk. Ez a költségvetés nem mutat ugyan egy boldog országot (Jánossy Gábor: De nem ám!) a maga kis, nagyon kis örömeivel, de annál nagyobb bajaival, csalódásaival és keservével, de ha azokat az eredményeket vizsgáljuk, amelyek a múlt gazdasági évben mutatkoztak, és ha ezek a jövő évben is folytatódni fognak, mégis csak bízhatunk ab bain, hogy a nemzet regenerálódásának utján előbibrehaladtunlk, mert az előbb-utóbb be fog következni, akkor el kell ismernünk, hogy ha még — amint az igen t. pénzügyminister ur mondotta — a bajok egész tömegével állunk is szemben, de gazdaságilag kezdünk helyreállni, jelentékeny lépést tettünk a haladás utján és akkor nem szabad panaszkodnunk, nem szabad kétségbeesnünk ennek a nemzetnek jövője felett, mert ha semmit sem mutatna mást ez a költségvetés, igen is mutatja, igazolja ennek a nemzetnek legszentebb é kitakarását és az erős szabadulási vágyat Trianon fogságából. Ennek a költségvetésnek tehát vannak örvendetes, kevésbé örvendetes és szomorú jelenségei. Hiszen ezt a költségvetést nem a számok szempontjából kell bírálnunk, hanem a miult szempontjából, amelyből tiulajdonképeni kisarjadzó tt. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk, akkor elsősorban a múlt év gazdasági eredményeit kell tekintenünk. T„ Ház! A vesztett háború és a forradalmak után gazdasági életünk teljesen összeomlott, pénzügyi egyensúlyunk felborult, államháztartásunk egyensúlya összeroskadt, pénzünk teljesen elértéktelenedett, lerongyolódott. És gróf Bethlen István, mint hajdan az argonauták, elment Genfbe az aranygyapjuért és meghozta az aranygyapjút, (Igaz! Ugy van!) amelynek segítségével Összeomlott háztartásunkat és pénzügyi egyensúlyunkat helyreállítottuk és ma már nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, amit akkor kevesen hittek el, hiogy a szanálás műve sikerült. Ki merné tagadni, vagy ki akarná tagadna, hogy ez a szanálás óriási áldozatokkal járt, hogy nemcsak egész közgazdasági életünket, hanem a magángazdaságokat is súlyosan érintette, de ki ne ismerné ima be azt, hogy ezeknek az áldozatoknak meghozatala nélkül azokat a nagy proiblemákat meg nem oldottuk volna, amelyeket megoldottunk és államháztartásunkat és annak egyensúlyát helyreállítani nem tudtuk volna. Amíg a többi, győző, gazdag, hatalmas nemzetek is óriási áldozatot kénytelenek hozni pénzegységük stabilizálása végett (Jánossy Gábor: Agyongyőzték magukat!) és még most sem voltak képesek mindannyian — csak magára a nagy. hatalmas francia nemzetre utalok — pénzüket stabil izálni, (Ugy van! a balközépen.) mi, azt mond; hatjuk, minden zökkenés nélkül tértünk át uj pénzegységünkre, amely teljesen megszilárdult és azóta meg nem ingott amelyet még ellensé-