Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. Magyarországon pedig cirka 10%-át, A közalkalmazottak, még a magas kategóriájuk is, nagyon rossz helyzetben vannak és minél lejjebb megyünk a ranglétrán, annál siralmasabb és nyomorúságosabb helyzetben) vannak, annál kevésbé fogyasztóképesek. Visszaemlékszem, hogy amikor békeidőben megállt az ember két órakor a ministerium előtt és látta ugy elvonulni a tisztviselőket, örült a szive. Ha ma felmegy, elszorul az ember szive, pláne ha a pénzügy ministerium előtt megy el s meglátja a sok szegény hivatalnokot, aki onnan kijön, mert egyik kofpottaibb ruházatú, mint a másik. Az állami tisztviselőikar elproletarializálódott, s amellett hogy az állam aligalig tudja, őket fentartani és az adózók alig-alig tudják kiizzadni azokat az összegeket, amelyek fentartásukhoz szükségesek, a tisztviselőikar mégis meglehetős nyomorúságban van. (Madarassy Gábor: De azért korrekt maradt!) Nyomorúságban van a rengeteg nyugdíjas is ugy, hogy a proletarizálódás ezekben a rétegekben meglehetősen nagy. Van még egy körülmény, amely élénken rávilágit arra a gazdasági politikára, amelyet a kormány folytat. Friedrich t. képviselőtársamat a múltkor meglátogatta egy berlini ismerőse, — mérnökemiber — jártak-keltek a városban és a végén este azt mondta az illető: Kérem szépen, a legnagyobb dologidőben tele vannak a kávéházak, az éttermek sem nagyon szűkölködnek a vendégekben, mert már 10 órakor meglehetősen sokan vannak ott, az utcán is rengeteg ember jár, bámuljáík a kirakatokat, ki dolgozik itt voltaképen? (Jánossy Gábor: Nincs munka!) Azt kérdezem én is, hogy ki dolgozik itt voltaképen? Ha elmegyünk akármelyik szakszervezeti helyiségbe Budapesten vagy vidéken, azt látjuk, hogy a leglehetetlenebb módon igyekeznék az emberek az életfentartáshoz legszükségesebbeket megkeresni. Valami egészen hihetetlen, fantasztikus módon próbálnak az emberek magukon segíteni. Munkaalkalom vajmi kevés van. Ez mutatja azt, hogy a szanálás ugyan nagyszerűen sikerült az államháztartás fétisének szempontjából, mert hiszen az államháztartás azóta feleslegekkel dolgozik, sikerült az nagyszerűen az államiJbüro'krácia szempontjából, az adózók szempontjából és gazdaságpolitikai szempontból azonban nagyon rosszul sikerült. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Épen az előbb mondotta el a bürokráciáról, hogy milyen kopott ruhában jár!) Az nem bizonyit ellenein, mert azt bizonyit ja, hogy fenn lehetett tartani ezt a bürokráciát; hogy hogyan, az más kérdés. Az azonban kétségtelen, hogy emellett a gazdasági politika mellett ilyen óriási terheket egyszerűen nem bir meg az ország, mert néni lehet, hiába minden erőlködés. (Jánossy Gábor: A mai határok!) Ami a takarékosságot illeti, nagyszerű tirádáikat hallunk arról zengeni. Az iskolákban rendeznek takarékossági napokat és a tanítóik is az ő szegény, kopott ruháikban meglehetősen szépen magyarázzák meg à gyermekeknek, hogy mennyire kell takarékoskodni. Azt hiszem azonban, hogy valahogy eltévesztették az urak a piédilkációs széket. Nem a népiskolákban kell hirdetni azt, hogy takarékoskodjunk, (Jánossy Gábor: Ott is!) mert természeténél és adott gazdasági helyzeténél fogva amúgy is kénytelen takaréíkoskodni az a szülő, aki a népiskolába járatja gyermekeit. Annak nem kell sokat beszélni a takarékoskodásról. Minden egyszerű munkásember tudja, nem is kell valami nagy kvalifikáció hozzá, hogyha tíz karjcárt keres, abból csak nyolcat szabad elköltenie, kettőt pedig él kell tennie az esős napokra. Mindenki tudja már ezt. Én nem akarom lebecsülni a takarékossági napokat, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy elsősorban a kormány tagjainak kellene takarékossági napokat rendezni, a kormány tagjait kellene meggyőzni arról, hogy mennyire üdvös és hasznos a takarékosság. (Jánossy Gábor: Tessék indítványt tenni!) Itt mindjárt rá kívánok mutatni valamire, és ez a takarékossági bizottság. A takarékossági bizottság olyan urakból volt összeállítva, akik ha tőlünk nagyon messzire eső pártállást foglaltak is el és világszemlélet dolgában egész világ választott is el minket tőlük, de mindannyian megnyugodtunjk bennük, mert azt hittük, hogy azok az urak, akik ott ülnek, akik a régi Magyarország és az ujabb Magyarország legértékesebb koponyái, bizonyára ki fognak ott olyan dolgokat sütni, amelyeknek következményeképen az adózók terhe valamivel könnyebb lesz. Az államháztartás megkapja azt, amire szüksége van, de nem törekszik az államháztartás feleslegekre, hanem valahogy a deficit határain mozogva, lehetővé teszi ezáltal a magángazdaság fellendítését. E helyett mit látunk? Azt látjuk, hogy a takarékossági bizottság ülésezett, ankéteket tartott. Mdgtö)rtént, Ihogy 'egyik-másik ministeriumban egypár kefével, vagy seprűvel kevesebbet rendeltek, egypár segédmunkást kibélistáztak, megtörtént az is, hogy egy csomó segédhivatali tisztviselőt elbocsátottak, valahogyan egyszerűsítették a segédhivatali eljárást, azonban egy bizonyos renglétrán felül tabu volt minden, ott a takarékossági bizottság egyszerűen csődöt mondott, és csődöt mondott elsősorban a minister uraknál (Maday Gyula: Tévedés !i) Soha életemben nem kifogásoltam, ha valaki autót használt, és mindenütt azt mondottam, hogy az autó nem luxus, legkevésbé pedig egy ministernél. Meg vagyok róla győződve, hogy szükség van erre a fontos forgalmi eszközre, bár valaha az Öreg Tisza máskép értelmezte ezt a takarékosságot, mert ha kocsi kellett, elküldött Schneiderért és a saját zsebéből fizette. Wekerle gyalog járt a Sándorutcába, s ha nagyon sürgős volt a dolga, hozatott egy konflist és azon ment. Azóta megváltozott a világ, megváltoztak a körülmények. Akkor nem volt a telefon annyira kifejlődve, ma már jobban ki van fejlődve, sőt rádió is van azóta s mégis ma több forgalmi eszköz kell a ministeriumokban. A ministeriumok előtt egész táborok vannak, és súlyos nehéz milliókat kell az adózóknak kiizzadni, hogy a ministeri tisztviselők az utakat gyorsabban tegyék meg. Én nem kifogásolom, hogy a ministeriumokban autók vannak. Tudom, hogy az adminisztráció érdekéhen erre szükség van. Arra azonban nincs szükség, hogy a ministereknek luxusautóik legyenek ebben a szegény országban, amelynek lakosai nagy keservesen nehezen hozzák össze filléreiket, amelynek lakossága túlnyomó részben ilyen gazdasági helyzetben él, ahogyan azt tegnap Krüger t. képviselőtársam elénk varázsolta. A hátamon futott végig a hideg, amikor elmondotta, hogy hogyan él ma a mezőgazdasági munkásság és a kisgazda-társadalom. Saját tapasztalatomból tudom, hogy amit tegnap Hunyady Ferenc gróf t. képviselőtársam mondott, az szórói-szóra igaz. Vannak kisgazdák — nem is olyan szegény kisgazdák, nem. egészen törpegazdáík — akik egész télen át nem tudtak lakásukból kiI mozdulni, mert nem volt csizmájuk, s akik