Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.
Ülésnapok - 1927-147
Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. 167 mindenüket kénytelenek eladni azért> hogy adójukat megfizethessék. Ebben a szegény országban a takarékosság nagyobb dicsőségére vettek Bethlen ministerelnök urnák egy Austro-Daimler kocsit 230 millió koronáért. A ministerelnökség még egy Fiat-kocsit is kapott, nehogy a kocsik egyformák legyenek és a javitási költség olcsóbb legyen. Ez a kocsi is belekerült 150 millióba. Az igazságügyminister urnák már csak Buickkocsit vettek, mert ő a ranglétrán lejebb van, neki amerikai kocsi dukál. Ezt vették 200 millióért. A belügyminister ur személyes használatára Minerva-kocsit vettek. Tudvalevő, hogy a Minerva-kocsi nem tartozik az olcsó kocsik közé. Ez a kocsi belekerült a használt kocsi beszámításával 400 millióba. A kultuszminister ur sem maradhatott hátra a belügyminister ur mögött, neki is kellett venni egy Minerva-kocsit, amely belekerült 480 és egynehány milióba. Ez az öt kocsi kereken másfél miliárdba került, papirkoronákban számítva. (Krisztián. Imre: Ezt már ötödször halljuk! — Borbély-Maczky Emil: Tapintatos ember, hogy a kereskedelemügyi minister ur autóját nem emliti! — Derültség. — Krisztián Imre: Azt hiszi, hogy minden évben ötször vesznek autót a minister uraknak! — Zaj.) Krisztián képviselő ur, engedje meg nekem, hogy én, mint szociáldemokrata törekedjem arra, hogy az egységespártot a világból kitöröljem. (Derültség. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Malasits Géza: Csak nem kivan ja tőlem a képviselő ur, hogy dicsérjem a kormányt? (Zaj.) Én nem. az autókat kifogásolom, csak arra akartam rámutatni, hogy egy szegény országban, amelyben megélhetés alig van, ne csináljuk ilyen fényűzést, hiszen vannak olcsóbb autók is. Vannak sokkal olcsóbb autók, amelyek szintén elég szépen néznék ki és amelyeken szintén elég jól lehet menni, ezekkel is el lehet érni 60 kilométeres sebességet. Nem okvetlenül kell tclattyus Minerva-kocsi, lehet szelepes kocsi is, amely lényegesen olcsóbb és amellett ugyanolyan gyorsan viszi az embert, mint amaz. Csak rá akartam mutatni arra, hogy amikor nekünk szegényeknek, nekünk munkásoknak, kézműiparosoknak, az iparosságnak általában, a mezőgazda gnak, mindenkinek az országban takarékosságot prédikálnak, akkor elsősorban illenék a takarékosság terén jó példával előliárni és azt mondani: én eladom ezt a drága kocsit egy nagyon gazdag embernek és megelégszem egy magyar gyártmányú kocsival, hogy hadd lássa a magyar nép, hogy mi magunk is takarékoskodunk. Tessék elhinni, hogy azok a tünetek» amelyekről a képviselő urak beszéltek, hogy tudniillik a hamu alatt parázslik valami, tényleg megvannak. Természetes, hogy parázslik, mert látják az emberek a szavak és tettek közötti különbséget. Ugyanazok a ministeri ajkak, amelyek takarékosságot prédikálnak nekünk, rongyosoknak, odahaza nem nagyon gyakorolják a takarékosság erényét. Ne tessék egy szájból hideget és meleget egyszerre fújni! Ha nekünk takarékosságot prédikálnak, tessék jó példával elől járni! Itt mellesleg akarom, megemliteni, hogy egy nagyon derék magyar ember, egy Fejes nevű ember, aki már békében is automobilokkal foglalkozott és üzemvezetője volt az aradi Marta-gyárnak — nagyszerű emberpéldány — föltalált egy kocsit, lemezekből sajtolt kocsit, amely könnyű, olcsó és teljesen megfelel a célnak, mert elég szilárd. Fejes a postának nagynehezen eladott egypár kocsit, de egyébként semmiféle rendelése nem volt. Valószinüíeg nem voltak megfelelő összeköttetései, úgyhogy nem is kapott vállalatához megfelelő pénzeket. Szeretett volna Magyarországon ilyen kocsit gyártani, szeretett volna Forddal konkurrálni, — meg lett volna rá a lehetősége, mert hiszen jó kocsit talált ki, amely nagyszerűen bevált és amelyet a posta is kipróbált, — miután azonban sehol sem tudott pénzt kapni, nem tudott magának olyan alapot teremteni, amelyekből ezeket a kocsikat gyárthatta volna, kénytelen volt a kocsigyártási szabadalmat eladni egy angol gyárnak, sőt ujabban megvette azt egy német gyár is, a Bayerische Motorwerke. Meg lehetnek róla győződve az urak, hogy ugy az az angol, minit a bajor motorgyár nagyszerű üzleteket fog csinálni ezekkel az autókkal. Azt fog ja mondani a némtet gyár: német ipar készítette ezeket a kocsikat, olcsóbbak, mint a Ford kocsik, minden német ember ezeket használja. Amennyire én a németeket ismerem, beleértve talán a néimet kommunistákat is, akiknek pénze van, mind arra törekszik, hogy német gyártmányú kocsit vegyen magának. Ezzel szemben, amikor Weisz Manfrédék nagy nehezen, súlyos áldozatkészséggel behoztak egy kocsitipust és elkezdték gyártani, a gyártás megakadt, mert azt vették észre, hogy nincs fogyasztó rá. A Mág. berendezkedett egy hathengeres kocsitipusra, de nincs rá vevője, pedig a kocsik külsőleg is nagyon tetszetősek, olyanok, iminit egy amerikai kocsi. Mindezeket csak azért mondottam el, — hangsúlyozván, hogy nem vagyok ellene annak, hogy technikai ujitásokat vezessenek be, legkevésbé annak, hogy a minister urak autót vegyenek, mert meg vagyok győződve arról, hogy az adminisztráció gyorsiitása érdekében erre szükség van — hogyha takarékosságot prédikálnak és ez a takarókosság indokolt azoknál a rettenetes terheknél fogva, amelyeket a magyar nép viselni kénytelen,, akkor elsősorban tessék itt jó példával^ előljárni és egyszerű jó magyar kocsit tessék használni. Akkor majd legalább látni fogja a nép, hogy felülről kezdik el a takarékosságot. Ez azonban nem történhetik meg addig, amig felülről a takarékosságnak épen az ellenkezőjét látjuk, amikor nem tudunk az ország legtöbb községében jó ivóvizet adni, és kitesszük a népet a legrettenetesebb betegségeknek, viszont súlyos milliárdokat ölünk bele Lillafüredbe, a lillafüredi ut elkészítésébe, amikor évtizedek^ óta panaszkodunk, hogy egyetlen nagy természeti. kincsünket, a Balatont nem tudjuk kihasználni (Borbély-Maczky Emil: Lillafüred is ilyen!) — engedelmet kérek, a Balaton talán mégis nagyobb jelentőségű — amikor nem tudjuk a Balatont annyira lukrativvá tenni, mint ^menynyire meggyőződésem szerint tehetnők. Az utóbb emiitett dologban példát adnak egyébként az osztrákok. Annak a fájdalmas operációnak következtében, hogy a >>Burgenland«-ot lehasitották Magyarország testéről, előállott az a helyzet, hogy a Fertő tónak egyik része Ausztriához került, másik része pedig itt maradt nálunk. Az a rész, amely itt maradt nálunk. Balf és közvetlen környéke, ma is olyan, mint ötven évvel ezelőtt volt, ott alig változott valami, legfeljebb annyit, hogy befestették a fürdőszálát, de az utak épen olyan járhatatlanok, épen olyan rosszak, mint azelőtt voltak, s a tó széle épen olyan nádas, mint volt azelőtt. Ellenben tessék csak átmenni a nyomorgó