Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

162 Az országgyűlés'képviselőházának . akiket mégis vissza akarnak tartani, státuson kivül helyeznék; ha a kormányzat azokat az értékes m kiváló tisztviselőket, akiknek szakértelmét és hosszú szolgálati idő alatt szerzett tapasztalatait nem tudjuk nélkülözni, fizetésük megadása mellett státuson kivül helyezné. Ebben az esetben lehetőség volna a többiek helyzetének javítására. Ezeket röviden azért ismételtem meg, mert bejött a pénzügyminister ur. Nagyon kérném az igen t. pénzügyminister urat különösen a lakáspénzek kérdésének rendezésére. Ez ma a legfájóbb sebük a közszolgálati alkalmazottaknak. Méltóztassanak megengedni, hogy^ itt is egy korrektivumot ajánlhassak. A pénzügyminister ur sem magával nem fog szembehelyezkedni, sem az államháztartás egyensúlyát nem fogja veszélyeztetni, ha a községeket, városokat uj lakbérosztályba sorozza be és ha olyan lakbéreket méltóztatik mindenütt megállapítani, amelyek a tényleges helyzetnek megfelelnek. (Helyeslés,) Mert ma mi a helyzet? A közszolgálati alkalmazottak panaszkodnak, hogy kevés az illetményük, a pénzügyi kormány pedig azt mondja: nem tudok többet adni. Tény az, hogy kevés az illetmény és hogy ezeknek az illetményeknek lényeges emelésére a pengők millióit kellene beállitani a költségvetésbe. Én azonban azt hiszem, hogyha a pénzügyi kormány az uj lakbérosztályba való. besorozást megvalósítja és a tényleges helyzetnek megfelelőleg olyan helyzetet méltóztatnék teremteni, hogy abból a lakbérből, amelyet az állam alkalmazottainak fizet, az illető alkalmazottak lakbérüket valóban ki is tudják fizetni, akkor igen lényegesen vinné előre a t. pénzügyminister ur ennek a kérdésnek a megoldását és megnyugvást teremtene. Én ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a községeket uj lakbérosztályokba való besorozása iránt a szükséges lépéseket haladéktalanul tegye meg«, (Helyeslés.) Csak még arra akarok rámutatni, hogy a tisztviselők betegsegélyezési intézményének és a temetkezési segély rendezésének uj módját alkossa meg a kormány. A mai rendszer, amely ma ebben a kérdésben fennáll, alig több valamivel a semminél. Beszédemet azzal fejezem be, hogy a kormány idei költségvetésében a múlt évi költségvetéssel szemben haladást látok. Azzal fejezem be, amivel kezdtem, hogy amint egy egészségtelen társadalmi állapotból nem lehetséges egyszerre egészséges társadalmi állapotba ugrani át, ugy a mai nehéz gazdasági helyzetből sem lehet egyszerre egészséges gazdasági helyzetet teremteni, hanem fokozatos haladással kell azt megteremtenünk. A kormánnyal szemben bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülés újból megnyitom Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház Mielőtt az előttünk fekvő költségvetés általános bírálatára rátérnék, szükségesnek tartom, hogy előttem szólott Homonnay t. képviselőtársam szünet előtt elmondott beszédére reflektáljak. Homonnay t. képviselőtársam a kormány figyelmébe ajánlotta a tranzitóforgalom felélénkitését és rámutatott azokra az előnyökre, amelyek a tranzitóforgalom kifejlesztéséből 7'. ülése 1928 március 21-én, szerdán. az államra haramiának. Nagyon hatásosan bizonyította, hogy az állampénzügyi szempontból is mennyire fontos a tranzitóforgalom kifejlesztése. Erre nekem csak az a megjegyzésem, hogy kár, hogy ezt Homonnay t, képviselő ur ilyen későn mondja. Hét-nyolc évvel ezelőtt tudvalevőleg sokkal jobb Lett. volna, ha azokról a padokról ugyanezt hirdették volna, mint amit ma Homonnay képviselő ur hirdetett. Még élénken emlékszem, hogy a Károlyi-kormány idején már megpendítettek ezt az eszmét és a Károlyi-kormány egyik államtitkára, néhai Méhély Kálmán, aki azután képviselő is volt, nagyon erősen ajánlotta a tranzitóforgalom kifejlesztését és hogy a bolsevizmus bukása után épen a kereszténypárt részéről gáncsoskodtak a legjobban ebben a kérdésben. Amikor Méhely Kálmán programmbeszédét mondotta, mely programmbeszédének tengelye^ a szomszédos államokkal való békés egyetértés és a tranzitóforgalom kifejlesztése volt, akkor mondom — épen a kereszténypárt részéről érte ezért a legélesebb bírálat. Pedig hét-nyolc évvel ezelőtt még meg lehetett volna ezt a kérdést valamennyire oldani, akkor még lehetett volna egy lehető jó szomszédi viszonyt teremteni, és a tranzitóforgalmat, amelyre az ország fekvésénél fogva predesztinálva is volna, kifejleszteni. Akkor azonban előbbre való volt a hurrápatriotizmus és az uszítás, előbbrevaló volt az embereknek a vonatokról való leszállítása és egyéb ehhez hasonló dolgok. (Gaal Gaston: És a Ferenczy Izsó-féle vámpolitika.) Igen, majd erre is rátérek, t. képviselőtársam. A hurrápatriotizmus, amely kiélte magát a jelszavak hangoztatásában, párosulva az állitólag autonóm vámtarifával, megadta a kegyelemdöf&M ennek a tranzitóforgalomnak. Csak örülni tudok annak hogy a kereszténypárt részéről ma jobb útra tértek, amint hallottam, (Jánossy Gábor: Azt nem mondották!) és igyekeznek a tranzitóforgalom kifejlesztésén dolgozni, ami kétségtelenül nagy mértékben hozzájárul a szomszédos államokkal való jószomszédi viszony megteremtéséhez s amely nélkül az ország iparát, kereskedelmét, sőt mezőgazdaságát sem lehet eredményesen kifejleszteni. A második megjegyzésem Homonnay t. képviselőtársam beszédére az, hogy amikor ő a gazdasági kedv hiányát tapasztalván felhívja a kormány figyelmét arra, hogy igyekezzék a gazdaközöniséget arra buzdítani» hogy többet és megfelelőbben termeljen, hogy igyekezzék a forgalmi viszonyokat javítani, aminek eredményeként a gazdaközönség termeivényeiért több árat kaphat, akkor azt hiszem ebben is igaza van. Igaza van abban, hogy ma általános gazdasági kedvetlenség van, nemcsak a gazdaközönség körében, amely érthető módon nem valami szívesen termel, mert hiszen m termeivényeiért nem kapja meg a megfelelő árat, — de általános gazdasági kedvetlenséget tapasztalhatunk minden termelési ágnál tapasztalhatjuk ezt az iparnál, a kereskedelemnél is. Az iparnál azt látjuk, hogy a fokozottabb vámvédelem ellenére, annak ellenére, hogy az autonómvámtarifa szörnyű tételei — és ezt ne tessék túlzásnak venni — egy mesterséges ipart teremtetteik, az ebben a mesterséges iparban foglalkoztatott munkások és munkásnők keresete a kínai kuli nivójára sülyedt le, bár ezek a gyárosok olyan prémiumokat kapnak, amilyenekről nem is álmodoztak, mégis általános pangást, általános kedvetlenséget tapasztalunk. Hogy a vámtarifánál maradjunk, én résztvettem azokon a vitaestélyeken, amelyeket an-