Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-147

Az országgyűlés képviselőházának 147. ülése 1928 március 21-én, szerdán. 143 ispáni hivatalok egy megfelelő sablont követve intézzék el egyszerre ezt a kérdést. T. Ház! Sok dologra lehetne még rámutatni, de ezek részletkérdések és ezeket nem akarom mind felemliteni. Bizom abban, hogy a felállítandó takarékossági bizottság alapos munkát fog végezni, szakszerűen végig fog menni minden egyes közigazgatási apparátuson és meg fogja vizsgálni azokat a lehetőségeket és módokat, amelyek segélyével egyszerűsíteni és aztán a takarékosságot keresztülvinni lehet. Ugyancsak a t. pénzügyminister ur takarékosságra figyelmeztette a nagyközönséget is és arra szólította fel, hogy a nagyközönség szintén takarékosabban éljen és kerülje a luxuskiadásokat, mert rámutatott, hogy épen a luxuscikkek behozatala a legnagyobb tétel külkereskedelmi mérlegünkben és külkereskedelmi mérlegünk passzivitását épen ezeknek a cikkeknek behozatala rontja. Teljesen igaza van az igen-1. pénzügyminister urnák. A luxus ma nálunk, sajnos, nagyon erősen el van terjedve. Ez azonban, sajnos, nemcsak magyar betegség, hanem tulajdonképen egész Európában el van terjedve. Az emberek sokkal többet költenek, mint amennyi a jövedelmük. Ez igy van minden társadalmi rétegben s mindenütt tapasztalható — és én igazán örülök annaík, hogy ma egy ilyen szép látványnak vagyunk tanúi, (a karzatok felé mutat, ahol magyarruhás iskoláslény ok ülnek.) amikor itt magyar nők magyar viseletben jelennek meg. (Ugy van! Usy van!) Ez igazán utánzásraméltó dolog lenne. A magyar közönség és a magyar asszonyok lássáJk be, hogy milyen szép és helyes dolog lenne, ha a sok külföldi piperecikk helyett a sok külföldi selyemrongy^ helyett inkább a magyar nemzeti viselethez térnének vissza, azt öltenek magukra. Beláthatnák ebből a szép képből is, ho<gy ez mennyivel szebb, mint az a mai modern viselet és öltözködés. (Helyeslés a jobboldalon. — Bárdos Ferenc: ön is angol szabású ruhában van!) Visszatérve az államháztartásban folytatandó takarékosságra, (Halljuk! Halljuk!) nagy eredményeket gondolok elérhetni azáltal, ha a közszállitási szabályzatot a kereskedelemügyi minister ur minél előbb megreformálja. A mai helyzet tejesen tarthatatlan. Lehetetlen dolog az, ami ma a közszállitások kiírása körül folyik. Ma már a köztudatba ment át, hogy egy közszállitást, vagy közmunkát csak ugy lehet megkapni, ha az embernek összeköttetése van. Az Összeköttetések megszerzése nélkül a vállalkozók már nem is mernek pályázni, mert olyan uzus is van, hogy az embernek először tulajdonképen a belső titkokat kell kilesnie és csak a belső titkok tudásával foghat hozzá a kalkulációhoz. Lehetetlen dolog, hogy a pályázatok, a versenytárgyalási pályázatok továbbra is ugy legyenek kiirva, mint ahogyan az ma történik, Igen gyakran szakemberek nem ismerik ki magukat ezeknél a verseny tárgyalási kiírásoknál, szakemberek nem tudnak kalkulálni, mert nem tudják, hogy mit is akar tula jdoníképen az illető közület, amely a versenytárgyalást kiirt a. Ez lehetetlen állapot és ezért történik meg az, hogy a pályázatok alkalmával az egyes pályázók árajánlatai közt olyan horribilis nagy differenciák fordulnak elő, úgyhogy megtörténik az, hogy 100%-os differencia van a legolcsóbb és a legdrágább árajánlat között. Miért van ez? Nem azért, mintha a vállalkozók nem tudnának kalkulálni, nem értenének a kalkulációhoz, vagy nem lennének tisztában az anyagárakkal, vagy egyéb ilyen dolgokkal, hanem egyszerűen azért, mert a legtöbb versenytárgyalási kiírásnál olyan homályos részletek vannak, amelyeket egyik igy, a másik pedig más értelemben magyaráz, és természetesen ennek következménye a kalkulációban előállott nagy differencia is. Nagyon sokan vannak azonkívül olyanok, akik épen összeköttetéseik révén ismerik ezeket a homályos részleteket tudják, hogy ezek a homályos részletek tulaj donképen mit fednek, mit burkolnak, mi van ezek háta mögött, és ezért tudnak másképen kalkulálni, mint az, aki ezekkel az eltakart dolgokkal nincs tisztában, aki az esetleges pótmunkákat, vagy pótkiegészitő dolgokat, pótkiirásokat előre nem ismeri. A közszállitási szabályzat reformjánál tehát elsősorban azt kívánnám, hogy a versenytárgyalási kiirások a legprecízebben történjenek, azokat szakemberek állítsák össze, irják ki, mégpedig olyanformán, hogy abban a vállalkozói kategóriák képviseletei is helyet foglalhassanak, hogy ne történhessék meg az, hogy a versenytárgyalási pályázatokban homályos részletek maradhassanak. Nagy megtakarítást érhetnénk el azonkívül, az én szerény felfogásom szerint, az üzemek erős redukciójával és az úgynevezett házi kezelési rendszer megszüntetésével. Ez a házi kezelés különösen a földmivelésügyi ministeriumnál, az ármentesitő társulatok kebelében, nagyon erősen divik. Mindamellett hogy a földmivelésügyi kormány ugy a múlt évi költségvetésben, mint pedig az idei költségvetési évben nagyobb összeget vett fel az ármentesitő társulatok támogatására és ezek ezeket az öszszegeket igénybe is vették, a munkakiirások és munkalehetőségek itt nagyon csekélyek, mégpedig azért, mert az ármentesitő társulatok ezeket a munkákat házikezelésben végeztetik. Azzal, hogy a házikezelés drágább, mint a vállalkozói munka, tisztában kell lennie mindenkinek. A házikezelésnél az ellenőrzés nem olyan .erőteljes, mint a vállalkozói munkánál. A vállalkozó az ő hasznát nem abból nyeri, hogy drágább, mint a házikezelés, hanem abból, hogy ismeri a fogásokat, kereskedelmi szellemmel vezeti az egész vállalkozást és ennek tulaj donitható az, hogy a vállalkozói munka mindig olcsóbb, mint a házikezelés. Erre vonatkozólag különben igen sok példára hivatkozhatnék. Hivatkozhatnék vármegyékre, amelyek a házikezelésben próbálkoztak az utak építkezésével és rájöttek arra, hogy az utak építése majdnem kétszer annyiba kerül a házikezelésben, mint hogyha azt vállalkozóknak adnák ki. A házikezelési rendszert tehát az egész vonalon meg kell szüntetni, mert nemcsak, hogy drágább, mint a vállalkozói munka, hanem egyúttal nagyon sok adófizetőalanyt is teszünk tönkre azáltal, hogy elütjük a munkának lehetőségétől is. A) közszállitási szabályzat reformjánál gondoskodni kellene még arról is, hogy a kisipart a közszállitásokba be lehessen kapcsolni. Példákat tudnék felhozni arra vonatkozólag, hogy a kisipar a közszállitásokban részt vehet és hivatalokkal tudom igazolni azt, hogy a kisipar megfelelőleg megszervezve a közszálUtasoknál megfelelő árut is tud szállitani. Nem igaz tehát az a kifogás, hogy a kisipart nem lehet a közszállitásba belekapcsolni, mert nem tud megfelelő árut szállitani. Nagyon sok iparág bebizonyitotta, hogy a kisipar anynyira fejlett, hogy sokkal jobb árut tud a közszállitásoknál beadni, mint a nagyipar és sokkal jobb minőséget is tud szállitani. Épen ezért szükségét látnám annak, hogy a közszál-